Tóásó kirakatper áldozata lesz?

Cochabamba - Az ötvenes években voltak olyan perek nálunk, mint amilyen elkezdődött Tóásó ügyében.

Tihanyi Tamás

Számos konfliktus tarkította eddig Tóásó Előd tárgyalását Bolíviában - erről  tudósított keddi számában   Cochabambából  a bolíviai la Razón.  A lap újságírója  azt írta: a tervezettnél egy órával később kezdődött a meghallgatás erős rendőrségi biztosítás mellett. Legalább 120 ember volt  a tárgyalóteremben, ahol a vádlottak a bolíviai himnuszt is elénekelték, amikor nyilvánvalóvá vált,  kirakatper folyik.    Az ügyvédek műhiba miatt feljelentették a tárgyalásvezető  bírót, aki szerintük szándékosan nem a törvények szerint jár el. A meghallgatásnak otthont adó épületből eltávolították a brazil bírói kamara  három megfigyelőjét, akiktől valamiért vízumot is követeltek a jelenlétért.  Így járt az egyik vádlott ügyvédje is, akit két rendőr vezetett ki, mivel védence egészségügyi okok miatt mentette ki magát, de ezt nem fogadta el Sarmiento bíró, aki  még négy ilyen igazolást utasított el.


A bíró  addig szabadlábon védekező négy vádlott lefogását rendelte el, "lázadóknak" minősítve őket.  Az első  meghallgatás este fél nyolckor ért véget, többen rosszul lettek a vádlottak családtagjai, illetve védői közül. A sajtó csak vágóképeket készíthetett a per kezdetén, a teremből kizárt újságírók nem kaptak interjúkészítési lehetőséget a vádlottakkal, akiket az ügyészség azzal vádol, hogy szeparatista csoportot hoztak létre a kormány és a demokrácia destabilizálásának, illetve polgárháború kirobbantásának céljából. (Az előzmények:  a 2009. április 16-ai rajtaütés során több társával együtt lényegében kivégezték a korábban lapunkat is tudósító Rózsa-Flores Eduardót.) A több mint hatórás meghallgatás végén az ügyész fenntartotta a vádat azt állítva, elegendő a bizonyítéka a per folytatásához. A védők ellenvetésekkel éltek, egyikük pedig kijelentette: "ezt a pert előre megkomponálták", s "a bíró döntései a bűntettel határosak."
A helyszínen  a Baptista Szeretetszolgálatot képviseli  Lukács Csaba újságíró, aki az alábbi üzenetet küldte haza: "Hatalmas rendőri felvonulás van, még a hozzátartozókat sem engedik be a perre, csak néhányat. Szerencsére én közöttük voltam.   Este meglátogattam Elődöt  ideiglenes börtönében, és nagyon megrázott a dolog. Egy teremben vannak összezsúfolva huszonvalahányan plusz az őreik, a látogatóknak öt percet adnak, hogy a folyosón beszélgethessenek. Megviselt a fiú, és nagyon fáj a feje. Eddig kegyelemkenyéren élt,  a többiek hozzátartozói adtak neki ételt, én ma vittem húsz szelet pizzát és négy liter kólát: egy  kicsi Európa."

Korábbi cikkeinket a témában itt találják!

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!