Ne hagyd az út szélén!

Inger László a baracsi Szabadság utcától nem messze, a villanyoszlop alatt talált rá a földön vergődő madárra. Héját találtam! , telefonált a hivatalba. Később a falu jegyzője, Horváth Zsolt állapította meg, hogy a bajba jutott szárnyas egerészölyv. Szegény párának mindkét szárnyát megtépázta a nagyfeszültség, alaposan, mert elszáradtak a szárnyvégei. Jó kondícióban volt viszont, és az állatmentő szívvel megáldott megtalálójának, valamint a jegyző szakszerű intézkedésének köszönhetően ma is él.

Hány védett madár sérül meg az urbanizáció velejárói - mint például az elektromos vezetékek - miatt? Biztos nagyon sok. Az olyan ember viszont sajnos ritka, mint Inger László, aki nem hagyta a vergődő madarat sorsára.

Beszélgetésünk Horváth Zsolttal onnan indult, hogy február 15-én Inger László baracsi lakos talált egy sérült egerészölyvet, és jelentette a polgármesteri hivatalban.

- Az ölyv megmentőjének volt madártartó ketrece, és galambász ember lévén a ragadozó etetése sem okozott problémát neki, gondozta egészen addig, amíg nem rendeződött a sorsa - mondja a jegyző. - A madár szárnyvégei leszáradtak, biztosan áramütés érte. De szegycsontjának csak a vége volt tapintható, ez arra utalt, hogy nincs kiéhezve, jó a kondíciója.

A Közép-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség területi igazgatóságának szakemberei, Horváth Rita - aki a ragadozó madarak engedélyezési ügyeivel foglalkozik -, valamint Bárány István - aki a sérült állatok elhelyezéséért felel - azonnal intézkedett. Ölyvet ugyanis otthon nem lehet tartani - az állam tulajdonát képezi a minden egyes példánya.

Az államnak viszont az emberek gyógyítására sincs elég pénze, a sérült madarak istápolására pedig még annál is kevesebb jut a költségvetésből. Az igazgatóság munkatársa, Bárány István mégis szinte azonnal intézkedett, és két nappal megtalálása után - február 17-én - már a székesfehérvári állatkórház vendégszeretetét élvezte a baracsiak sérült madara. Az ölyv köszöni, jól van - Horváth Zsolt azóta többször is érdeklődött a hogyléte felől.

Ugyanis nagy állatbarát: solymász. Alapító tagja a Magyar Nemzeti Ragadozómadár-védő és Solymász Egyesületnek. Céljuk megvédeni a ragadozó madarakat, megmenteni a beteg, bajba jutott állatokat, segíteni (támogatással is) a gyógyításukat. Riadóláncot szerveznek az országban. A listán szereplők közül a sérült madár megtalálási helyéhez legközelebb lakó gondoskodik a betegről a kórházba szállításig.

A solymászat már több mint ezer éve a magyar kultúrtörténet része, ám még mindig valami sötét titkokkal övezett rítusként kezelik sokan. Pedig ma már nemcsak a vadászat kapcsolódik hozzá, hanem a szaporítás, sólyomtartás is. Horváth Zsolt Harris- és galambász héját, illetve karvalyt nevel. Nagy felelősség, és rengeteg idő...

- Vad madarak - mondja a jegyző. - Akkor jönnek vissza az ember kezére, ha sokat foglalkozik velük. A kicsivel például a tolla beszáradása után legalább egy héten át együtt kell lenni, a nap huszonnégy órájában. Úgy aludtam, hogy az ágy melletti székre tettem a kezem, azon ült a héja. Utána lehet tanítani vadászni. Most napi két órát foglalkozom velük, ami kevés.

Mert visszavadulnak. Időnként újra kézen kell tartani, hordani ezeket a csodás madarakat, hogy ne felejtsék el az arcot, mozgást, hangot, karaktert, amit megjegyeztek. Ezekben a hordási időszakokban nincs család, kirándulás - csak a héja és a karvaly van.

Horváth Zsolt azt mondja: örül, hogy megszellőztettük a baracsi ölyvmentést, mert talán változik az emberek szemlélete. Kevesen tudják, mit kell tenni, ha a földön vergődő madarat találnak - nem értesítik a helyi állatmentőket, madárkóházat, inkább sorsára hagyják az állatot. Pedig csak egy telefon kellene...

Történetünk szereplője akár az év madara lehet 2012-ben. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület ugyanis internetes szavazást hirdetett: az egerészölyv, a feketerigó és a vörös vércse közül jelenleg az ölyv vezeti a szavazást, dupla pontszámmal húzott el a másik kettőtől. A Baracson megsérült madár repülésre ugyan soha nem lesz képes, élete - táplálása - csak az emberen múlik. A szaporulat miatt viszont ugyanolyan fontos példány, mint egészséges társai - hozzájárul ahhoz, hogy évről évre emelkedjen a védett ragadozó madaraink száma az országban.

Hány védett madár sérül meg az urbanizáció velejárói - mint például az elektromos vezetékek - miatt? Biztos nagyon sok. Az olyan ember viszont sajnos ritka, mint Inger László, aki nem hagyta a vergődő madarat sorsára.

Beszélgetésünk Horváth Zsolttal onnan indult, hogy február 15-én Inger László baracsi lakos talált egy sérült egerészölyvet, és jelentette a polgármesteri hivatalban.

- Az ölyv megmentőjének volt madártartó ketrece, és galambász ember lévén a ragadozó etetése sem okozott problémát neki, gondozta egészen addig, amíg nem rendeződött a sorsa - mondja a jegyző. - A madár szárnyvégei leszáradtak, biztosan áramütés érte. De szegycsontjának csak a vége volt tapintható, ez arra utalt, hogy nincs kiéhezve, jó a kondíciója.

A Közép-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség területi igazgatóságának szakemberei, Horváth Rita - aki a ragadozó madarak engedélyezési ügyeivel foglalkozik -, valamint Bárány István - aki a sérült állatok elhelyezéséért felel - azonnal intézkedett. Ölyvet ugyanis otthon nem lehet tartani - az állam tulajdonát képezi a minden egyes példánya.

Az államnak viszont az emberek gyógyítására sincs elég pénze, a sérült madarak istápolására pedig még annál is kevesebb jut a költségvetésből. Az igazgatóság munkatársa, Bárány István mégis szinte azonnal intézkedett, és két nappal megtalálása után - február 17-én - már a székesfehérvári állatkórház vendégszeretetét élvezte a baracsiak sérült madara. Az ölyv köszöni, jól van - Horváth Zsolt azóta többször is érdeklődött a hogyléte felől.

Ugyanis nagy állatbarát: solymász. Alapító tagja a Magyar Nemzeti Ragadozómadár-védő és Solymász Egyesületnek. Céljuk megvédeni a ragadozó madarakat, megmenteni a beteg, bajba jutott állatokat, segíteni (támogatással is) a gyógyításukat. Riadóláncot szerveznek az országban. A listán szereplők közül a sérült madár megtalálási helyéhez legközelebb lakó gondoskodik a betegről a kórházba szállításig.

A solymászat már több mint ezer éve a magyar kultúrtörténet része, ám még mindig valami sötét titkokkal övezett rítusként kezelik sokan. Pedig ma már nemcsak a vadászat kapcsolódik hozzá, hanem a szaporítás, sólyomtartás is. Horváth Zsolt Harris- és galambász héját, illetve karvalyt nevel. Nagy felelősség, és rengeteg idő...

- Vad madarak - mondja a jegyző. - Akkor jönnek vissza az ember kezére, ha sokat foglalkozik velük. A kicsivel például a tolla beszáradása után legalább egy héten át együtt kell lenni, a nap huszonnégy órájában. Úgy aludtam, hogy az ágy melletti székre tettem a kezem, azon ült a héja. Utána lehet tanítani vadászni. Most napi két órát foglalkozom velük, ami kevés.

Mert visszavadulnak. Időnként újra kézen kell tartani, hordani ezeket a csodás madarakat, hogy ne felejtsék el az arcot, mozgást, hangot, karaktert, amit megjegyeztek. Ezekben a hordási időszakokban nincs család, kirándulás - csak a héja és a karvaly van.

Horváth Zsolt azt mondja: örül, hogy megszellőztettük a baracsi ölyvmentést, mert talán változik az emberek szemlélete. Kevesen tudják, mit kell tenni, ha a földön vergődő madarat találnak - nem értesítik a helyi állatmentőket, madárkóházat, inkább sorsára hagyják az állatot. Pedig csak egy telefon kellene...

Történetünk szereplője akár az év madara lehet 2012-ben. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület ugyanis internetes szavazást hirdetett: az egerészölyv, a feketerigó és a vörös vércse közül jelenleg az ölyv vezeti a szavazást, dupla pontszámmal húzott el a másik kettőtől. A Baracson megsérült madár repülésre ugyan soha nem lesz képes, élete - táplálása - csak az emberen múlik. A szaporulat miatt viszont ugyanolyan fontos példány, mint egészséges társai - hozzájárul ahhoz, hogy évről évre emelkedjen a védett ragadozó madaraink száma az országban.

Beszélgetésünk Horváth Zsolttal onnan indult, hogy február 15-én Inger László baracsi lakos talált egy sérült egerészölyvet, és jelentette a polgármesteri hivatalban.

- Az ölyv megmentőjének volt madártartó ketrece, és galambász ember lévén a ragadozó etetése sem okozott problémát neki, gondozta egészen addig, amíg nem rendeződött a sorsa - mondja a jegyző. - A madár szárnyvégei leszáradtak, biztosan áramütés érte. De szegycsontjának csak a vége volt tapintható, ez arra utalt, hogy nincs kiéhezve, jó a kondíciója.

A Közép-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség területi igazgatóságának szakemberei, Horváth Rita - aki a ragadozó madarak engedélyezési ügyeivel foglalkozik -, valamint Bárány István - aki a sérült állatok elhelyezéséért felel - azonnal intézkedett. Ölyvet ugyanis otthon nem lehet tartani - az állam tulajdonát képezi a minden egyes példánya.

Az államnak viszont az emberek gyógyítására sincs elég pénze, a sérült madarak istápolására pedig még annál is kevesebb jut a költségvetésből. Az igazgatóság munkatársa, Bárány István mégis szinte azonnal intézkedett, és két nappal megtalálása után - február 17-én - már a székesfehérvári állatkórház vendégszeretetét élvezte a baracsiak sérült madara. Az ölyv köszöni, jól van - Horváth Zsolt azóta többször is érdeklődött a hogyléte felől.

Ugyanis nagy állatbarát: solymász. Alapító tagja a Magyar Nemzeti Ragadozómadár-védő és Solymász Egyesületnek. Céljuk megvédeni a ragadozó madarakat, megmenteni a beteg, bajba jutott állatokat, segíteni (támogatással is) a gyógyításukat. Riadóláncot szerveznek az országban. A listán szereplők közül a sérült madár megtalálási helyéhez legközelebb lakó gondoskodik a betegről a kórházba szállításig.

A solymászat már több mint ezer éve a magyar kultúrtörténet része, ám még mindig valami sötét titkokkal övezett rítusként kezelik sokan. Pedig ma már nemcsak a vadászat kapcsolódik hozzá, hanem a szaporítás, sólyomtartás is. Horváth Zsolt Harris- és galambász héját, illetve karvalyt nevel. Nagy felelősség, és rengeteg idő...

- Vad madarak - mondja a jegyző. - Akkor jönnek vissza az ember kezére, ha sokat foglalkozik velük. A kicsivel például a tolla beszáradása után legalább egy héten át együtt kell lenni, a nap huszonnégy órájában. Úgy aludtam, hogy az ágy melletti székre tettem a kezem, azon ült a héja. Utána lehet tanítani vadászni. Most napi két órát foglalkozom velük, ami kevés.

Mert visszavadulnak. Időnként újra kézen kell tartani, hordani ezeket a csodás madarakat, hogy ne felejtsék el az arcot, mozgást, hangot, karaktert, amit megjegyeztek. Ezekben a hordási időszakokban nincs család, kirándulás - csak a héja és a karvaly van.

Horváth Zsolt azt mondja: örül, hogy megszellőztettük a baracsi ölyvmentést, mert talán változik az emberek szemlélete. Kevesen tudják, mit kell tenni, ha a földön vergődő madarat találnak - nem értesítik a helyi állatmentőket, madárkóházat, inkább sorsára hagyják az állatot. Pedig csak egy telefon kellene...

Történetünk szereplője akár az év madara lehet 2012-ben. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület ugyanis internetes szavazást hirdetett: az egerészölyv, a feketerigó és a vörös vércse közül jelenleg az ölyv vezeti a szavazást, dupla pontszámmal húzott el a másik kettőtől. A Baracson megsérült madár repülésre ugyan soha nem lesz képes, élete - táplálása - csak az emberen múlik. A szaporulat miatt viszont ugyanolyan fontos példány, mint egészséges társai - hozzájárul ahhoz, hogy évről évre emelkedjen a védett ragadozó madaraink száma az országban.

Beszélgetésünk Horváth Zsolttal onnan indult, hogy február 15-én Inger László baracsi lakos talált egy sérült egerészölyvet, és jelentette a polgármesteri hivatalban.

- Az ölyv megmentőjének volt madártartó ketrece, és galambász ember lévén a ragadozó etetése sem okozott problémát neki, gondozta egészen addig, amíg nem rendeződött a sorsa - mondja a jegyző. - A madár szárnyvégei leszáradtak, biztosan áramütés érte. De szegycsontjának csak a vége volt tapintható, ez arra utalt, hogy nincs kiéhezve, jó a kondíciója.

A Közép-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség területi igazgatóságának szakemberei, Horváth Rita - aki a ragadozó madarak engedélyezési ügyeivel foglalkozik -, valamint Bárány István - aki a sérült állatok elhelyezéséért felel - azonnal intézkedett. Ölyvet ugyanis otthon nem lehet tartani - az állam tulajdonát képezi a minden egyes példánya.

Az államnak viszont az emberek gyógyítására sincs elég pénze, a sérült madarak istápolására pedig még annál is kevesebb jut a költségvetésből. Az igazgatóság munkatársa, Bárány István mégis szinte azonnal intézkedett, és két nappal megtalálása után - február 17-én - már a székesfehérvári állatkórház vendégszeretetét élvezte a baracsiak sérült madara. Az ölyv köszöni, jól van - Horváth Zsolt azóta többször is érdeklődött a hogyléte felől.

Ugyanis nagy állatbarát: solymász. Alapító tagja a Magyar Nemzeti Ragadozómadár-védő és Solymász Egyesületnek. Céljuk megvédeni a ragadozó madarakat, megmenteni a beteg, bajba jutott állatokat, segíteni (támogatással is) a gyógyításukat. Riadóláncot szerveznek az országban. A listán szereplők közül a sérült madár megtalálási helyéhez legközelebb lakó gondoskodik a betegről a kórházba szállításig.

A solymászat már több mint ezer éve a magyar kultúrtörténet része, ám még mindig valami sötét titkokkal övezett rítusként kezelik sokan. Pedig ma már nemcsak a vadászat kapcsolódik hozzá, hanem a szaporítás, sólyomtartás is. Horváth Zsolt Harris- és galambász héját, illetve karvalyt nevel. Nagy felelősség, és rengeteg idő...

- Vad madarak - mondja a jegyző. - Akkor jönnek vissza az ember kezére, ha sokat foglalkozik velük. A kicsivel például a tolla beszáradása után legalább egy héten át együtt kell lenni, a nap huszonnégy órájában. Úgy aludtam, hogy az ágy melletti székre tettem a kezem, azon ült a héja. Utána lehet tanítani vadászni. Most napi két órát foglalkozom velük, ami kevés.

Mert visszavadulnak. Időnként újra kézen kell tartani, hordani ezeket a csodás madarakat, hogy ne felejtsék el az arcot, mozgást, hangot, karaktert, amit megjegyeztek. Ezekben a hordási időszakokban nincs család, kirándulás - csak a héja és a karvaly van.

Horváth Zsolt azt mondja: örül, hogy megszellőztettük a baracsi ölyvmentést, mert talán változik az emberek szemlélete. Kevesen tudják, mit kell tenni, ha a földön vergődő madarat találnak - nem értesítik a helyi állatmentőket, madárkóházat, inkább sorsára hagyják az állatot. Pedig csak egy telefon kellene...

Történetünk szereplője akár az év madara lehet 2012-ben. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület ugyanis internetes szavazást hirdetett: az egerészölyv, a feketerigó és a vörös vércse közül jelenleg az ölyv vezeti a szavazást, dupla pontszámmal húzott el a másik kettőtől. A Baracson megsérült madár repülésre ugyan soha nem lesz képes, élete - táplálása - csak az emberen múlik. A szaporulat miatt viszont ugyanolyan fontos példány, mint egészséges társai - hozzájárul ahhoz, hogy évről évre emelkedjen a védett ragadozó madaraink száma az országban.

- Az ölyv megmentőjének volt madártartó ketrece, és galambász ember lévén a ragadozó etetése sem okozott problémát neki, gondozta egészen addig, amíg nem rendeződött a sorsa - mondja a jegyző. - A madár szárnyvégei leszáradtak, biztosan áramütés érte. De szegycsontjának csak a vége volt tapintható, ez arra utalt, hogy nincs kiéhezve, jó a kondíciója.

A Közép-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség területi igazgatóságának szakemberei, Horváth Rita - aki a ragadozó madarak engedélyezési ügyeivel foglalkozik -, valamint Bárány István - aki a sérült állatok elhelyezéséért felel - azonnal intézkedett. Ölyvet ugyanis otthon nem lehet tartani - az állam tulajdonát képezi a minden egyes példánya.

Az államnak viszont az emberek gyógyítására sincs elég pénze, a sérült madarak istápolására pedig még annál is kevesebb jut a költségvetésből. Az igazgatóság munkatársa, Bárány István mégis szinte azonnal intézkedett, és két nappal megtalálása után - február 17-én - már a székesfehérvári állatkórház vendégszeretetét élvezte a baracsiak sérült madara. Az ölyv köszöni, jól van - Horváth Zsolt azóta többször is érdeklődött a hogyléte felől.

Ugyanis nagy állatbarát: solymász. Alapító tagja a Magyar Nemzeti Ragadozómadár-védő és Solymász Egyesületnek. Céljuk megvédeni a ragadozó madarakat, megmenteni a beteg, bajba jutott állatokat, segíteni (támogatással is) a gyógyításukat. Riadóláncot szerveznek az országban. A listán szereplők közül a sérült madár megtalálási helyéhez legközelebb lakó gondoskodik a betegről a kórházba szállításig.

A solymászat már több mint ezer éve a magyar kultúrtörténet része, ám még mindig valami sötét titkokkal övezett rítusként kezelik sokan. Pedig ma már nemcsak a vadászat kapcsolódik hozzá, hanem a szaporítás, sólyomtartás is. Horváth Zsolt Harris- és galambász héját, illetve karvalyt nevel. Nagy felelősség, és rengeteg idő...

- Vad madarak - mondja a jegyző. - Akkor jönnek vissza az ember kezére, ha sokat foglalkozik velük. A kicsivel például a tolla beszáradása után legalább egy héten át együtt kell lenni, a nap huszonnégy órájában. Úgy aludtam, hogy az ágy melletti székre tettem a kezem, azon ült a héja. Utána lehet tanítani vadászni. Most napi két órát foglalkozom velük, ami kevés.

Mert visszavadulnak. Időnként újra kézen kell tartani, hordani ezeket a csodás madarakat, hogy ne felejtsék el az arcot, mozgást, hangot, karaktert, amit megjegyeztek. Ezekben a hordási időszakokban nincs család, kirándulás - csak a héja és a karvaly van.

Horváth Zsolt azt mondja: örül, hogy megszellőztettük a baracsi ölyvmentést, mert talán változik az emberek szemlélete. Kevesen tudják, mit kell tenni, ha a földön vergődő madarat találnak - nem értesítik a helyi állatmentőket, madárkóházat, inkább sorsára hagyják az állatot. Pedig csak egy telefon kellene...

Történetünk szereplője akár az év madara lehet 2012-ben. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület ugyanis internetes szavazást hirdetett: az egerészölyv, a feketerigó és a vörös vércse közül jelenleg az ölyv vezeti a szavazást, dupla pontszámmal húzott el a másik kettőtől. A Baracson megsérült madár repülésre ugyan soha nem lesz képes, élete - táplálása - csak az emberen múlik. A szaporulat miatt viszont ugyanolyan fontos példány, mint egészséges társai - hozzájárul ahhoz, hogy évről évre emelkedjen a védett ragadozó madaraink száma az országban.

- Az ölyv megmentőjének volt madártartó ketrece, és galambász ember lévén a ragadozó etetése sem okozott problémát neki, gondozta egészen addig, amíg nem rendeződött a sorsa - mondja a jegyző. - A madár szárnyvégei leszáradtak, biztosan áramütés érte. De szegycsontjának csak a vége volt tapintható, ez arra utalt, hogy nincs kiéhezve, jó a kondíciója.

A Közép-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség területi igazgatóságának szakemberei, Horváth Rita - aki a ragadozó madarak engedélyezési ügyeivel foglalkozik -, valamint Bárány István - aki a sérült állatok elhelyezéséért felel - azonnal intézkedett. Ölyvet ugyanis otthon nem lehet tartani - az állam tulajdonát képezi a minden egyes példánya.

Az államnak viszont az emberek gyógyítására sincs elég pénze, a sérült madarak istápolására pedig még annál is kevesebb jut a költségvetésből. Az igazgatóság munkatársa, Bárány István mégis szinte azonnal intézkedett, és két nappal megtalálása után - február 17-én - már a székesfehérvári állatkórház vendégszeretetét élvezte a baracsiak sérült madara. Az ölyv köszöni, jól van - Horváth Zsolt azóta többször is érdeklődött a hogyléte felől.

Ugyanis nagy állatbarát: solymász. Alapító tagja a Magyar Nemzeti Ragadozómadár-védő és Solymász Egyesületnek. Céljuk megvédeni a ragadozó madarakat, megmenteni a beteg, bajba jutott állatokat, segíteni (támogatással is) a gyógyításukat. Riadóláncot szerveznek az országban. A listán szereplők közül a sérült madár megtalálási helyéhez legközelebb lakó gondoskodik a betegről a kórházba szállításig.

A solymászat már több mint ezer éve a magyar kultúrtörténet része, ám még mindig valami sötét titkokkal övezett rítusként kezelik sokan. Pedig ma már nemcsak a vadászat kapcsolódik hozzá, hanem a szaporítás, sólyomtartás is. Horváth Zsolt Harris- és galambász héját, illetve karvalyt nevel. Nagy felelősség, és rengeteg idő...

- Vad madarak - mondja a jegyző. - Akkor jönnek vissza az ember kezére, ha sokat foglalkozik velük. A kicsivel például a tolla beszáradása után legalább egy héten át együtt kell lenni, a nap huszonnégy órájában. Úgy aludtam, hogy az ágy melletti székre tettem a kezem, azon ült a héja. Utána lehet tanítani vadászni. Most napi két órát foglalkozom velük, ami kevés.

Mert visszavadulnak. Időnként újra kézen kell tartani, hordani ezeket a csodás madarakat, hogy ne felejtsék el az arcot, mozgást, hangot, karaktert, amit megjegyeztek. Ezekben a hordási időszakokban nincs család, kirándulás - csak a héja és a karvaly van.

Horváth Zsolt azt mondja: örül, hogy megszellőztettük a baracsi ölyvmentést, mert talán változik az emberek szemlélete. Kevesen tudják, mit kell tenni, ha a földön vergődő madarat találnak - nem értesítik a helyi állatmentőket, madárkóházat, inkább sorsára hagyják az állatot. Pedig csak egy telefon kellene...

Történetünk szereplője akár az év madara lehet 2012-ben. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület ugyanis internetes szavazást hirdetett: az egerészölyv, a feketerigó és a vörös vércse közül jelenleg az ölyv vezeti a szavazást, dupla pontszámmal húzott el a másik kettőtől. A Baracson megsérült madár repülésre ugyan soha nem lesz képes, élete - táplálása - csak az emberen múlik. A szaporulat miatt viszont ugyanolyan fontos példány, mint egészséges társai - hozzájárul ahhoz, hogy évről évre emelkedjen a védett ragadozó madaraink száma az országban.

A Közép-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség területi igazgatóságának szakemberei, Horváth Rita - aki a ragadozó madarak engedélyezési ügyeivel foglalkozik -, valamint Bárány István - aki a sérült állatok elhelyezéséért felel - azonnal intézkedett. Ölyvet ugyanis otthon nem lehet tartani - az állam tulajdonát képezi a minden egyes példánya.

Az államnak viszont az emberek gyógyítására sincs elég pénze, a sérült madarak istápolására pedig még annál is kevesebb jut a költségvetésből. Az igazgatóság munkatársa, Bárány István mégis szinte azonnal intézkedett, és két nappal megtalálása után - február 17-én - már a székesfehérvári állatkórház vendégszeretetét élvezte a baracsiak sérült madara. Az ölyv köszöni, jól van - Horváth Zsolt azóta többször is érdeklődött a hogyléte felől.

Ugyanis nagy állatbarát: solymász. Alapító tagja a Magyar Nemzeti Ragadozómadár-védő és Solymász Egyesületnek. Céljuk megvédeni a ragadozó madarakat, megmenteni a beteg, bajba jutott állatokat, segíteni (támogatással is) a gyógyításukat. Riadóláncot szerveznek az országban. A listán szereplők közül a sérült madár megtalálási helyéhez legközelebb lakó gondoskodik a betegről a kórházba szállításig.

A solymászat már több mint ezer éve a magyar kultúrtörténet része, ám még mindig valami sötét titkokkal övezett rítusként kezelik sokan. Pedig ma már nemcsak a vadászat kapcsolódik hozzá, hanem a szaporítás, sólyomtartás is. Horváth Zsolt Harris- és galambász héját, illetve karvalyt nevel. Nagy felelősség, és rengeteg idő...

- Vad madarak - mondja a jegyző. - Akkor jönnek vissza az ember kezére, ha sokat foglalkozik velük. A kicsivel például a tolla beszáradása után legalább egy héten át együtt kell lenni, a nap huszonnégy órájában. Úgy aludtam, hogy az ágy melletti székre tettem a kezem, azon ült a héja. Utána lehet tanítani vadászni. Most napi két órát foglalkozom velük, ami kevés.

Mert visszavadulnak. Időnként újra kézen kell tartani, hordani ezeket a csodás madarakat, hogy ne felejtsék el az arcot, mozgást, hangot, karaktert, amit megjegyeztek. Ezekben a hordási időszakokban nincs család, kirándulás - csak a héja és a karvaly van.

Horváth Zsolt azt mondja: örül, hogy megszellőztettük a baracsi ölyvmentést, mert talán változik az emberek szemlélete. Kevesen tudják, mit kell tenni, ha a földön vergődő madarat találnak - nem értesítik a helyi állatmentőket, madárkóházat, inkább sorsára hagyják az állatot. Pedig csak egy telefon kellene...

Történetünk szereplője akár az év madara lehet 2012-ben. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület ugyanis internetes szavazást hirdetett: az egerészölyv, a feketerigó és a vörös vércse közül jelenleg az ölyv vezeti a szavazást, dupla pontszámmal húzott el a másik kettőtől. A Baracson megsérült madár repülésre ugyan soha nem lesz képes, élete - táplálása - csak az emberen múlik. A szaporulat miatt viszont ugyanolyan fontos példány, mint egészséges társai - hozzájárul ahhoz, hogy évről évre emelkedjen a védett ragadozó madaraink száma az országban.

A Közép-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség területi igazgatóságának szakemberei, Horváth Rita - aki a ragadozó madarak engedélyezési ügyeivel foglalkozik -, valamint Bárány István - aki a sérült állatok elhelyezéséért felel - azonnal intézkedett. Ölyvet ugyanis otthon nem lehet tartani - az állam tulajdonát képezi a minden egyes példánya.

Az államnak viszont az emberek gyógyítására sincs elég pénze, a sérült madarak istápolására pedig még annál is kevesebb jut a költségvetésből. Az igazgatóság munkatársa, Bárány István mégis szinte azonnal intézkedett, és két nappal megtalálása után - február 17-én - már a székesfehérvári állatkórház vendégszeretetét élvezte a baracsiak sérült madara. Az ölyv köszöni, jól van - Horváth Zsolt azóta többször is érdeklődött a hogyléte felől.

Ugyanis nagy állatbarát: solymász. Alapító tagja a Magyar Nemzeti Ragadozómadár-védő és Solymász Egyesületnek. Céljuk megvédeni a ragadozó madarakat, megmenteni a beteg, bajba jutott állatokat, segíteni (támogatással is) a gyógyításukat. Riadóláncot szerveznek az országban. A listán szereplők közül a sérült madár megtalálási helyéhez legközelebb lakó gondoskodik a betegről a kórházba szállításig.

A solymászat már több mint ezer éve a magyar kultúrtörténet része, ám még mindig valami sötét titkokkal övezett rítusként kezelik sokan. Pedig ma már nemcsak a vadászat kapcsolódik hozzá, hanem a szaporítás, sólyomtartás is. Horváth Zsolt Harris- és galambász héját, illetve karvalyt nevel. Nagy felelősség, és rengeteg idő...

- Vad madarak - mondja a jegyző. - Akkor jönnek vissza az ember kezére, ha sokat foglalkozik velük. A kicsivel például a tolla beszáradása után legalább egy héten át együtt kell lenni, a nap huszonnégy órájában. Úgy aludtam, hogy az ágy melletti székre tettem a kezem, azon ült a héja. Utána lehet tanítani vadászni. Most napi két órát foglalkozom velük, ami kevés.

Mert visszavadulnak. Időnként újra kézen kell tartani, hordani ezeket a csodás madarakat, hogy ne felejtsék el az arcot, mozgást, hangot, karaktert, amit megjegyeztek. Ezekben a hordási időszakokban nincs család, kirándulás - csak a héja és a karvaly van.

Horváth Zsolt azt mondja: örül, hogy megszellőztettük a baracsi ölyvmentést, mert talán változik az emberek szemlélete. Kevesen tudják, mit kell tenni, ha a földön vergődő madarat találnak - nem értesítik a helyi állatmentőket, madárkóházat, inkább sorsára hagyják az állatot. Pedig csak egy telefon kellene...

Történetünk szereplője akár az év madara lehet 2012-ben. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület ugyanis internetes szavazást hirdetett: az egerészölyv, a feketerigó és a vörös vércse közül jelenleg az ölyv vezeti a szavazást, dupla pontszámmal húzott el a másik kettőtől. A Baracson megsérült madár repülésre ugyan soha nem lesz képes, élete - táplálása - csak az emberen múlik. A szaporulat miatt viszont ugyanolyan fontos példány, mint egészséges társai - hozzájárul ahhoz, hogy évről évre emelkedjen a védett ragadozó madaraink száma az országban.

Az államnak viszont az emberek gyógyítására sincs elég pénze, a sérült madarak istápolására pedig még annál is kevesebb jut a költségvetésből. Az igazgatóság munkatársa, Bárány István mégis szinte azonnal intézkedett, és két nappal megtalálása után - február 17-én - már a székesfehérvári állatkórház vendégszeretetét élvezte a baracsiak sérült madara. Az ölyv köszöni, jól van - Horváth Zsolt azóta többször is érdeklődött a hogyléte felől.

Ugyanis nagy állatbarát: solymász. Alapító tagja a Magyar Nemzeti Ragadozómadár-védő és Solymász Egyesületnek. Céljuk megvédeni a ragadozó madarakat, megmenteni a beteg, bajba jutott állatokat, segíteni (támogatással is) a gyógyításukat. Riadóláncot szerveznek az országban. A listán szereplők közül a sérült madár megtalálási helyéhez legközelebb lakó gondoskodik a betegről a kórházba szállításig.

A solymászat már több mint ezer éve a magyar kultúrtörténet része, ám még mindig valami sötét titkokkal övezett rítusként kezelik sokan. Pedig ma már nemcsak a vadászat kapcsolódik hozzá, hanem a szaporítás, sólyomtartás is. Horváth Zsolt Harris- és galambász héját, illetve karvalyt nevel. Nagy felelősség, és rengeteg idő...

- Vad madarak - mondja a jegyző. - Akkor jönnek vissza az ember kezére, ha sokat foglalkozik velük. A kicsivel például a tolla beszáradása után legalább egy héten át együtt kell lenni, a nap huszonnégy órájában. Úgy aludtam, hogy az ágy melletti székre tettem a kezem, azon ült a héja. Utána lehet tanítani vadászni. Most napi két órát foglalkozom velük, ami kevés.

Mert visszavadulnak. Időnként újra kézen kell tartani, hordani ezeket a csodás madarakat, hogy ne felejtsék el az arcot, mozgást, hangot, karaktert, amit megjegyeztek. Ezekben a hordási időszakokban nincs család, kirándulás - csak a héja és a karvaly van.

Horváth Zsolt azt mondja: örül, hogy megszellőztettük a baracsi ölyvmentést, mert talán változik az emberek szemlélete. Kevesen tudják, mit kell tenni, ha a földön vergődő madarat találnak - nem értesítik a helyi állatmentőket, madárkóházat, inkább sorsára hagyják az állatot. Pedig csak egy telefon kellene...

Történetünk szereplője akár az év madara lehet 2012-ben. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület ugyanis internetes szavazást hirdetett: az egerészölyv, a feketerigó és a vörös vércse közül jelenleg az ölyv vezeti a szavazást, dupla pontszámmal húzott el a másik kettőtől. A Baracson megsérült madár repülésre ugyan soha nem lesz képes, élete - táplálása - csak az emberen múlik. A szaporulat miatt viszont ugyanolyan fontos példány, mint egészséges társai - hozzájárul ahhoz, hogy évről évre emelkedjen a védett ragadozó madaraink száma az országban.

Az államnak viszont az emberek gyógyítására sincs elég pénze, a sérült madarak istápolására pedig még annál is kevesebb jut a költségvetésből. Az igazgatóság munkatársa, Bárány István mégis szinte azonnal intézkedett, és két nappal megtalálása után - február 17-én - már a székesfehérvári állatkórház vendégszeretetét élvezte a baracsiak sérült madara. Az ölyv köszöni, jól van - Horváth Zsolt azóta többször is érdeklődött a hogyléte felől.

Ugyanis nagy állatbarát: solymász. Alapító tagja a Magyar Nemzeti Ragadozómadár-védő és Solymász Egyesületnek. Céljuk megvédeni a ragadozó madarakat, megmenteni a beteg, bajba jutott állatokat, segíteni (támogatással is) a gyógyításukat. Riadóláncot szerveznek az országban. A listán szereplők közül a sérült madár megtalálási helyéhez legközelebb lakó gondoskodik a betegről a kórházba szállításig.

A solymászat már több mint ezer éve a magyar kultúrtörténet része, ám még mindig valami sötét titkokkal övezett rítusként kezelik sokan. Pedig ma már nemcsak a vadászat kapcsolódik hozzá, hanem a szaporítás, sólyomtartás is. Horváth Zsolt Harris- és galambász héját, illetve karvalyt nevel. Nagy felelősség, és rengeteg idő...

- Vad madarak - mondja a jegyző. - Akkor jönnek vissza az ember kezére, ha sokat foglalkozik velük. A kicsivel például a tolla beszáradása után legalább egy héten át együtt kell lenni, a nap huszonnégy órájában. Úgy aludtam, hogy az ágy melletti székre tettem a kezem, azon ült a héja. Utána lehet tanítani vadászni. Most napi két órát foglalkozom velük, ami kevés.

Mert visszavadulnak. Időnként újra kézen kell tartani, hordani ezeket a csodás madarakat, hogy ne felejtsék el az arcot, mozgást, hangot, karaktert, amit megjegyeztek. Ezekben a hordási időszakokban nincs család, kirándulás - csak a héja és a karvaly van.

Horváth Zsolt azt mondja: örül, hogy megszellőztettük a baracsi ölyvmentést, mert talán változik az emberek szemlélete. Kevesen tudják, mit kell tenni, ha a földön vergődő madarat találnak - nem értesítik a helyi állatmentőket, madárkóházat, inkább sorsára hagyják az állatot. Pedig csak egy telefon kellene...

Történetünk szereplője akár az év madara lehet 2012-ben. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület ugyanis internetes szavazást hirdetett: az egerészölyv, a feketerigó és a vörös vércse közül jelenleg az ölyv vezeti a szavazást, dupla pontszámmal húzott el a másik kettőtől. A Baracson megsérült madár repülésre ugyan soha nem lesz képes, élete - táplálása - csak az emberen múlik. A szaporulat miatt viszont ugyanolyan fontos példány, mint egészséges társai - hozzájárul ahhoz, hogy évről évre emelkedjen a védett ragadozó madaraink száma az országban.

Ugyanis nagy állatbarát: solymász. Alapító tagja a Magyar Nemzeti Ragadozómadár-védő és Solymász Egyesületnek. Céljuk megvédeni a ragadozó madarakat, megmenteni a beteg, bajba jutott állatokat, segíteni (támogatással is) a gyógyításukat. Riadóláncot szerveznek az országban. A listán szereplők közül a sérült madár megtalálási helyéhez legközelebb lakó gondoskodik a betegről a kórházba szállításig.

A solymászat már több mint ezer éve a magyar kultúrtörténet része, ám még mindig valami sötét titkokkal övezett rítusként kezelik sokan. Pedig ma már nemcsak a vadászat kapcsolódik hozzá, hanem a szaporítás, sólyomtartás is. Horváth Zsolt Harris- és galambász héját, illetve karvalyt nevel. Nagy felelősség, és rengeteg idő...

- Vad madarak - mondja a jegyző. - Akkor jönnek vissza az ember kezére, ha sokat foglalkozik velük. A kicsivel például a tolla beszáradása után legalább egy héten át együtt kell lenni, a nap huszonnégy órájában. Úgy aludtam, hogy az ágy melletti székre tettem a kezem, azon ült a héja. Utána lehet tanítani vadászni. Most napi két órát foglalkozom velük, ami kevés.

Mert visszavadulnak. Időnként újra kézen kell tartani, hordani ezeket a csodás madarakat, hogy ne felejtsék el az arcot, mozgást, hangot, karaktert, amit megjegyeztek. Ezekben a hordási időszakokban nincs család, kirándulás - csak a héja és a karvaly van.

Horváth Zsolt azt mondja: örül, hogy megszellőztettük a baracsi ölyvmentést, mert talán változik az emberek szemlélete. Kevesen tudják, mit kell tenni, ha a földön vergődő madarat találnak - nem értesítik a helyi állatmentőket, madárkóházat, inkább sorsára hagyják az állatot. Pedig csak egy telefon kellene...

Történetünk szereplője akár az év madara lehet 2012-ben. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület ugyanis internetes szavazást hirdetett: az egerészölyv, a feketerigó és a vörös vércse közül jelenleg az ölyv vezeti a szavazást, dupla pontszámmal húzott el a másik kettőtől. A Baracson megsérült madár repülésre ugyan soha nem lesz képes, élete - táplálása - csak az emberen múlik. A szaporulat miatt viszont ugyanolyan fontos példány, mint egészséges társai - hozzájárul ahhoz, hogy évről évre emelkedjen a védett ragadozó madaraink száma az országban.

Ugyanis nagy állatbarát: solymász. Alapító tagja a Magyar Nemzeti Ragadozómadár-védő és Solymász Egyesületnek. Céljuk megvédeni a ragadozó madarakat, megmenteni a beteg, bajba jutott állatokat, segíteni (támogatással is) a gyógyításukat. Riadóláncot szerveznek az országban. A listán szereplők közül a sérült madár megtalálási helyéhez legközelebb lakó gondoskodik a betegről a kórházba szállításig.

A solymászat már több mint ezer éve a magyar kultúrtörténet része, ám még mindig valami sötét titkokkal övezett rítusként kezelik sokan. Pedig ma már nemcsak a vadászat kapcsolódik hozzá, hanem a szaporítás, sólyomtartás is. Horváth Zsolt Harris- és galambász héját, illetve karvalyt nevel. Nagy felelősség, és rengeteg idő...

- Vad madarak - mondja a jegyző. - Akkor jönnek vissza az ember kezére, ha sokat foglalkozik velük. A kicsivel például a tolla beszáradása után legalább egy héten át együtt kell lenni, a nap huszonnégy órájában. Úgy aludtam, hogy az ágy melletti székre tettem a kezem, azon ült a héja. Utána lehet tanítani vadászni. Most napi két órát foglalkozom velük, ami kevés.

Mert visszavadulnak. Időnként újra kézen kell tartani, hordani ezeket a csodás madarakat, hogy ne felejtsék el az arcot, mozgást, hangot, karaktert, amit megjegyeztek. Ezekben a hordási időszakokban nincs család, kirándulás - csak a héja és a karvaly van.

Horváth Zsolt azt mondja: örül, hogy megszellőztettük a baracsi ölyvmentést, mert talán változik az emberek szemlélete. Kevesen tudják, mit kell tenni, ha a földön vergődő madarat találnak - nem értesítik a helyi állatmentőket, madárkóházat, inkább sorsára hagyják az állatot. Pedig csak egy telefon kellene...

Történetünk szereplője akár az év madara lehet 2012-ben. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület ugyanis internetes szavazást hirdetett: az egerészölyv, a feketerigó és a vörös vércse közül jelenleg az ölyv vezeti a szavazást, dupla pontszámmal húzott el a másik kettőtől. A Baracson megsérült madár repülésre ugyan soha nem lesz képes, élete - táplálása - csak az emberen múlik. A szaporulat miatt viszont ugyanolyan fontos példány, mint egészséges társai - hozzájárul ahhoz, hogy évről évre emelkedjen a védett ragadozó madaraink száma az országban.

A solymászat már több mint ezer éve a magyar kultúrtörténet része, ám még mindig valami sötét titkokkal övezett rítusként kezelik sokan. Pedig ma már nemcsak a vadászat kapcsolódik hozzá, hanem a szaporítás, sólyomtartás is. Horváth Zsolt Harris- és galambász héját, illetve karvalyt nevel. Nagy felelősség, és rengeteg idő...

- Vad madarak - mondja a jegyző. - Akkor jönnek vissza az ember kezére, ha sokat foglalkozik velük. A kicsivel például a tolla beszáradása után legalább egy héten át együtt kell lenni, a nap huszonnégy órájában. Úgy aludtam, hogy az ágy melletti székre tettem a kezem, azon ült a héja. Utána lehet tanítani vadászni. Most napi két órát foglalkozom velük, ami kevés.

Mert visszavadulnak. Időnként újra kézen kell tartani, hordani ezeket a csodás madarakat, hogy ne felejtsék el az arcot, mozgást, hangot, karaktert, amit megjegyeztek. Ezekben a hordási időszakokban nincs család, kirándulás - csak a héja és a karvaly van.

Horváth Zsolt azt mondja: örül, hogy megszellőztettük a baracsi ölyvmentést, mert talán változik az emberek szemlélete. Kevesen tudják, mit kell tenni, ha a földön vergődő madarat találnak - nem értesítik a helyi állatmentőket, madárkóházat, inkább sorsára hagyják az állatot. Pedig csak egy telefon kellene...

Történetünk szereplője akár az év madara lehet 2012-ben. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület ugyanis internetes szavazást hirdetett: az egerészölyv, a feketerigó és a vörös vércse közül jelenleg az ölyv vezeti a szavazást, dupla pontszámmal húzott el a másik kettőtől. A Baracson megsérült madár repülésre ugyan soha nem lesz képes, élete - táplálása - csak az emberen múlik. A szaporulat miatt viszont ugyanolyan fontos példány, mint egészséges társai - hozzájárul ahhoz, hogy évről évre emelkedjen a védett ragadozó madaraink száma az országban.

A solymászat már több mint ezer éve a magyar kultúrtörténet része, ám még mindig valami sötét titkokkal övezett rítusként kezelik sokan. Pedig ma már nemcsak a vadászat kapcsolódik hozzá, hanem a szaporítás, sólyomtartás is. Horváth Zsolt Harris- és galambász héját, illetve karvalyt nevel. Nagy felelősség, és rengeteg idő...

- Vad madarak - mondja a jegyző. - Akkor jönnek vissza az ember kezére, ha sokat foglalkozik velük. A kicsivel például a tolla beszáradása után legalább egy héten át együtt kell lenni, a nap huszonnégy órájában. Úgy aludtam, hogy az ágy melletti székre tettem a kezem, azon ült a héja. Utána lehet tanítani vadászni. Most napi két órát foglalkozom velük, ami kevés.

Mert visszavadulnak. Időnként újra kézen kell tartani, hordani ezeket a csodás madarakat, hogy ne felejtsék el az arcot, mozgást, hangot, karaktert, amit megjegyeztek. Ezekben a hordási időszakokban nincs család, kirándulás - csak a héja és a karvaly van.

Horváth Zsolt azt mondja: örül, hogy megszellőztettük a baracsi ölyvmentést, mert talán változik az emberek szemlélete. Kevesen tudják, mit kell tenni, ha a földön vergődő madarat találnak - nem értesítik a helyi állatmentőket, madárkóházat, inkább sorsára hagyják az állatot. Pedig csak egy telefon kellene...

Történetünk szereplője akár az év madara lehet 2012-ben. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület ugyanis internetes szavazást hirdetett: az egerészölyv, a feketerigó és a vörös vércse közül jelenleg az ölyv vezeti a szavazást, dupla pontszámmal húzott el a másik kettőtől. A Baracson megsérült madár repülésre ugyan soha nem lesz képes, élete - táplálása - csak az emberen múlik. A szaporulat miatt viszont ugyanolyan fontos példány, mint egészséges társai - hozzájárul ahhoz, hogy évről évre emelkedjen a védett ragadozó madaraink száma az országban.

- Vad madarak - mondja a jegyző. - Akkor jönnek vissza az ember kezére, ha sokat foglalkozik velük. A kicsivel például a tolla beszáradása után legalább egy héten át együtt kell lenni, a nap huszonnégy órájában. Úgy aludtam, hogy az ágy melletti székre tettem a kezem, azon ült a héja. Utána lehet tanítani vadászni. Most napi két órát foglalkozom velük, ami kevés.

Mert visszavadulnak. Időnként újra kézen kell tartani, hordani ezeket a csodás madarakat, hogy ne felejtsék el az arcot, mozgást, hangot, karaktert, amit megjegyeztek. Ezekben a hordási időszakokban nincs család, kirándulás - csak a héja és a karvaly van.

Horváth Zsolt azt mondja: örül, hogy megszellőztettük a baracsi ölyvmentést, mert talán változik az emberek szemlélete. Kevesen tudják, mit kell tenni, ha a földön vergődő madarat találnak - nem értesítik a helyi állatmentőket, madárkóházat, inkább sorsára hagyják az állatot. Pedig csak egy telefon kellene...

Történetünk szereplője akár az év madara lehet 2012-ben. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület ugyanis internetes szavazást hirdetett: az egerészölyv, a feketerigó és a vörös vércse közül jelenleg az ölyv vezeti a szavazást, dupla pontszámmal húzott el a másik kettőtől. A Baracson megsérült madár repülésre ugyan soha nem lesz képes, élete - táplálása - csak az emberen múlik. A szaporulat miatt viszont ugyanolyan fontos példány, mint egészséges társai - hozzájárul ahhoz, hogy évről évre emelkedjen a védett ragadozó madaraink száma az országban.

- Vad madarak - mondja a jegyző. - Akkor jönnek vissza az ember kezére, ha sokat foglalkozik velük. A kicsivel például a tolla beszáradása után legalább egy héten át együtt kell lenni, a nap huszonnégy órájában. Úgy aludtam, hogy az ágy melletti székre tettem a kezem, azon ült a héja. Utána lehet tanítani vadászni. Most napi két órát foglalkozom velük, ami kevés.

Mert visszavadulnak. Időnként újra kézen kell tartani, hordani ezeket a csodás madarakat, hogy ne felejtsék el az arcot, mozgást, hangot, karaktert, amit megjegyeztek. Ezekben a hordási időszakokban nincs család, kirándulás - csak a héja és a karvaly van.

Horváth Zsolt azt mondja: örül, hogy megszellőztettük a baracsi ölyvmentést, mert talán változik az emberek szemlélete. Kevesen tudják, mit kell tenni, ha a földön vergődő madarat találnak - nem értesítik a helyi állatmentőket, madárkóházat, inkább sorsára hagyják az állatot. Pedig csak egy telefon kellene...

Történetünk szereplője akár az év madara lehet 2012-ben. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület ugyanis internetes szavazást hirdetett: az egerészölyv, a feketerigó és a vörös vércse közül jelenleg az ölyv vezeti a szavazást, dupla pontszámmal húzott el a másik kettőtől. A Baracson megsérült madár repülésre ugyan soha nem lesz képes, élete - táplálása - csak az emberen múlik. A szaporulat miatt viszont ugyanolyan fontos példány, mint egészséges társai - hozzájárul ahhoz, hogy évről évre emelkedjen a védett ragadozó madaraink száma az országban.

Mert visszavadulnak. Időnként újra kézen kell tartani, hordani ezeket a csodás madarakat, hogy ne felejtsék el az arcot, mozgást, hangot, karaktert, amit megjegyeztek. Ezekben a hordási időszakokban nincs család, kirándulás - csak a héja és a karvaly van.

Horváth Zsolt azt mondja: örül, hogy megszellőztettük a baracsi ölyvmentést, mert talán változik az emberek szemlélete. Kevesen tudják, mit kell tenni, ha a földön vergődő madarat találnak - nem értesítik a helyi állatmentőket, madárkóházat, inkább sorsára hagyják az állatot. Pedig csak egy telefon kellene...

Történetünk szereplője akár az év madara lehet 2012-ben. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület ugyanis internetes szavazást hirdetett: az egerészölyv, a feketerigó és a vörös vércse közül jelenleg az ölyv vezeti a szavazást, dupla pontszámmal húzott el a másik kettőtől. A Baracson megsérült madár repülésre ugyan soha nem lesz képes, élete - táplálása - csak az emberen múlik. A szaporulat miatt viszont ugyanolyan fontos példány, mint egészséges társai - hozzájárul ahhoz, hogy évről évre emelkedjen a védett ragadozó madaraink száma az országban.

Mert visszavadulnak. Időnként újra kézen kell tartani, hordani ezeket a csodás madarakat, hogy ne felejtsék el az arcot, mozgást, hangot, karaktert, amit megjegyeztek. Ezekben a hordási időszakokban nincs család, kirándulás - csak a héja és a karvaly van.

Horváth Zsolt azt mondja: örül, hogy megszellőztettük a baracsi ölyvmentést, mert talán változik az emberek szemlélete. Kevesen tudják, mit kell tenni, ha a földön vergődő madarat találnak - nem értesítik a helyi állatmentőket, madárkóházat, inkább sorsára hagyják az állatot. Pedig csak egy telefon kellene...

Történetünk szereplője akár az év madara lehet 2012-ben. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület ugyanis internetes szavazást hirdetett: az egerészölyv, a feketerigó és a vörös vércse közül jelenleg az ölyv vezeti a szavazást, dupla pontszámmal húzott el a másik kettőtől. A Baracson megsérült madár repülésre ugyan soha nem lesz képes, élete - táplálása - csak az emberen múlik. A szaporulat miatt viszont ugyanolyan fontos példány, mint egészséges társai - hozzájárul ahhoz, hogy évről évre emelkedjen a védett ragadozó madaraink száma az országban.

Horváth Zsolt azt mondja: örül, hogy megszellőztettük a baracsi ölyvmentést, mert talán változik az emberek szemlélete. Kevesen tudják, mit kell tenni, ha a földön vergődő madarat találnak - nem értesítik a helyi állatmentőket, madárkóházat, inkább sorsára hagyják az állatot. Pedig csak egy telefon kellene...

Történetünk szereplője akár az év madara lehet 2012-ben. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület ugyanis internetes szavazást hirdetett: az egerészölyv, a feketerigó és a vörös vércse közül jelenleg az ölyv vezeti a szavazást, dupla pontszámmal húzott el a másik kettőtől. A Baracson megsérült madár repülésre ugyan soha nem lesz képes, élete - táplálása - csak az emberen múlik. A szaporulat miatt viszont ugyanolyan fontos példány, mint egészséges társai - hozzájárul ahhoz, hogy évről évre emelkedjen a védett ragadozó madaraink száma az országban.

Horváth Zsolt azt mondja: örül, hogy megszellőztettük a baracsi ölyvmentést, mert talán változik az emberek szemlélete. Kevesen tudják, mit kell tenni, ha a földön vergődő madarat találnak - nem értesítik a helyi állatmentőket, madárkóházat, inkább sorsára hagyják az állatot. Pedig csak egy telefon kellene...

Történetünk szereplője akár az év madara lehet 2012-ben. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület ugyanis internetes szavazást hirdetett: az egerészölyv, a feketerigó és a vörös vércse közül jelenleg az ölyv vezeti a szavazást, dupla pontszámmal húzott el a másik kettőtől. A Baracson megsérült madár repülésre ugyan soha nem lesz képes, élete - táplálása - csak az emberen múlik. A szaporulat miatt viszont ugyanolyan fontos példány, mint egészséges társai - hozzájárul ahhoz, hogy évről évre emelkedjen a védett ragadozó madaraink száma az országban.

Történetünk szereplője akár az év madara lehet 2012-ben. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület ugyanis internetes szavazást hirdetett: az egerészölyv, a feketerigó és a vörös vércse közül jelenleg az ölyv vezeti a szavazást, dupla pontszámmal húzott el a másik kettőtől. A Baracson megsérült madár repülésre ugyan soha nem lesz képes, élete - táplálása - csak az emberen múlik. A szaporulat miatt viszont ugyanolyan fontos példány, mint egészséges társai - hozzájárul ahhoz, hogy évről évre emelkedjen a védett ragadozó madaraink száma az országban.

Történetünk szereplője akár az év madara lehet 2012-ben. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület ugyanis internetes szavazást hirdetett: az egerészölyv, a feketerigó és a vörös vércse közül jelenleg az ölyv vezeti a szavazást, dupla pontszámmal húzott el a másik kettőtől. A Baracson megsérült madár repülésre ugyan soha nem lesz képes, élete - táplálása - csak az emberen múlik. A szaporulat miatt viszont ugyanolyan fontos példány, mint egészséges társai - hozzájárul ahhoz, hogy évről évre emelkedjen a védett ragadozó madaraink száma az országban.