Csütörtökön kezdődik a filmszemle - 11 játékfilm verseng (frissítve 17.00)

Összesen tizenegy alkotás szerepel a csütörtökön kezdődő 42. Magyar Filmszemle játékfilmes versenyében, a Cserhalmi György színművész vezette zsűri többek között olyan filmekből válogathat, mint Rudolf Péter Üvegtigris 3, Kocsis Ágnes külföldön nagy sikereket elért Pál Adrienn, valamint Mundruczó Kornél Szelíd teremtés - A Frankenstein-terv című munkája.

MTI

A május 8-ig tartó mustrára 28 játékfilmet neveztek, ebből válogatták ki azt a 11 alkotást, amely versenyben van a legjobb filmnek járó Arany Orsó-díjért. 
Az Üvegtigris 3, a Pál Adrienn és a Szelíd teremtés - A Frankenstein-terv mellett helyet kapott a programban Pozsgai Zsolt rendező A föld szeretője című filmje, amely az 1828 és 1900 között élt Zsolnay Vilmos fazekasmester, a világhírű Zsolnay Porcelángyár alapítójának életét és a XIX. század második felének Magyarországát mutatja be. A főbb szerepekben Koncz Gábor, Őze Áron, Auksz Éva és Görög László látható.
A halálba táncoltatott lány - Hules Endre munkája - két testvér újratalálkozásának története. A fivérek úgy döntenek, felújítják utolsó közös sikerüket, A halálba táncoltatott leány balladájából készült táncdarabot, amely lökést adhat mindkettőjük pályafutásának. A rendező szerepel is a filmben, mellette László Zsolt, Melkvi Bea és több külföldi művész tűnik fel a vásznon.
Versenyben van Miklauzic Bence legújabb filmje, A zöld sárkány gyermekei, amely egy kisiklott magyar ingatlanügynök és egy Magyarországon ragadt kínai férfi szokatlan barátságáról szól. Rátóti Zoltán mellett Wu Debin amatőr játssza a főszerepeket. 
Az ügynökök a paradicsomba mennek című munkájával képviselteti magát a versenyben Dézsy Zoltán rendező. Az 1980-as évek második felét felidéző alkotás egy sokáig külföldön tanult és jó körülmények között élő férfiról szól, aki az ellenzéki mozgalom egyik vezetőjévé válik, az első szabad parlamenti választásokon pedig bejut a parlamentbe. A főszerepekben Lukács Sándor, Karalyos Gábor, Andorai Péter és Kubik Anna látható.
A kiválasztott filmek között van Vécsei Márton Diamond Club című filmje. Ez három fiatalról szól, akiket az akcióművészet hoz össze. Richárd, a saját művészetétől megcsömörlött művész elhatározza, hogy egy nagyszabású performansz segítségével írja be magát a művészettörténetbe. A performansz finanszírozását úgy biztosítja, hogy eladja lakását egy fiatal párnak, Adélnak és Trisztánnak. A nő azonban teljesen a művész hatása alá kerül. A közönség többek közt Uglár Csabát, Tenki Rékát és Haumann Mátét láthatja a vásznon.
East Side Stories címmel mutatkozik be a versenyprogramban Bodzsár Márk, Bollók Csaba, Hajdu Szabolcs és Török Ferenc kisfilmjeit magában foglaló alkotás, amelynek egyes részei a The Funny Side, a The Flip Side, a The Other Side és a The Wild Side címet viselik.
Az Arany Orsó-díjért versenyez Vecsernyés János Nyár utca, nem megy tovább című filmje, amely valós időben, valamivel több mint 70 perc alatt játszódik egy trolin. Igazi magyar abszurdról van szó, amennyiben egy trolieltérítés a történet lényege - írták le a szervezők a filmet.
Beválogatták Dyga Zsombor Utolér című alkotását, a bosszú lehetőségéről és a tragikus fordulatok hatásairól szóló filmben Ónodi Eszter, Bartsch Kata, Andrew Hefler és Seress Zoltán alakítja a főszerepeket.
A tévéfilmek versenyében 13 alkotás került versenybe, Babos Tamás Fehérnyíl, Cserhalmi Sára Hajónapló '89-09/Vadhuss, Dettre Gábor Antigoné, Esztergályos Károly Szégyen - töredékek a huszadik századból, Gothár Péter Hangyatérkép, Horváth Lili, Hajónapló '89-09/Hazafelé, Mátyássy Áron T.Ú.K. - Tanár úr kérem!, Miklauzic Bence Éji séták és éji alakok, Sipos József Titkos szám, Reisz Gábor Judith Keith, Sára Júlia Bulvár, Török Ferenc Apacsok, valamint Zsigmond Dezső A botcsinálta doktor című munkái. 
A kisjátékfilmek mezőnyében 26 alkotás szerepel, közte a Berlinale versenyébe is meghívott Erdő - amelynek rendezője Kárpáti György Mór főiskolai hallgató - és Till Attila Cannes-ba várt Csicska című filmje is.

Gazdag kínálat a dokumentumfilmes szekcióban

A dokumentumfilmek széles palettájára és kiemelkedő természettudományos alkotásokra számíthat a 42. Magyar Filmszemle közönsége május 5. és 8. között: a nem fikciós munkák között Magyarországról elszármazott vallásos zsidók története (A falak őrzői), a magyar-román határ magyar oldalán fekvő kistelepülés lakóinak életét bemutató alkotás (Örvény) és a zene testvéreket összekötő erejéről szóló munka (Láthatatlan húrok - A tehetséges Pusker nővérek) is szerepel.
Az idei seregszemlére 146 dokumentumfilmet neveztek, ebből a Gellér-Varga Zsuzsannából, Medgyesi Gabriellából és Zalán Vincéből álló előzsűri 24 alkotást válogatott be a versenyprogramba. 
Balog Gábor A falak őrzői (I-II.), Szekeres Csaba és John Oates Örvény, valamint Sós Ágnes Láthatatlan húrok - A tehetséges Pusker nővérek című munkája mellett bemutatkozik a szemle közönségének Domokos János Magyar Riszájköl, Erdélyi János Tisztaberek, Fuzik János Farkaslyuk és Györffy Szabolcs Kodály generációk címet viselő munkája, csakúgy mint a Vivien című film Hajdú Esztertől, a Szélnek eresztve Hartai Lászlótól. 
A legjobb alkotás díjáért versenyez Herner Dorka Mentés másként - Kiutak a hajléktalanságból, Jelenczki István A hatalom cinizmusa (Papp Lajos professzor szívútja), Kálmán Gábor Egyszer volt, Kékesi Attila Motalko - Egy benzinkút krónikája, Kollár Róbert Holtak országa, Lovasi Zoltán Ennél jobb már nem is lehet, valamint Novák Tamás és Skrabski Fruzsina Bűn és büntetlenség című munkája. A versenyprogramban szerepel továbbá Németh Gábor Péter Ásó, kapa, nagyharang - Ároktő, Pálos György Ahogy te akarod, Papp Gábor Zsigmond Az ellenség köztünk van, Pelsőczy Petra Játék a tér, Szalay Péter Szekondlájf, Szomjas György Keleti szél: A film, Tóth Tamás Guru, Varga-Kabarcz Zsófia Varázslatos gladiátorok, illetve Zsigmond Dezső Az óperenciás tengeren is túl című munkája. 
A dokumentumfilmek versenyében a Lányi András íróból, Kerekes Péter dokumentumfilm-rendezőből és Medgyesi Gabriella szerkesztőből álló zsűri hoz ítéletet. 
A Kiemelt információ programban tűzik műsorra Csukás Sándor és Oláh Kata Romazsaruk, Dessewffy Zsuzsa Fejjel, falnak!?, Gamma Bak Fejnátha, Kinyó Ferency Tamás "Gyilkosság, lövés által ", Kisfaludy András A szellem filozófusa - Fülep Lajos, Merényi Dávid Napozz holddal: A Kispálfilm, Németh Gábor Péter Otthonról haza, valamint Szakály István Kard helyett bilincset kapott című dokumentumfilmjét. 
Tematikus összeállításban szerepel Cseke Eszter, S. Takács András: Walk With Wim, Nemes Gyula Negatív magyar filmtörténet - a Filmszemle nyitófilmje - és Viktoria Remetey rendező Gyarmathy Lívia-portré - Eine völlig in sich festgeklebte Welt című alkotása. Az egyetemisták filmjei között és az Információ programjában egyaránt négy-négy művet vetítenek.
Két szekcióba válogattak tudományos ismeretterjesztő filmeket, a versenyprogramban tíz alkotás kapott helyet: Czapáry Gabriella Zegzugos történetek - a szegedi Boldogasszony meséi, Katona Zsuzsa "A herceg", Kormos Gyula Krisztián: kult_ur.hu, Kóthy Judit és Topits Judit Az óriás - Magyarok az orenburgi gáztávvezeték építésén 1975-79, Lakatos Iván Majális után, Mosonyi Szabolcs Visszatérés Bharatpurba, Nagy Attila János Kételkedem, tehát vagyok!, Simon Judit Innováció az emberért, Thernesz Vilmos Lüktetés és hullámzás című alkotása, valamint Török Zoltán nagy sikerű természetfilmje, a Vad Magyarország - A vizek birodalma.
A Kiemelt információ programban lesz látható Bartal Csaba Fedák Számüzetésben, Garai Cintia, Kiss Ágnes, Stodulka Gábor A hangyák mindent tudnak, Kútvölgyi Katalin Margat lovagjai, Mucsányi János Három hazában hontalan, Nagy Kata A Nagy Imre-per, 1958, Rák József A szén nanocső, illetve Vékás Péter A magyar zongora című műve.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!