Fanatikus hittel a pánik ellen

Január végén 4,7-es erősségű földrengés rázta meg Oroszlány, Mór, Pusztavám térségét, sőt, még a székesfehérváriak is érezték, amint mozgott a föld alattuk. Néhány falrepedéssel megúsztuk a rengést, mely az 1985-ben jegyzett berhidai rengés óta a legerősebb volt. Sokan, akik átélték a mozgást, pánikba estek. Mert - állították - nem tudták, lesz-e még folytatás, erősödik-e, lesz-e még utórengés. A pánikot végül megnyugvás követte, nem volt folytatás. Hazánkban ritka jelenség a földrengés, a nemrégiben Japánban történt természeti katasztrófa azonban még a szigetlakókat is próbára tette.  Bordás Sándorral, a Kodolányi János Főiskola tanárával, klinikai szakpszichológussal beszélgettünk arról, miért rémítette meg a magyarokat a földrengés, s miért viselik méltósággal a japánok az őket ért csapást.
 
- A japánok méltósággal viselték a természeti csapást, mely ezúttal őket is próbára tette. Ez a kulturális különbségekkel magyarázható, azzal, hogy a japán kultúra vallási háttere teljesen más, mint a keresztény Európa vallási háttere. Az a japán ember, aki elveszített mindenét és mindenkijét, bizonyos idő elteltével tud majd nevetni, mosolyogni és tudja újraszervezni az életét. Kultúrájuk teljesen másként kezeli az emberi létet. Egyrészt ennek a gyökerei nagyon mélyről, a történelemből és a vallási gyökerekből fakad. Másrészt pedig abból a - kicsit mondhatnám talán úgy - fanatizmusból ered, mely még a császári időkre vezethető vissza. A japán császár felé való imádat egy  közösséghez  való tartozást jelentett, és jelent a mai napig is számukra. Gondoljunk csak a második világháború kamikaze akcióira, amikor nevetve, önként mentek a halálba, amikor az amerikaiakat megtámadták kamikaze repülőgépekkel vagy akár a hajóikkal. Tehát a japán nép egy teljesen más kultúra. Sőt, előhozhatom a harakirit is! Az öngyilkosságnak egyetlen területe az, amikor a társadalmi integráció annyira erős, hogy valaki képes harakirit elkövetni az értékek megszegése miatt, vagy esetleg morális tönkremenetele miatt - emelte ki Bordás Sándor.

- Elszántságból, fanatizmusból, hitből kifolyólag öngyilkos tud lenni egy japán ember, mert úgy érzi, nincs méltó helye tovább a földön, abban a kultúrában, ahol eddig élt. Ez az egész rendszer összefügg. Nem lehet külön szemlélni azt, hogy most a csapás idején mit tesznek - mondta.

A klinikai szakpszichológus úgy fogalmazott, a japán kultúrának csak az ősi gyökereiből lehet következtetni arra, miért viselkednek így, ennyire pozitívan a borzalmas tragédia után.

- Azt hiszem, kultúrájukban a haláltudat sokkal közelebb van az élethez, mint nálunk. Mi a halált nagyon eltávolítjuk, nagyon messzire tesszük, nem is foglalkozunk vele. Sőt, a nagy családok sem léteznek már, szétestek. Korábban a gyermek látta a nagyszülők, szülők elmúlását, az élet régen együtt járt a halállal a mi kultúránkban is. Ezt a haláltudatot most nagyon messzire tesszük, ahogyan a katasztrófatudatot is. "Velünk ez nem történhet meg, nem alakulhat ki ilyen helyzet, ez csak Japánban történhet meg!", mondogatjuk. Eltávolítjuk magunktól ezeket a gondolatokat - tette hozzá.

A szakember szerint hosszú időnek kell eltelnie ahhoz, hogy mi is változzunk.

- Ez egy hosszú folyamat, ez a szocializáció. Ennek következtében tanuljuk meg a normákat, értékeket, melyek a kultúránkat adják, jellemzik a későbbiekben. Most egy ilyen információ áradat, ami a kintlévő magyar  egyetemistáktól, dolgozó emberektől kapunk, a mi kultúránkat markánsan nem fogja átformálni. Éppen ez az oka annak, hogy  mi nem nagyon tudjuk feldolgozni, magunkévá tenni ezt a pozitív, olykor önfeláldozó  szemléletet. A  kultúránknak teljesen más, de szintén  mély gyökerei vannak - mondta.

Bordás Sándor a Fejér megyét is érintő január végi földrengés éppen azért váltott ki pánikot, mert hazánkban nem jellemző, ezért felkészülni sem igen lehet rá.

- Ez a fajta természeti katasztrófa Japánba szinte naponta előfordulhat. Magyarországon inkább az árvizek azok, amelyekre az emberek számítanak, készülnek. A földrengésre nem. A japánok viszont már olyan épületeket terveztek maguknak az elmúlt 50-60 évben, melyek földrengés biztosak. Mégsem tudnak egy kilences erősségű földmozgás ellen épületet tervezni, védekezni. De a tudatukban, a mindennapjaikban ott van. És nyilván ennek megfelelően próbálják élni az életüket, mert a tudatközelben ott van a földrengés lehetősége. Nálunk jóval gyakoribb az árvíz elleni küzdelem. Tévében, újságokban látjuk, hogy nagy csapatok vonulnak fel az árvíz ellen, összefognak, olykor kifáradva, de teszik a dolgukat, védik a víztől a városokat, falvakat. Ez az összefogás  veszélyhelyzetben a mi kultúránkra jellemző. Vagyis az egymás segítése itt is, ott is megjelenik. Csak mi sokkal nehezebben dolgozzuk fel például a veszteségeket, melyeknek a vallás és a kultúra áll a hátterében.