Tegnapi és mai dal, avagy az atombombához láncolt zenész

Csípős humorral, gyilkos szatírával szól a minket körülvevő világról. Ugyanakkor a környezetet védők elszánt szószólója, ezért kitüntetést kapott, a Köztársasági Érdemkereszt Ezüst fokozatát. Fejérben az elmúlt időben kétszer is megfordult, először Székesfehérváron, a Fúzió Egyesület rendezvényén, illetve Velencén, a gyerektáborban. Utóbbi helyen a kerti padon üldögélve mélyedtünk el a (zenész)világ rejtelmeiben.

Azzal kezdtük beszélgetésünket, hogy bár János fiatal, de bizonyára hallott a '60-as, '70-es évek műfajáról,  a mai dal kategóriának elnevezett zenéről, amikor egy szél gitáros (Bob Dylan, Dinnyés József, stb., stb.) kiáltotta a világba annak fájdalmát. Nevezték ezt poltikai dalnak is. János dalai politikusak, nyílvánvaló hát a kérdés, napjainkban kell-e a dalnak politikusnak lenni, vevő rá a mostani közeg?

- Ismerem ezeket a régi katagóriákat, de ma már egyáltalán nem működnek. A szerző dönti el, hogy milyen "pályára" kíván lépni, napjaink kategóriái a következők: adott a kereskedelmi kategória, aztán van a lírikusabb "mezőny", amelynek mozgatórugója az önkifejezés szándéka. Aki erre a pályára lép, előadó akar lenni, tudnia kell: pénzt akar keresni, vagy inkább tolni akar a világ eléggé döcögős szekerén? Az én esetemben inkább a második kategóriáról beszélhetek. Kiskorom óta tudatosan, tudatlanul is az volt a fontos, hogy a dalaimnak legyen tematikája. Voltak kereskedelmi ihletettségű dolgaim is, a Kaukázus zenekarral 5 éven keresztül a média segítségével bekerültünk a mókuskerékbe, figyeltek ránk, fellépés fellépést követett. Jó volt, mert így a szövegeink is eljutottak sokakhoz, de nem tudtunk versenyezni azon zeneipari termékekkel, amelyek az ismertségre, a fenmaradásra "gyúrtak".

- A nagy művészek éhen szoktak halni, nemhogy megélni, de élni is alig tudnak...

- Biztos, hogy van ilyen generációs szakadék. Az embernek alkalmazkodnia kell. Napjainkban elég nagy feladványoknak kell megfelelni, nem csak politikai értelemben. Nagy a népvándorlás, minden nap hoz valami meglepőt, amelyekre fel kell tudni készülni. Aki éhen hal, az magára vessen, nem elég megírni a dolgokat, de birtokában muszáj lenni ama képességnek is, hogy azokat a szerző el tudja juttatni a közönséghez.

- Ami csinálsz, az "kiáltás a csendben"? Avagy "Dusánul": ó, ments meg engem...

- A dolgaim szórakoztatnak engem és ez a legfontrosabb a számomra. Nem akarok unatkozni a világban. Szerencsés dolog, ha többeknek tetszenek a dolgaim, de sohasem a tuti siker receptje alapján dolgoztam. Voltak ismertté, népszerűvé lett dalaim. Sajátos nézőpontjuk volt, ami az én sajátos nézőpontom.

- Mi a te "kaukázusi krétaköröd" - brechti mélység nélkül megfogalmazva?

- Nehéz erről beszélni. Lehetne messziről elindulni a válasz irányában, komoly ideológia gyártással kisérve...

- Közelítsünk másként. A szellem frissesége, vagy a hangjegyek jó egymásutánisága a fontos neked?

-  Az üzenetet mindig fontosabbnak tartottam, de tudomásul kell venni, hogy ez ma önmagában kevés. A '60-as évek pol-beat dalainál elég volt, ha Vámos Miklós kiállt a gitárjával és elénekelte mondanivalóját. Ez ma már kevés, és ez nem feltétlenül baj. Létezik e szakmának minőségi szűrője, gond, hogy nehéz felvenni a versenyt a kereskedelmi vonulattal. Mindig hangoztattam a függetlenséget, az öntevékenységet, és annak vállalását, hogy az ember olyat írjon, ami az ő világát, hitét jelenti. Fejlődni kell, de ahhoz, hogy többen meghallgassanak, komoly kritériumoknak kell megfelelni. Megfordult  a dolog: a jól meghangszerelt dal, amelyik besorolható a tánczene kategóriájába, ha megismerik az emberek szívesen meghallgatják egy szál gitárral, de az egy szál gitáros dalból nehezen lesz elfogadott sláger, mivel kevesen hallgatnák meg azt.

- A Kaukázus magasságából lejjebb kerültél. Magányos farkassá lettél?

- A Kaukázus zenekart befejeztük, mert nem akartunk multinacionális céggé lenni. Sohasem volt zenekarnak megálmodott dolog a Kaukázus, inkább társadalompolitikai kisérlet volt, nevesen: lehet-e kiadó, céges háttér nélkül eljuttani az emberekhez a dalokat. A kisérlet sikerült, lehetett volna felsőbb szintre lépni, de nem akartuk elárulni addigi önmagunkat. Nem akartunk joghurttá lenni, ami a bevezetés szakaszában csupán 50 forint, és ha már megeszik lehet belőle 100. Inkább azt mondtuk, amíg nem lesz Budapesten olimpia, addig nem játszunk...

- A '60-as években mindenki lázadt. Mi a te lázadásod a XXI. század elején?

- Igen, az 1968-as,  a baby boom, az észak-atlanti és a nyugati kultúrák fiataljainak mindene megvolt, mégsem érezték jól magukat. Mi akkor bevoltunk zárva, nem panaszklodtunk, de nem is voltak hasonló örömeink, szomorúságaink, mint az említetteknek. Nagyon agresszív műfaj a mienk, ahogy Szentgyörgyi Albert mondta, olyanok vagyunk, mint az őrült majom, aki átgázol a dzsungelen a táplálékáért. Nem vették, veszik figyelembe azt a tényt, hogy van néhány olyan kultúra, ami kiállta az idők próbáját. Gondolok a néhány ezer éves kínai kultúrára, vagy a dél-amerikai indián kultúrára. Ezek spirituális töltete nem volt meg a nyugati fiatalok kultúrájában, most talán rákényszerül a világ arra, hogy figyeljen eme dologra. Hogy mi az én lázadásom? Sok pofont kaptam az utóbbi időkben, tudom, egy szál magam nem nem érhetek el hirtelen változást. Hagyni kell a folyamatokat egymásra rakódni, és abból gerenálódik ki valami. Az én lázadásom a saját létem, ahogy megpróbálom leélni az életemet. Amit teszek, ahogy felnevelem a gyerekeimet. Hasznosabbnak gondolom magam, ha kisebb közegre, kisebb ügyekre fókuszálok, mintha odaláncolnám magam az atombombához...

OLDALTÖRÉS: Jegyzet

Jegyzet

Hejh, azok a '60-as évek! Jó, jó tudom, a mostani ifjaknak ez az időszak gyakorlatilag nem jelent semmit. Kohn Bendit, Woodstock, a performance, a hippi mozgalom ma csupán történelmi tanulmány, esetleg irodalmi élmény gyerekeinknek. De a Beatles, a Stones, Hendrix nekünk valóság volt, a párizsi diáklázadások mindennapos hírek voltak, csodáltuk a Hey Jude kábitószer hatása alatt előadott sikongását (a pletykák szerint Lennon és mcCratney be volt lőve, mert normálisan nem lehetett ilyen csiodát a világba danászni), te jó ég, mekkora kincs volt egy 9x11-es fekete, fehér Beatles fénykép akkoriban. Örüljünk annak, hogy napjainkban egy mozdulattal elindíthatjuk a világ legjobb zenészeinek koncert felvételeit, ragyogó minőségben, nem surrog a dvd, nem recseg a lemez. Szerencsére nagyot fejlődött a világ, robbant  a technika. De persze mi szívesen emlékszünk arra az időre, amelyet az ifjúsági kultúra történelmi változása koraként emlegetnek.Egy azonban változatlan: ma is hasznosabb az az ember, aki a környezet dolgaira figyel, azokért dolgozik. éls ha ezt megteszi, nem is kell atombombához láncolnia magát...