Részeg sógornő vádolta a mentőket tettlegességgel

Gárdony - Egy kapatos nő nehezen akart éjszaka távozni vendéglátóitól, akik végül mentőt hívtak. Ez azonban nem tetszett a hölgynek, és kiabálni kezdett.

feol.hu

R. Szabó Ágnes, megyei rendőrségi szóvivő arról tájékoztatott: ittas rokon állított be vasárnap este gárdonyi sógorához, és az italozást a vendégség ideje alatt sem hagyta abba. A sógornő jelenléte később nemkívánatossá vált, ám a házigazda nem akarta abban az állapotban egyedül az utcára engedni, így mentőt hívott. A nő viszont nem akart beszállni a mentőbe, káromkodott, és azt kiabálta, hogy megverték a mentősök. A gárdonyi férfi kénytelen volt rendőrt is hívni, akik a helyszínen megállapították, hogy szó nem volt tettlegességről, azt pusztán a ragaszkodó rokon találta ki. Róla viszont a nyilvántartó rendszerben történt ellenőrzés alkalmával az derült ki, hogy a Székesfehérvári Rendőrkapitányság két határozatban elfogását, illetve egy másikban tartózkodási helyének megállapítását kérte. A nőt a Gárdonyi Rendőrkapitányság épületébe állították elő, ahol hajnalban rosszullétre hivatkozott. Elmondása szerint szívbeteg. A 28 éves nőt kivizsgálásra mentővel a székesfehérvári Szent György Kórházba szállították, majd miután rendellenességet nem állapított meg az őt kivizsgáló orvos, a forrónyomos szolgálat folytatta vele szemben az intézkedést - tájékoztatott a szóvivő, aki több rosszulét miatti intézkedésről is beszámolt.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!