Fáklyás felvonulás, csatajelenet a téren

Fejér megye - A megye szinte minden településén ünnepi műsorral, koszorúzással emlékeznek meg az 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordulójáról.

Kővári Gabriella

Már pénteken kezdődnek az ünnepi megemlékezések. Fehérváron az emlékhelyeken adnak műsort a városi iskolák: 9-kor a Halesz parkban és a Jókai utcai Jubál Károly-emléktáblánál, 10 órától a Petőfi mozinál és az Ady Endre utcai Rónai-emléktáblánál. Itt tart megemlékezést a Városi Levéltár és a Városszépítő- és Védő Egyesület is. 11-kor a Fekete Sas Szállodánál és a Petőfi-szobornál folytatódnak a műsorok. 12 órakor a Kossuth utcában a Pelikán Fogadó udvarán ad műsort a Vörösmarty Színház.
Bodajkon pénteken 18 órától 1848 szabadságharc  szerelem címmel tart előadást Szántai Lajos történész a hivatalban.
Cecén 11 órakor a művelődési házban diákok idézik fel a történelmi eseményeket.
Csákváron 17 órától az általános iskola tornatermében mond ünnepi köszöntőt Herczog Edit EP-képviselő.
 Pákozdon szombaton 10 órakor kezdődik a nyílt nap a Katonai Emlékparkban Tatár Antal emlékkiállításának megnyitójával. Fél tizenegytől Papp István beszél az ENSZ békefenntartói tevékenységéről, elrablásáról.

Március 13., vasárnap:
Csákvár, 10 óra:  A református egyházközség elnöksége, a Fidesz és a KDNP helyi szervezeteivel együtt tart megemlékezést az istentisztelet keretében.  Felavatják Kovács Mihály 48-as honvéd tizedes emléktábláját a volt református iskola falán.

 Március 15., kedd:
Aba, 10 óra
: Ünnepség a   48-as kopjafánál.
15 óra: Díszpolgári cím átadása,  műsor a kultúr közösségi házban.
 
Alap, 18 óra 30: Fáklyás felvonulás, koszorúzás.

Bicske,
15 óra: Játszóház a Kossuth téren.
 16 óra: ünnepség a Petőfi Művelődési Központban, történelmi csatabemutató a  téren.
 
Cece,
17 óra 30: A hősi emlékműtől fáklyás felvonulás, koszorúzás a Petőfi-emléktáblánál.
 
Dég, 16 óra: Ünnepi megemlékezés az iskolában
 
Enying, 15 óra: Műsor a művelődési házban, koszorúzás a Turul-szobornál.
 
Hantos,
15 óra: Megemlékezés a művelődési házban
 
Lajoskomárom, 15 óra: Ünnepi műsora a művelődési házban,  gobelin-kiállítás, koszorúzás az 1848-1849-es emléktáblánál.
 
Lepsény, 11 óra: Műsor az ÁMK tornatermében, majd   koszorúzás a kopjafánál, a nemzetőr emlékműnél.
 
Mátyásdomb, 18 óra:   A  diákok fáklyás felvonulása.
 
Mezőkomárom, 10 óra: Ökomenikus istentisztelet a református templomban.
11 óra: Megemlékezés és műsor a Petőfi-szobornál.
 
Mezőszilas, 17 óra: Ünnepi megemlékezés a könyvtár udvarán, fáklyás felvonulás, koszorúzás a Petőfi-emléktáblánál, a 48-as emlékműnél.

Pákozd
11 óra: Ünnepség a művelődési házban.
 
Polgárdi, 15 óra: Emlékünnepség az egészségügyi központ előtti téren.

Sárbogárd
, 18 óra 30: Fáklyás felvonulás a Hősök terén,  koszorúzás a Petőfi -emléktáblánál.

Sáregres, 10 óra: Ünnepi megemlékezés, koszorúzás.

Sárszentmihály
10 óra: Megemlékezés a  hősi emlékműnél, majd felavatják a község rovásírásos helyiségnév tábláját.
 
Szabadbattyán, 16 óra: Ünnepi megemlékezés a Csíkvár téren.  Fáklyás tiszteletadás,  koszorúzás a Széchenyi-szobornál.

Székesfehérvár
17 óra:  A Kákics együttes magyar népzenei műsora  a Helyőrségi Klubban. 
 
Úrhida, 10 óra: Készségfejlesztés és játékos ismeretszerzés az iskolánál, a  feladatok a forradalomhoz kapcsolódnak.

Velence 10 óra: Ünnepség a hősök parkjában.

Vértesacsa 11 óra: Ünnepiműsor az iskolában.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!