Sok barátja van Kulcsnak

Kulcs - Azt mondják, bajbaj ismerszik meg az igazi barát. A löszfalomlással sújtott Kulcsnak ezek szerint sok barátja van. Érkeznek ugyanis a különböző felajánlások.

Szigeti Sándor

 

 Az önkormányzat hivatalos honlapján a napokban tett közzé egy felhívást Kulcs polgármestere. Kiss Csaba arra kér mindenkit, hogy együttérzése jeléül, lehetőségei szerint támogassa a károsultakat, illetve a  védekezési munkákat  a település megmentése érdekében.
Az önkormányzat önálló bankszámlát is nyitott Kulcs Károsultjaiért néven, ide várnak  minden jószándékú pénzadományt, legyen az bármilyen kis összegű is. (A számlaszám: 11736037-15365233-10020009).
A szomszédos Rácalmás már jó példával szolgált. Hárommillió forintot utalt át a legszükségesebb feladatok ellátására:
- Amikor jött a hír a tragikus eseményről, a jegyzőnkkel együtt elmentünk Kulcsra, és körbejártuk  a helyszínt. Éppen aznap volt testületi ülésünk, ahol a képviselőknek beszámoltunk a látottakról. Szerencsére nem volt kérdés, hogy ha csak jelképes összeggel is, de segítő kezet nyújtunk az egykori társtelepülésünknek. Hárommillió forintot utaltunk át - mondta el lapunknak Schrick István.
- Nálunk is van millió baj, és az önkormányzatok anyagi helyzete mindenki előtt ismert. Mégis úgy gondoltuk, kötelességünk segíteni. Több hónapja a belvíz ellen is közösen küzdünk, együtt sírunk, együtt nevetünk - fogalmazott Rácalmás polgármestere.
A Magyar Vöröskereszt dunaújvárosi szervezete hétfő óta gondoskodik a lezárt területen dolgozó tűzoltók, rendőrök, katasztrófavédelmi szakemberek,  polgárőrök ellátásáról:  - Megkerestek bennünket, és természetes, hogy segítünk. Az önkormányzat konyháján napi ötven-száz szendvicset készítünk a helyszíni mentést végzők számára, és a különböző felajánlások révén kávéval, üdítővel látjuk el őket -  nyilatkozta lapunknak Feth Katalin.
 Számtalan névtelen adományozó, egyszerű ember  is akad, aki behoz egy tálca süteményt, vagy egy karton ásványvizet a hivatalba. Ezenkívül  több olyan környékbeli vendéglátóhely is van, amely egy-egy ebéddel  megvendégelte az omlásnál dolgozó szakembereket - tette hozzá a vöröskereszt dunaújvárosi szervezetének vezetője.
A nem éppen szomszédos Szabadegyháza pedig egymillió forintot ajánlott fel.

A kormányülésen is téma a két partfal

A szerda délutáni kormányülésen is téma volt a két csúszó partfal, a kulcsi és a dunaújvárosi. Kiss Csaba polgármester elmondta: akkor lát reális esélyt állami segítségre, ha Kulcsot katasztrófasújtotta területnek nyilvánítják.  Nem tudni, hol áll meg a fal. A felsőbb utcákban összesen kétszázötven lakóingatlant is veszélyeztethet a csúszás. Ennek a felelősségét ki vállalja fel? Bízom a pozitív döntésben - fogalmazott a polgármester.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!