KRESZ-oktatás interneten, halasztva

Székesfehérvár - Egy időre fellélegezhetnek az autósiskolák: a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium elhalasztotta az internetes KRESZ-oktatás bevezetését. Az e-learning korábbi, erőszakos bevezetésének szándéka mögött többen üzleti érdeket sejtenek.

Házi Péter


Szerdáig úgy tűnt, július 1-jén hatályba lép az a rendelet, amely alapján gyakorlatilag kikerülne a KRESZ-oktatás a hagyományos autósiskolák kezéből, ugyanis ettől a naptól a diákok akár egy internetes távoktatócsomag megvásárlásával készülhettek volna a vizsgára.  Az iskolák engedélye kiadható lett volna külön csak az elméleti és csak a gyakorlati oktatásra, és az eddigi regionális engedélyeiket országos hatókörűvé kívánták tenni. A  Nemzeti Fejlesztési Minisztérium azonban kezdeményezte,  hogy július 1-jén ne lépjen hatályba az előző kormány rendelete. A halasztásra azért volt szükség   szerintük, mert  az érintett vállalkozások és a szakhatóság még nem készültek fel.
- Hangsúlyozzuk: nem a távoktatás ellen vagyunk, ám véleményünk szerint a csak neten keresztül történő felkészülés messze nem nyújtja azt a diáknak, mint amit egy tanteremben, a tanár segítő és értelmező magyarázatai adni tudnak. A számítógép előtt ülve a tanuló ugyan képes bemagolni a szabályokat, de hogy a valóságban miként kell előzni, vagy éppen egy kereszteződésben biztonságosan elfordulni, azt csakis az oktató tudja átadni neki - summázza többek véleményét  Varga József, az Autósiskolák Szakmai Érdekegyeztető Fórumának elnöke, aki reméli: a rendelet fél évvel történt elhalasztása ad elég időt arra, hogy valóban kiforrott szabályok jöjjenek majd létre.
A diák tudásának csorbulását félti Sáfrán András, egy másik fehérvári autósiskola vezetője. Az ő iskolájuk például komoly pénzekért vásárolt számítógépes oktatóprogramot, amelyet a diák otthon  gyakorlásra használhat, az oktató pedig ellenőrizni tudja, mit hibázott a tanuló:
- Nyilvánvaló, hogy a többség az egyszerűbbnek tűnő netes távoktatást választaná, ám a KRESZ-vizsga teljesítése után az első néhány vezetési órát csak azzal töltené az oktató, hogy a hiányzó ismereteket bepótoltassa. A diák pedig azt gondolná, csak a bevétel növelése miatt vetet plusz órákat vele az oktató, s ettől bizony akár el is mérgesedhet a viszony - osztja meg aggályait Sáfrán András, aki szerint a képzés ilyen drasztikus átalakítása bizony az iskolák fennmaradását is veszélyeztetné. A távoktatásra  berendezkedő, országos hatáskörű vállalkozások ugyanis  biztosan elszippantanák a diákok egy jelentős részét, aztán később  ez a megkérdőjelezhető tudású tömeg  szakadna rá a vezetésoktatók nyakára.
Ugyanakkor öröm az ürömben, hogy hamarosan már csak az szerezhet jogsit, aki elvégezte az általános iskola nyolc osztályát. Jelenleg ugyanis az iskolák bizonyítványt nem kérhetnek, csak arra kérdezhetnek rá a tanfolyami jelentkezési lapon,  tud-e írni, olvasni az illető. A következő fél év alatt tehát még nagyon sok minden változhat.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!