Budai: a Gyurcsány-kormány jogtalan előnyt biztosított a sukorói beruházásnak

FMH - Budai Gyula újabb sajtótájékoztatót tartott a King's City ügyében. A miniszterelnöki megbízott szerint a Gyurcsány-kabinet azzal, hogy az utolsó kormányülésén, 2009. április 8-án kormányrendeletben nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházássá nyilvánította a sukorói kaszinóberuházást, szándékosan és tudatosan megszegte az erre vonatkozó jogszabályokat, és ezzel jogtalan előnyt biztosított a befektetők részére.

MTI

Budai Gyula szerdai budapesti sajtótájékoztatón ezt az említett kormányülésre szánt felkészítő iratra hivatkozva mondta. E dokumentumban - ismertette - az akkori Pénzügyminisztérium illetékese arra hívta fel a figyelmet, nincs jogalapja annak, hogy nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházássá nyilvánítsák a kaszinóprojektet, és azt javasolta a kabinet tanácskozására, napolják el az előterjesztés elfogadását. A kormány azonban döntött.
A kormányülés időpontjában még nem volt megkötve a koncessziós szerződés a befektetővel, márpedig a jogszabály szerint egy beruházást addig nem lehet nemzetgazdaságilag kiemeltté nyilvánítani, amíg a jogi feltételek nem állnak fenn. A kaszinóberuházást érintően pedig az a jogi feltétel, hogy legyen aláírt koncessziós szerződés - részletezte a miniszterelnöki megbízott.
Tájékoztatása szerint mindennek ellenére az akkori kabinet 2,6 milliárd forintot ítélt meg állami támogatásként a beruházónak - jogalap nélkül; ezt az összeget azonban végül nem fizették ki. A befektetők egyébként csaknem 50 milliárd forintos állami támogatást kértek - jegyezte meg.
Hozzátette, úgy véli, az említett előkészítő irat nem kerülhette el sem Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök, sem Veres János volt pénzügyminiszter, sem pedig a többi kormánytag figyelmét.
"Mind Gyurcsány Ferencnek, mind Bajnai Gordonnak, mind pedig Veres Jánosnak tudnia kellett ezekről a tényekről, (...) és a felelősségük ebben a vonatkozásban nem kerülhető meg" - közölte a miniszterelnöki megbízott, aki szerint mindezzel a hivatali visszaélést egyértelműen meg lehet valósítani.
Budai Gyula hivatkozott egy 2008 nyarán kelt levélre is - amely egy Veres János részére készült feljegyzés -; ez szerinte azt bizonyítja, hogy a volt pénzügyminiszternek mindenre rálátása volt a kaszinóberuházással kapcsolatban.
Azzal összefüggésben, hogy Török Zsolt MSZP-szóvivő szerint "legalább ötvenmillió forintba kerül havonta a Papcsák-Budai-Varga trió működése", Budai Gyula emlékeztetett, juttatás nélkül végzi megbízotti munkáját.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!