Újraértelmezett, újrahasznosított ékszerek

Székesfehérvár - Szemétből divatékszer? Az ötlet meghökkentő, merész, sőt egyedi. S nem utolsósorban környezetbarát. Miként az alkotó is, aki így is szeretné óvni a világot.

J. Mező Éva


- Az ötlet akkor pattant ki a fejemből, amikor elkezdtem azon gondolkodni, nem minden szemét, amit kidobunk, amit szemétnek tekintünk -magyarázza ötlete eredetét Futterer Judit. Ezt átgondolva kezdett el hulladékokból ékszereket készíteni. Judit környezettudatosan élt korábban is, s egyre többet foglalkozik környezetvédelemmel. Rendszeresen jár gyerekek és fiatalok közé, megmutatja nekik szemétből kimentett kincseit, és megtanítja őket elkészíteni.
Judit ékszereihez olyan anyagokat keresett, amelyek mindennaposak életünkben. Parafa dugót, műanyag palackot, amely minden háztartásban megtalálható. Az újrahasznosítás mellett az újraértelmezés volt számára a kulcsszó. Kiemelte eredeti környezetükből a tárgyakat, majd gondolataiban átminősítette azokat. Szétvagdosta, újra összerakta az anyagokat, végül új színt is adott azoknak. Ezeket az ékszereket nem eladásra készíti, ebben az esetben számára valóban a világ átformálása a cél. Vagyis az ékszerek elkészítésének technikája nem csak elárulható, de kifejezetten terjesztendő is. A karkötő alapanyagául szolgáló gyöngyöket például Judit a kiolvasott Fejér Megyei Hírlapból készítette. Csíkokra tépte, beáztatta kevés vízbe, és amikor megpuhult, a masszát híg tapétaragasztóba tette. Egy nap a száradás ideje, vízben nem oldódó akrilfestékkel érdemes színezni, mivel ez a festék nem hagy nyomot az izzadt testen vagy kézmosás után.
Egyszerű és mutatós a dugóból készített fülbevaló is. Késsel feldarabolta, akrilfestékkel festette, természetes gyönggyel kiegészítette az így készült ékszereket. Rendkívül látványosak azok a fülbevalók is, amiket Judit PET-palackokból formált kékből, átlátszóból, sárgából, zöldből. Sablonnal különböző átmérőjű köröket vágott ki, többet összefűzött azokból, majd festéssel díszítette. Hogy ez jelentheti-e a jövőt? Judit szerint akinek megtanította a technikát, használja. Ismeretlenül is észreveszi ékszereit a lányokon az utcán. És a repertoár tovább bővül. Jelenleg a tartós tej dobozának belső, ezüstözött felülete foglalkoztatja.  Talán pénztárca készülhetne belőle...

Füzetekben a jó tanácsok

Futterer Judit más módon is környezettudatos. Civil szervezeteknél dolgozó barátaival közösen csinálták azokat a, helyi kávézókban, ifjúság által látogatott helyeken ingyenesen hozzáférhető füzeteket, amelyekben fiatalok adnak környezetvédő tanácsokat saját korosztályuknak.
A példamutatás, remélik, ragadóssá válik.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!