Egy óra a fekete világban

"Nehéz és csodálatos. Nehéz egy látó embernek megtapasztalni a vaksötétet. Csodálatos látni a vakok hozzáállását az élethez." Ezt írta be egy látogató az Árny alatt szegedi állomásának vendégkönyvébe, 2007-ben. A most (és az év végéig még mindenképpen) Fehérváron látogatható kiállításban szintén van egy vendégfal, oda lehet felróni a gondolatatokat. "Engem valaki elvesztett! Nagy segítség volt, ha tudtam, hogy van mellettem valaki. Fekete világ..." írta be egy fehérvári látogató nemrégiben.

A bejelentkezés alapján látogatható tárlat hivatalos megnyitója előtt, hétfőn délelőtt sajtótájékoztatón mesélte el Szokó Zsolt, a Lárke elnöke az előzményeket. A Norvég Civil Alap a tárlaton keresztül a társadalmi toleranciát szélesítené. Talán nem naív az elképzelés, ezt bizonyíthatja az üzenőfal néhány bejegyzése is: "Sok mindent megértettem, s ezután jobban fogom tolerálni ezt a világot. Köszönöm."
A fehérvári kiállítás az eddigi itthoni kezdeményezéseket egyesíti magában. Közel tíz éve Láthatatlan kiállítás címmel már volt ilyen esemény, s jól emlékszem a testet öltött félelemre, ami a minden fényt nélkülöző szobákban botorkálva, a tárgyakat érintve, néha eltaszítva elfogott. Ha nem irányít tovább a vak tárlatvezető megnyugtató hangja, humoros beszólásai, az életben nem fogok eligazodni itt - ezt éreztem. Most Varga Szabolcs volt, aki néha kézenfogva, olykor csak egy-egy kedves megjegyzéssel vezetgette a csoportot. Háromnegyed órán keresztül hétköznapi helyszíneken  konyhában, járdán, előszobában jártunk (jártunk? - botladoztunk, tapogatóztunk!), utcai hangok, zörejek orientáltak minket, mégis kellett némi idő, hogy a feszültség (Ne hagyjatok itt, mert tényleg elveszek!) ne legyen tapintható.
Az Esélyegyenlőségi hónapon belül megvalósult kiállításon a Lárke munkatársai megmutatják mindennapi életükben használt eszközeiket, segítenek elsajátítani a Braille-írás alapjait, de igény szerint tandemeznek is velünk. Bízvást maradandó emlékünk lesz e fekete, mégis nagyon árnyalt világról.