Változott a Pannon Kupa programja

FMH - Az államfő tragikus halála miatti nemzeti gyász és a vasárnapi temetés az oka, hogy a lengyel férfi kézilabda-válogatott nem vesz részt a hétvégi Pannon Kupán.

MTI

A magyar szövetség szerdai bejelentése szerint a hazai együttes így csupán két mérkőzést vív a tornán, szombaton Szlovákia legjobbjai ellen lép pályára Tiszaújvárosban, vasárnap pedig Görögország válogatottjával csap össze Miskolcon. A torna nyitómérkőzését, a szlovák-görög találkozót pénteken rendezik Ózdon.
A Lengyel Kézilabda Szövetség (PHF) döntött úgy, hogy nemzeti válogatottjait a Lengyelországban április 18-ig tartó gyászhét ideje alatt a felkészülési találkozóktól és tornáktól visszalépteti. A határozat nem érinti a tétmérkőzéseket.
A PHF elnöke, Andrzej Krasnicki köszönetét fejezte ki az MKSZ elnöke által küldött részvétnyilvánításért, melyben Sinka László a magyar kézilabda-társadalom együttérzését fejezte ki a Lech Kaczynski lengyel köztársasági elnök által vezetett delegációt ért repülőgép-szerencsétlenség miatt. 
Andrzej Krasnicki ebben a rendkívüli helyzetben elnézést kér a távolmaradásért, valamint az ezzel okozott kellemetlenségekért, és egyidejűleg kéri a magyar szervezők és sportbarátok megértését - olvasható az MKSZ közleményében.
    
A Pannon Kupa módosított programja:

péntek (Ózd): Szlovákia-Görögország 18 ó

szombat (Tiszaújváros): Magyarország-Szlovákia 12 ó
    
vasárnap (Miskolc): Magyarország-Görögország 11:55 ó

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!