Döntöttek: feloldják a kampánycsendet

FMH - Vasárnap este 22 óra után 15 perccel az Országos Választási Bizottság támogatta, hogy az Országos Választási Iroda (OVI) vezetője indítsa el a tájékoztató oldalát, ahonnan megismerhetőek lesznek az országgyűlési képviselő-választás részeredményei.

MTI

Éjfélkor még másfél százan akarnak szavazni a XI. kerületben

Vasárnap éjfélkor még 180 ember várakozott arra, hogy leadhassa szavazatát a főváros XI. kerületének 19-es számú választókörében annak ellenére, hogy mindegyikül tudta, a választókörzetben már eldőlt az eredmény, a Fidesz-KDNP közös jelöltje, Rétvári Bence az első fordulóban elnyerte a mandátumot a nem hivatalos végeredmény szerint – jelentette az MTI tudósítója a helyszínről.
Hajnal 3 óráig tarthat a szavazás a XI. kerületben

Amikor az óra elütötte az éjfélt, az iskola folyosójának lépcsőin ülő egyetemista fiatalok tapssal és éljenzéssel, és énekkel köszöntötték a hétfőt és egymást. Van közöttük olyan fiatal, aki már több mint 7 órája sorban áll arra várva, hogy leadhassa szavazatát. A szavazásra várók jó kedélyűek, egymással viccelődnek és beszélgetnek.
 Egy Szabolcs megyei lány aki a budapesti Corvinus Egyetemen tanul, és ezért kérte, hogy igazolással a lakóhelyétől távol szavazhasson, az MTI-nek - miután éjjel fél egy előtt leadhatta szavazatát -, az MTI tudósítójának azt mondta: azért nem ment el, és várta ki a hat órás sorban állását, mert úgy érzi, minden szavazat fontos, és amikor megtudták a választási eredményeket, "már dacból is maradt".
Főként egyetemisták várakoztak a szavazókörben, akik, miközben laptopról az interneten keresztül elemezték a választási végeredményeket, a "meghosszabbított nyitva tartású" szavazásra utalva arról beszéltek, "ezt a napot még sokáig emlegetni fogják ők is, és az ország politikusai is”.
 Duday Miklós, a helyi választási bizottság egyik munkatársa még vasárnap este 9 órakor azt mondta, hétfő hajnal 3 óráig tarthat a főváros XI. kerületének 19-es számú választókörében igazolással történő voksolás, ugyanis akkor még több százan álltak sorba a szavazókörnek kialakított általános iskola folyosóin.
  Este 7 órakor zárták le a több száz méter hosszan kígyózó sorokat, majd sorszámot osztottak ki az igazolással szavazni kívánók között; összesen 712 ember kapott pecséttel ellátott sorszámot. A fővárosban a legtöbben, 2.823-an, a XI. kerületben kívántak igazolással szavazni.

Virág Rudolf, az OVI vezetője közölte: a rendszer negyed óra alatt áll fel üzemkészre, és onnan kezdve körülbelül negyed óra alatt jelennek meg az első részeredmények.

Hétfő hajnal 3 óráig eltarthat a főváros XI. kerületének 19-es számú választókörében igazolással történő voksolás a helyi választási bizottság egyik munkatársa szerint, aki az MTI tudósítójának vasárnap este fél tízkor azt mondta: még több százan várnak a voksolásra.

21.40

Az Országos Választási Iroda egyelőre nem közöl adatokat az országgyűlési képviselő-választás első fordulójának adatairól, így az a rendhagyó helyzet állt elő, hogy a pártok - a szavazatszámláló bizottságokba delegált tagjaikon keresztül - már ismerik a voksolás részeredményeit, míg a nagyközönség nem.
Az Országos Választási Bizottság nem sokkal vasárnap este 7 óra előtt úgy döntött, fenntartja a kampánycsendet, amíg valamennyi szavazókörben nem fejeződik be a voksolás. 
A választáson jelöltet, illetve listát állító pártok a választások tisztaságáról saját megbízottaikon keresztül győződhetnek meg közvetlenül a szavazatszámláló bizottságokban. A törvény éppen azért biztosít lehetőséget a delegálásra, mert a bizottságok így széles körű társadalmi ellenőrzés keretében végezhetik a voksok számolását, és állapíthatják meg a szavazóköri eredményeket.
Az Országos Választási Iroda adatai szerint összesen közel 30 ezer pártdelegált vesz részt a választási bizottságok munkájában. 
Ez tehát azt jelenti, hogy a pártok delegáltjai folyamatosan "lejelentik" saját pártjuknak a szavazatszámláló bizottságuk "részeredményeit".

21.21: Mintegy másfél óráig tarthat még a szavazás Pécsett, ugyanis még több mint hetven "igazolásos szavazó" várakozik, hogy leadhassa voksait.

A Kossuth téri okmányirodában található 46-os számú szavazókörben este fél 11 körül fejeződhet be a voksolás, miután még több mint hetvenen szeretnék leadni a szavazatukat.     A szavazókörben lassan halad a voksolás, annak ellenére, hogy a tíztagú bizottsághoz az elmúlt órákban kétfős erősítés érkezett. Az emberek némelyike türelmesen vár, de vannak, akik ingerültebbek, elégedetlenkednek, s ennek hangot is adnak a bizottság előtt.     A várakozók többsége fiatal, Pécsett dolgoznak vagy tanulnak, de akadnak olyanok is, akik egy kulturális fesztiválon vesznek részt, ezért kértek igazolást, hogy máshol szavazhassanak.

Halmai: jó döntés volt, de későn hoztuk

Jó döntés volt a kampánycsend meghosszabbítása, de az Országos Választási Bizottság (OVB) "kicsit későn döntött" az ügyben - mondta Halmai Gábor, az OVB elnökhelyettese vasárnap este a testület ülésén.
Hozzátette: ami történt, a törvényhozó hibája, és nem az OVB-é vagy az Országos Választási Irodáé.
Közölte: az OVB helyes döntést hozott, amikor délután úgy döntött, biztosítani kell a szavazást 19 órakor sorban állóknak is, és akkor hoztak volna rossz döntést, ha azt mondták volna, hogy 19 órakor a törvényt szó szerint értelmezve be kell zárni a szavazóköröket akkor is, "ha az utcán százak maradtak volna".
 Mint mondta, "tartalmilag jó döntés" született abban a kérdésben is, hogy a kampánycsend fennmarad, amíg az utolsó helyen is be nem fejeződik a szavazás. Közölte: ezt a döntést későn hozták, mivel későn kapták meg az információkat arról, hogy nem félórás lesz a csúszás, hanem több.
Ezt a döntést valószínűleg meghozhattuk volna előbb, ha előbb kapunk információt a várakozók létszámáról. Ezt a döntést előbb kellett volna meghozni - mondta. Kijelentette: a törvényhozó hibája, ami történt.
Szigeti Péter, az OVB elnöke szerint az igazolással szavazás körül kialakult helyzet újabb anomália, amit a jogalkotónak nem sikerült rendeznie. Közölte: 18 óra 50 perckor döntöttek a kérdésben.
Az MTI által megkérdezett három bizottsági tag is úgy emlékezett vissza, mindössze 5 perccel 19 óra előtt határoztak.
Szoboszlai György arra hívta fel a figyelmet, hogy a testület "a probléma dimenziójára" lassan jött rá. Ő is azt hangsúlyozta, hogy ez jogalkotási, technikai probléma volt és - mint fogalmazott - az igazolással szavazás "nem először vet fel jogalkotási problémát", a rendszert újra kell szabályozni, mert a mostani nem működik megfelelően.
Bordás Vilmos szerint az igazolással szavazásra vonatkozó szabályok 2007-es változása ismert volt a testület tagjai előtt. Közölte: ő 19 óra előtt 5 perccel arra adta igen szavazatát, hogy addig állítják le az eredmény közzétételét, tartsák fenn a kampánycsendet, amíg meg nem látják, "mi a helyzet".
Egyetértett azzal, hogy a délután kiadott állásfoglalás helytálló volt, és - mint mondta - már akkor belegondolhattak volna a következményeibe, de ezt nem tették.
Közölte: a választási irodától elvárta volna, hogy napközben adjanak tájékoztatást a helyzetről, ő maga és néhány tagtársa este háromnegyed 7-kor a híradókból értesült arról, hogy több százan várnak még szavazásra. Úgy vélte, nincs értelme fenntartani a kampánycsendet, mert az nem érte el a célját.

Lövétei: hibázott az OVB

Lövétei István szerint hibázott az Országos Választási Bizottság (OVB), amikor több órával meghosszabbította a hét órakor lejáró kampánycsendet vasárnap este. Az alkotmányjogász az MTI-nek azt mondta: a testület ezzel egy kis problémából nagyot csinált.
Lövétei István elmondta: az OVB döntésével országosra szintre emelt egy mindössze néhány szavazókörben jelentkező gondot, így a választás estéje tragikomédiává vált.
Az alkotmányjogász hozzátette, a kampánycsend meghosszabbítása felesleges volt, mivel elképzelhetetlen, hogy akár közvélemény-kutatási adatok, akár pártvezetői nyilatkozatok, akár előzetes eredmények miatt a szavazókörök előtt sorban állók eredeti szándékukat megváltoztatva másik pártra szavaztak volna, mint tervezték.
Lövétei István szerint a kampánycsend betartásához elegendő lett volna, ha az egyes, még nyitva tartó szavazókörökben a választási bizottságok garantálják, hogy a sorban állók körében senki ne fejthessen ki politikai propagandát.
Hozzátette: az OVB döntését tiszteletben kell tartani - ebből azonban nem következik, hogy az helyes is.

Még kígyóznak a  sorok

Lövétei: hibázott az OVB

Lövétei István szerint hibázott az Országos Választási Bizottság (OVB), amikor több órával meghosszabbította a hét órakor lejáró kampánycsendet vasárnap este. Az alkotmányjogász az MTI-nek azt mondta: a testület ezzel egy kis problémából nagyot csinált.
Lövétei István elmondta: az OVB döntésével országosra szintre emelt egy mindössze néhány szavazókörben jelentkező gondot, így a választás estéje tragikomédiává vált.
Az alkotmányjogász hozzátette, a kampánycsend meghosszabbítása felesleges volt, mivel elképzelhetetlen, hogy akár közvélemény-kutatási adatok, akár pártvezetői nyilatkozatok, akár előzetes eredmények miatt a szavazókörök előtt sorban állók eredeti szándékukat megváltoztatva másik pártra szavaztak volna, mint tervezték.
Lövétei István szerint a kampánycsend betartásához elegendő lett volna, ha az egyes, még nyitva tartó szavazókörökben a választási bizottságok garantálják, hogy a sorban állók körében senki ne fejthessen ki politikai propagandát.
Hozzátette: az OVB döntését tiszteletben kell tartani - ebből azonban nem következik, hogy az helyes is.

Még kígyóznak a  sorok

Még kígyóznak a  sorok

Még hét helyszínen, Budapest négy szavazókörében, Szegeden, Debrecenben és Pécsett nem fejeződött be a szavazás - jelentette be Virág Rudolf, az Országos Választási Iroda (OVI) vezetője az Országos Választási Bizottság ülésén vasárnap este.

Százak állnak sorban Zuglóban voksolásra várva

Százak állnak sorban Zuglóban voksolásra várva

Több százan várakoztak még este fél kilenckor a főváros XIV. kerületének 31-es szavazókörében, hogy igazolással szavazhassanak a 2010-es országgyűlési választások első fordulóján; az okmányiroda épületében kialakított szavazóhelyiségnél, az épületen belül kétszáz méter hosszan kígyózó sorban állnak a voksolásra várók. A szavazatszámláló bizottság munkatársa az MTI tudósítójának azt mondta: 2.200 állampolgár jelentkezett, hogy ebben a kerületben igazolással kíván élni választójogával.
Vasárnap este pontban hét órakor lezárták a sort, az embereket beengedték az időközben eleredt eső elől az épületbe, így csak azok szavazhatnak, akik addig sorban álltak. Az ajtóban biztonsági őrök állnak, és csak kifelé engedik az embereket, az épületbe csak az újságírókat és a választási bizottság munkatársait engedik be.
Az utca két végén rendőrök állnak.

Karácsony Gergely: felsültek a választási szervek

Nagyon komolyan felsültek a választási szervek - minősítette az újságírók kérdésére a kialakult helyzetet az LMP kampányfőnöke. Karácsony Gergely hozzátette, hogy habár a jogalkotó is rosszul szabályozta a problémát, de az "a banánhéj, amin elcsúszott a választási bizottság, tényleg nevetséges". A politikus egyúttal hangot adott annak a véleményének is, hogy "a kampánycsend intézménye felett eljárt az idő". Szavai szerint "amikor internet van, sms van, e-mail van és a kampánycsend megsértésére szövetkező politikusok vannak", ez a szabály betarthatatlan.

Országszerte több szavazókörben még sokan várakoznak vasárnap este, hogy leadhassák voksaikat az országgyűlési választások első fordulójában, holott a szavazóköröknek 19 órakor be kellett volna zárniuk. A fővárosban néhány szavazókörnél még több százan várnak. A várakozás összefügghet azzal, hogy 2007-ben megváltozott az igazolással szavazás szabályozása.

Szigeti Péter, az Országos Választási Bizottság elnöke negyed nyolckor kezdődött sajtóértekezletén azt mondta, néhány szavazókörben - ahol az igazolással szavazók adhatják le voksukat - az igazolással szavazók nagy száma miatt elhúzódik a szavazás.

Az MDF reméli, az OVB választ tud adni a történtekre

Az MDF reméli, hogy az Országos Választási Bizottság (OVB) választ tud adni arra, hogy országszerte több szavazókörben miért nem tudták leadni voksukat az állampolgárok 19 óráig - mondta Somogyi Zoltán, az MDF kampányfőnöke vasárnap újságíróknak. Hozzátette: az MDF nem kezdeményez vizsgálatot az ügyben, remélik, hogy az Országos Választási Bizottság választ tud adni arra, hogy mi történt.

Országszerte több szavazókörben még sokan várakoznak vasárnap este, hogy leadhassák voksaikat az országgyűlési választások első fordulójában, holott a szavazóköröknek 19 órakor be kellett volna zárniuk. A fővárosban néhány szavazókörnél még több százan várnak. A várakozás összefügg azzal, hogy 2007-ben megváltozott az igazolással szavazás szabályozása.

Szigeti Péter, az OVB elnöke negyed nyolckor kezdődött sajtóértekezletén azt mondta, néhány szavazókörben - ahol az igazolással szavazók adhatják le voksukat - elhúzódik a szavazás. Az OVB meghosszabbította a kampánycsendet.

Az MSZP reméli, nem a jobboldali szavazók miatt várakozik az egész ország

Az MSZP reméli, hogy nem a központilag szervezett jobboldali szavazók miatt várakozik az egész ország az országgyűlési választások eredményére. Budai Bernadett szóvivő az MTI-nek azzal indokolta, hogy korábbi nyilatkozatuk ellenére mégis megszólalnak a kampánycsend alatt, hogy ez nem sérti a jogszabályokat. Emlékeztetett arra: az MSZP az utolsó héten többször is aggályokat fogalmazott meg az igazolással nem a lakhelyükön szavazók megnövekedett száma miatt.

Mint mondta, az egyes választókerületekben tapasztalható tumultuózus jelentek és a voksolások befejezésének bizonytalansága újra ráirányították a figyelmet erre a félelemre.

"Okkal tartottunk attól, hogy ez szervezett módon, a jobboldal érdekében történt" - jelentette ki. Ugyanakkor hangsúlyozta: remélik, hogy ez nem igaz, mert bíznak a demokratikus versenyben.

Megváltozott az igazolással szavazás szabályozása

Országszerte több szavazókörben még sokan várakoznak vasárnap este, hogy leadhassák voksaikat az országgyűlési választások első fordulójában, holott a szavazóköröknek 19 órakor be kellett volna zárniuk. A fővárosban néhány szavazókörnél még több százan várnak. A várakozás összefügghet azzal, hogy 2007-ben megváltozott az igazolással szavazás szabályozása. Szigeti Péter, az Országos Választási Bizottság elnöke negyed nyolckor kezdődött sajtóértekezletén azt mondta, néhány szavazókörben - ahol az igazolással szavazók adhatják le voksukat - az igazolással szavazók nagy száma miatt elhúzódik a szavazás. Szigeti Péter felidézte: az OVB délutáni állásfoglalása értelmében a sorban álló jogosultaknak is biztosítani kell, hogy élhessenek a szavazati jogukkal. Ennek következményeként a kampánycsend egy-másfél órával kitolódik, addig exitpoll-eredményeket sem lehet közzétenni.
Négy évvel ezelőtt az országgyűlési képviselők választásán a választópolgár - amennyiben lakóhelyétől távol, de más Magyarországi településen kívánt szavazni - olyan igazolást kapott, amellyel a kiválasztott település bármely szavazókörében voksolhatott.
Amikor megjelent a szavazókörben, a szavazatszámláló bizottság ellenőrizte, hogy a településre szóló igazolást állítottak-e ki a választópolgár számára, és amennyiben igen, a választót felvették a névjegyzékbe.
2007-ben azonban módosították a választási eljárási törvényt, és rögzítették, hogy minden településen ki kell jelölni egy szavazókört, ahol az igazolással szavazók leadhatják voksukat. Vagyis, míg korábban valamennyi szavazókör az igazolással szavazók rendelkezésére állt, addig a törvénymódosítás óta csak településenként egy.

Ellentétes a törvény szellemével?

A kampánycsend meghosszabbítása ellentétes a törvény szellemével - jelentette ki Kéri László politológus az ATV műsorában vasárnap este. Mint mondta, az országban több televízió választási műsoraiból milliók várják a választási híreket, és ők nem tudnak információhoz jutni amiatt, hogy néhány száz szavazó még hét óra után is sorban állt a szavazóhelyiségek előtt. Vagyis "néhány száz ember joga áll szemben ötmillióéval" - mondta Kéri László.
Megjegyezte, hogy az idei választás emiatt marad majd emlékezetes.
Szigeti Péter, az Országos Választási Bizottság elnöke vasárnap este negyed nyolckor jelentette be, hogy a kampánycsendet meghosszabbítják, egészen a szavazás befejezéséig.

 A Szabadság Kör alkotmányjogásza szerint az OVB-nek nem lett volna jogköre meghosszabbítani a kampánycsendet. Gulyás Gergely - aki Fidesz-KDNP-s képviselőjelölt is egyben - az MTI-nek elmondta, a kampánycsend intézményét a választási eljárásról szóló törvény szabályozza, és kimondja, hogy a kampánycsend a szavazást megelőző nap nulla órától a voksolás befejezéséig tart. A befejezés időpontját is rögzíti a jogszabály: eszerint 19 óráig tart a szavazás.

20 óra

Még mindig sorban állnak a szavazók, országszerte

Mintegy háromszázan álltak még sorban fél nyolckor abban a szegedi középiskolában, ahol igazolással szavazhatnak a választók.
Az épület ajtaját bezárták, a biztonsági őrök csak sajtóigazolvánnyal engedik be az újságírókat és fotósokat. A biztonsági őrök becslése szerint a legutolsó szavazó 9-fél 10- körül kerülhet sorra.
Volt olyan az MTI-nek nyilatkozó szavazó, aki már negyedik alkalommal jött el az iskolához, hogy leadja voksát, de mint mondja, most már végig állja a sort.
Mózes Ervin szegedi címzetes főjegyző korábban az MTI érdeklődésére elmondta, Szegeden 130.238 szavazásra jogosultat vettek nyilvántartásba, közülük 1.427-en szavazhatnak igazolással állandó lakóhelyüktől távol.
Az igazolással szavazók számára kijelölt szavazókörben a szavazatszámláló bizottság létszáma a szokásosnál nagyobb, két jegyzőkönyvvezető dolgozik párhuzamosan – tudatta a főjegyző.

Miskolc belvárosában, a polgármesteri hivatal Petőfi utcai épületében még legalább 50-60 ember várt arra vasárnap este hét óra után, hogy leadhassa voksát. Az MTI tudósítója a helyszínen azt látta, hogy az épületben a szavazásra várók türelmesek, várnak sorukra. Akadt olyan várakozó, akit előreengedtek, mert "ment a vonata."
Miskolcon itt adhatták és még adhatják le voksukat azok, akik igazolással nem a lakóhelyükön szavaznak.

Tizenhét fővárosi kerületben nem tudtak urnát zárni 19 órakor, több helyen is órákig eltarthat még a szavazás - mondta vasárnap este a Fővárosi Választási Bizottság szóvivője az MTI-nek.
A hosszú várakozás azokban a szavazókörökben alakult ki, ahol a lakóhelyüktől távol, igazolással szavazni akarók adhatták le voksukat. Minden fővárosi kerületben egy-egy ilyen szavazókör van. Este 7-ig csupán a XII., a XV., a XVI., a XX., a XXI. és a XXIII. kerületben zárhatták az urnákat, a többi 17 kerületben a lakóhelyüktől távol lévők szavazására kijelölt szavazókörökben tovább folyik a szavazás - közölte Agócsné Darai Terézia.
A XI. kerületben 19 órakor még mintegy nyolcszázan várakoztak arra, hogy leadhassák szavazatukat, és a VIII. kerületben is mintegy félezren - tette hozzá a Fővárosi Választási Bizottság szóvivője.






A részvételi adatokról itt tájékozódhatnak!

 

OLDALTÖRÉS: Kampánycsend

Portálunk a kampánycsend idején a választással kapcsolatos új írásokat nem közöl, a korábbi híreket nem teszi elérhetővé a főoldalról.

Portálunk a kampánycsend idején a választással kapcsolatos új írásokat nem közöl, a korábbi híreket nem teszi elérhetővé a főoldalról.

Portálunk a kampánycsend idején a választással kapcsolatos új írásokat nem közöl, a korábbi híreket nem teszi elérhetővé a főoldalról.

Kérjük látogatóinkat, hogy a kommentelésnél tartsák be a kampánycsendet, a kommentekben tartózkodjanak a választásokkal kapcsolatos bejegyzésektől.

Nyomatékosan felhívnánk a figyelmet, hogy a felhasználási szabályaink értelmében a kommentek tartalmáért annak szerzője visel minden felelősséget.

Munkatársaink rendszeresen ellenőrzik a felületet, a nevezett időszakban minden, a választásokat akár a legcsekélyebb mértékben is befolyásoló beírást eltávolítunk.  A kommentelést vasárnap 19.00 órától állítjuk vissza.

A fentiek Magyar Tartalomszolgáltatók Egyesületének választási kódexének szellemében készültek.

 Kampánycsend a tartalomszolgáltatók tekintetében

A tartalomszolgáltatók minden tekintetben érvényesnek ismerik el magukra a választási eljárásról szóló jogszabályok, a választási eljárásról szóló törvény illetve az OVB állásfoglalásai kampánycsendre vonatkozó rendelkezéseinek elveit. Az internet, mint a közlés médiuma csupán e rendelkezések betartásának módját befolyásolja.

A tartalomszolgáltatók vállalják, hogy ebben az időszakban nem jelenítenek meg olyan új, szerkesztett anyagokat, amelyek közvetlenül vagy közvetve befolyásolhatják a választókat döntésükben. Általános választás esetében ezen minden olyan tartalmat kell érteni, amely bármely, a választáson induló jelöltről, listáról, szervezetről vagy szervezetet képviselő személyről szól, a választási programmal kapcsolatos, a választók véleményét befolyásoló, információt tartalmaz. Időközi választás esetében a korlátozás vonatkozik a választásban érintett jelöltekre, illetve a választáson érintett szervezetekre, amennyiben a közlés bármilyen kapcsolatban áll a választással vagy a választásban érintett választókörzettel, listával vagy ha bármilyen egyéb módon alkalmas a választópolgárok befolyásolására.

Az MTE javasolja, hogy a kampánycsend időszakában a tartalomszolgáltatók ne szervezzenek on-line beszélgetéseket, chateket vagy fórumokat a közélet olyan szereplőivel, akikről feltételezhető, hogy a szóban forgó választás kimeneteléhez bármilyen érdekük fűződik.

Az MTE javasolja, hogy kampánycsend időszakában a tartalomszolgáltatók ne jelenítsenek meg a kampányra, pártokra, a felhasználók pártpreferenciájára, a választási eredményére vonatkozó saját szavazógépeket, illetve más tartalomszolgáltató szavazógépére mutató linket, valamint az előző szavazás eredményére vonatkozó statisztikákat a szerkesztett tartalomra vonatkozó rendelkezéseket tekintsék irányadónak, akkor sem, ha a felmérés nem reprezentatív.

Az MTE javasolja, hogy a tartalomszolgáltatók korábbi, a választásról, a kampányról, annak szereplőiről szóló szerkesztett anyagaikat az első két hierarchikus szintről tegyék elérhetetlenné. Hierarchikus szinten az egyes tartalomszolgáltató által működtetett vagy használt könyvtárstruktúrát értjük. Közérdek fűződik azonban ahhoz, hogy a választási kampányról, az abban résztvevő jelöltekről és szervezetekről szóló anyagok a kampánycsend lejárta után hozzáférhetőek legyenek, így azok letörlése nem szükséges, a cél az, hogy a technikailag lehetséges minimálisra szorítsuk le a felhasználók általi elérhetőségét.

A tartalomszolgáltatók a kampánycsend időszakában tartózkodnak attól, hogy a szerkesztett tartalom illusztrációjaként, kiegészítéseként, annak részeként vagy attól elkülönülten megjelenő, átkattintást lehetővé tévő eszközzel (link, logo, egyéb kép vagy hypertext) egymástól eltérő információ-hozzáférési lehetőséghez juttassák olvasóikat a választások résztvevő jelöltekkel vagy szervezetekkel kapcsolatban.

Kampánycsend felhasználói tartalmakban

A felhasználói tartalmakban - fórumokban, chateken, blogokon - nem tiltható, hogy a felhasználók a választásról is szót ejtsenek. Az MTE javasolja, hogy a tartalomszolgáltatók jól látható helyen, a szolgáltatás használata előtt hívják fel a felhasználók figyelmét a kampánycsendre és szólítsák fel a felhasználókat, hogy ebben az időszakban agitációs céllal ne jelenítsenek meg tartalmakat az erre rendszeresített felületeken, illetve hívják fel a figyelmüket a vonatkozó jogszabályokra.

Az MTE javasolja a tartalomszolgáltatóknak, hogy vállalják: a kampánycsend időszakában kiemelt figyelmet fordítanak arra, hogy a felhasználók által nyitott felületeken a választásokon érintett személyek, szervezetek még az egyébként nem moderált területeken se nyilvánuljanak meg, e lehetőségekkel ne éljenek vissza.

A közösségi oldalakon keresztül közvetített ún. „one-to-many” üzenetek technológiailag szintén felhasználói tartalomként viselkednek ugyan, ám tartalmilag a kommunikáció jellege a szerkesztett tartalomhoz áll közelebb. Ezért az olyan közösségi csoportok esetében, ahol a cél, hogy az egy adott politikai vagy közéleti szereplő kommunikációs csatornájaként működjön (és nem az adott személy személyes ismerőseinek hálózatáról van szó)  a kampánycsend betartásának felelőssége a közlőt terheli. Az MTE felhívja a közélet szereplőit, hogy ezen csatornáikat – függetlenül attól, hogy azok magyar vagy külföldi domaintartomány alatt működnek – a kampánycsend ideje alatt ne használják.

Virág Rudolf tájékoztatása szerint Győrben - ahol szintén elhúzódott a szavazás - már bezárták az igazolással voksolóknak kijelölt szavazókört.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!