Szkeptikusok konferenciája a szellemi környezetszennyezésről

Székesfehérvár – A Szabadművelődés Házában november 13-án, szombaton 10 órától rendezik meg a már hagyományos rendezvényt, a Szkeptikusok konferenciáját, A szellemi környezetszennyezés hatásairól és megelőzéséről címmel.

feol.hu

Lassan két évtizede annak, hogy a hazai szkeptikusok a tudomány és az értelem nevében próbálnak fellépni az áltudományos nézetek ellen, 1995 óta pedig minden évben összegyűlnek Székesfehérváron, hogy tapasztalatot cseréljenek, megvitassák az aktuális kérdéseket, teendőket. Mivel a felmerülő témák száma egyre növekszik, az idei programban több területről kértünk fel előadókat. A rendezvény nyitott, minden érdeklődőt szeretettel várunk. A közönség az adott témák legjobb szakembereitől szerezhet tudományosan megalapozott ismereteket olyan kérdésekről, melyekről ellentmondásos nézetek, vagy hiedelmek keringenek a köztudatban.


A szombati előadások a következők:

Ladányi Tamás a TWAN magyarországi képviselője: A világ éjszakai arca

Hraskó Gábor a Szkeptikus Társaság elnöke: Európa szkeptikusai Budapesten

Pintér András: Beszámoló a ’TAM London’ nemzetközi szkeptikus találkozóról

Fügedi Ubul a Magyar Állami Földtani Intézet tudományos főmunkatársa:

A vörösiszapról és hatásairól

Meszéna Géza: Mi a baj az újkreacionizmussal?

Mannhardt András pszichológus: Racionalitás és irracionalitás az emberi agyban

Dr. Zacher Gábor toxikológus:

Mivel etetnek bennünket?

Honnan hová? – avagy mire számíthat a hazai szkeptikus mozgalom?

Kerekasztal beszélgetés Résztvevők: Vágó István, Hraskó Gábor, Dr. Ujvári Sándor

Kételkedem, tehát vagyok – Filmvetítés

A konferenciát a Galileowebcast élőben közvetíti az interneten a http://www.aszmh.hucímen.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!