Bűnözők célpontjai - a megyehatárokat is átlépik a jó zsákmányért

Fejér megye - A megyében a tízezer lakosra jutó bűncselekmények száma városi kapitányságonként változik. A megyeszékhelyen 518 feletti a történés, a legkevesebb a móriaknál.

Kovalcsik Katalin

 

A Székesfehérvár és Dunaújváros közti különség szinte  nulla, az utóbbiban 517,2 bűncselekmény jut  tízezer lakosra. Gárdonyban ez a  szám valamivel kevesebb, de az ötszáz felettiségre magyarázat  a nyári idegenforgalmi szezon,  amikor megsokszorozódik a tókörnyéken átmenetileg megfordulók száma. Velük együtt az utazó bűnözők is megjelennek, kihasználják a nyaralók  figyelmetlenségét, lopnak strandon,  hétvégi ház konyhájából kocsikulcsot, aztán utána az autót is.  Az érkező bűnelkövetők  az elmúlt öt év alatt számszerűleg alig változtak, 2006-ban 741, 2008-ban 731, tavaly pedig 688 kifejezetten  azért lépte át a megyehatárt, hogy betörjön, lopjon,  elkövessen valamilyen bűnt.   
A megyén átutazás közben bűnözők már kevesebben vannak, tavaly 516-ot sikerült elfognia a rendőrségnek, majd megindítania velük szemben az eljárást. A helyben élők  2546-an voltak, ők  saját településükön, esetleg a közelben, de a megyehatáron belül követtek el   valamilyen törvénybe ütköző dolgot. Szerencsére - ha ez annak nevezhető - az elkövetők között  még mindig a legtöbb a felnőttkorú, a fiatalkorúak  száma sem kevés,  450, de ami ennél  aggasztóbb, hogy a gyermekkorú elkövetők több mint másfélszázan voltak a múlt  esztendőben. Köztük vannak azok a gyerekek, akik társaiktól mobilt, pénzt, egyéb holmit kérnek, vesznek el erőszakkal, és talán azzal sincsenek tisztában, hogy bűnt követnek el.
Öt év átlagát tekintve a tavalyi kiemelkedett a sorból, már ami a sértettek számát illeti. A múlt évben 13 ezer  525 embert ért valamilyen sérelem a megyében - meglopták, kirabolták, megverték ,  ami azért is feltűnő, mivel öt éve 8662-es számot regisztrált  a statisztika. Az  59 éven felüliek közül 2279 sértett tett feljelentést, 767 volt a fiatalkorú sértettek száma, viszont 2248 gyermekkorú is szerepelt az áldozatok  között.  
A kábítószerrel való visszaélés napjainkban minden  bűnügyi statisztika része. Az már régen köztudott, hogy nem vagyunk tranzitország, a fogyasztók  és a dílerek száma egyre növekszik. A legtöbb kábítószeres ügyet a fővárosban regisztrálták tavaly, Borsod és Pest  megye majd' fej fej mellett,  az egyikben 493, a másikban 473 ügyet kezelt a hatóság. A  megyénkben 203  felderítése  miatt folyt nyomozás. Székesfehérvár és Dunaújváros fertőzöttsége a legmagasabb, a megye további négy kapitányságán  közel azonos ügyszám volt.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!