Megrázó vallomás a dél-amerikai pokolból

Csendes eső veri az autó szélvédőjét, előttünk  nyugalmas, festő ecsetjére való táj bontakozik ki. A Fejér megyei Száron vagyunk, ahol egy lélekben erős nő éppen egy éve küzd azért, hogy kiszabadítsa bolíviai börtönéből Tóásó Elődöt, testvérét. Mindent megtett és  megtesz azért, hogy az ártatlanság bebizonyosodjék: de kimondatlan sikoltása  minden napnak, hogy vajon ez mire elég arrafelé?  

A Rózsa-ügy éppen ma egy esztendeje, tavaly robbant ki: egy rendőrségi kommandó április 16-án megrohamozott egy Santa Cruz-i szállodát, és agyonlőtte a bolíviai-magyar-horvát állampolgár Rózsa Flores Eduardót, az erdélyi Szovátáról származó, román állampolgár Magyarosi Árpádot és az ír Michael Martin Dwyert. Az akció során őrizetbe vették a szintén szovátai, magyar állampolgársággal is rendelkező Tóásó Elődöt, valamint a bolíviai-horvát állampolgár Mario Tadicot. Mindketten jelenleg is vizsgálati fogságban vannak. A csoportot azzal gyanúsítják, hogy helyi szeparatista körök megbízásából Santa Cruz tartomány elszakítását célzó félkatonai felkészülést és terrorista tevékenységet folytatott.
- Az az álmom, hogy gyerekes naívságomat elhagyva, érett gondolatokkal, felnőtt férfiként hazatérek  -mondja Tóásó Előd a bolíviai börtönben.  -   Megcsókolom  a magyar földet, a családomat, a barátaimat. Az az álmom, hogy hazatértemkor is szeretni fognak. Ha fát ültetek, nem veti ki magából a föld, s az emberek nem fordítanak hátat nekem. Az az álmom, hogy távollétemben a barátaim, s ismerőseim megölelik helyettem a családomat, s mindegyikőjük elmondja nekik, hogy szeretem őket. 
Lukács Csaba újságíró a történtek után elsőként látogatta meg Tóásót a rácsok mögöt. Egy hetet töltött vele, naponta beszéltek.

- Tizenegy kilométerre nőttünk fel egymástól, de a szülőföldünktől tizenegyezer kilométerre találkoztunk először - idézte fel Lukács Csaba. - Nyolc napon keresztül látogattam őt Bolívia egyik legkeményebb börtönében, a San Pedróban. Régi időkről beszélgettünk: disznóvágásról a csikorgó hidegben, a zakuszta és a miccs ízéről, nagy sörözésekről a Gombában, a Medve-tó közelében. Nekem volt a könnyebb, hiszen én minden este kijöhettem a börtönből és érvényes repülőjegyem volt hazafelé, de őszintén remélem, hogy néhány percre-órára ő is megfeledkezett a rácsokról.
Tóásó Előd megrázó naplót írt a börtönben, amely kötet formájában látott napvilágot.      
- Hogy milyen az a börtön, nem nekem kell elmondanom, hiszen Elődnél jobban én sem tudnám megfogalmazni - folytatta a kolléga. - Láttam a sűrűn teleírt füzetlapokat, amelyek között akad olyan, amely gyertyafény mellett készült úgy, hogy egyáltalán nem volt biztos a holnap. Megrázó vallomás egy nagyon kemény világból: olyan körülmények, amelyeket ha nem látunk a saját szemünkkel, nem is tudjuk a maga rettenetében elképzelni. Elődöt halk szavú, nyíltszívű embernek ismertem meg. Hiszem, hogy egyszer még egy csíki sör mellett, néhány konok fenyőfa árnyékában is lesz módunk beszélgetni.
Tóásó Edit szerdán beszélt utoljára Előddel.
- Jól van, jól kell lennie... A hangjából úgy éreztem, egy kicsit depressziós, de ez érthető, hiszen április 16-a nyilván  neki különösen fájdalmas évforduló. Nagy a nyomás rajta Bolíviában, ahol minden nap azzal ven tele a televízió, hogy ő terrorista.

Nézzük a Bolíviai tévécsatornák adásait, a képeket Eduardóról és Elődről... És a többiekről. Felidézem az éveket, amikor együtt dolgoztam  Eduval, közös riportkönyvet írtunk  a délszláv háború idején, majd dolgoztunk az albániai forradalomban is: tudom, hogy, inkább lehetnék én terrorista, mint Előd, aki sokkal fiatalabb nálam, s azt is tudom, bármiféle idegen hatalom  sokkal kevesbé tekikinthette őt terroristának, mint például engem a bosnyákok, vagy még inkább a szerbek talán  1995-ben.  Azután régi barátomról, Eduardóról beszélünk, bevallom, hogy én is lehetnék Előd helyében, ha másként fordul a sorsunk, s meglep:  Edit nem vádolja.
- Azt látom, hogy Eduardó Flores ellen fordulnak most olyanok, akik korábban a barátjának mondták magukat. Tudom Elődtől, hogy nagyon sok barátja volt.   Kiborít ez a köpönyegforgatás, az, hogy akik életében hősként tisztelték, most mindenfélét összehordanak róla - mondja Edit.
 Aztán rátérünk Előd sorsára és esélyeire. Edit szerint már egyértelmű, hogy őket a bolíviai elnök, Evo Morales arra használta fel, hogy lefejezze a bolíviai ellenzéket. 
- Igazából semmi sem történik Előd körül és érte azon kívül, hogy a sajtóben szerepel. Nem hiszem, hogy a világ összes bűnéért neki kellene vezekelnie - fakad ki Edit. Aztán összegezzük a tényeket:  az amerikai külügyminisztérium nevesíti Florest és Elődöt, amikor Bolívia megítéléséről ír, hasonló állásfoglalás született az ENSZ-ben is. Edit abban bízik, hogy a magyar kormány - most már nyilván  a leendő - eljut addig, hogy nem konzuli, hanem diplomáciai védelmet biztosít Előd számára, hiszen a politikai okokból bebörtönzött magyarokat ez illeti meg. Edit megjegyzi: nem hiszik, hogy amerikai, holland, svájci, vagy akármilyen más európai állampolgár még ott lenne a dél-amerikai pokolban.
Előd ügyében megkérdeztük Cser-Palkovics Andrást, a leendő kormányt alakító Fidesz helyettes szóvivőjét: mit tehet a szári fiatalember szabadulásának ügyében a magyar diplomácia? A politikus lapunknak egyelőre arra adott ígéretet: a kormány megalakítását követően  elsők között beszél majd az új  külügyminiszterrel Tóásó Előd érdekében, hiszen megyei képviselőként kötelességének érzi  ezt.  (Lapunk szerint Martonyi Jánosról lehet szó - a szerk.) 
- Előd eleve bűnösként van beállítva Bolíviában, s nulla esély látok arra, hogy az ártatlanság vélelmét figyelembe vegyék - mondja Edit.  - Egy biztos,  három embert megöltek, a többiek pedig egy politikai játszma áldozatai.
A szári (eredetileg szovátai, székelyföldi) fiatalember érdekében   ma, azaz április 16-án adják  be a sorrendben ötödik szabadlábra helyezési kérelmet Bolíviában.  Eddig - azaz négyszer - vagy a bíró, vagy az ügyész hiányzott a kérelem elbírásásának tárgyalásáról - lapozzuk a hivatalos iratok mára hosszú listáját. 
- Felnőtt voltam a romániai kommunizmusban -  tépte fel emlékezetének fátylát Edit. - Tudom, milyen a diktatúra. Nem hagyhatom, hogy a testvérem is áldozat legyen.