Megyenap - új program Fejér termékeiért, a minőség jegyében

Fehérvárcsurgó - Ünnepi közgyűléssel kezdődik a Károlyi-kastélyban május 14-én, szombaton a Megyenap, amelynek egyetlen napirendi pontja lesz: a Fejér Termék Program indítása. Erről hallottunk pénteken.

Tihanyi Tamás

 

- A Megyenap május 14-én ünnepi közgyűléssel kezdődik, amelynek díszvendége Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter lesz. A közgyűlés egyetlen napirendi pontja pedig a Fejér Termék Program elindítása - jelentette be ma újságírók előtt Vargha Tamás, a megyei közgyűlés elnöke. - Hagyomány, érték, minőség: ezen szavak jegyében rendezzük meg  a megyenapot. A program a fenntartható fejlődés elvei alapján a helyi erőforrásokra és a helyi közösségekre számítva segíti a kezdeményezéseket: s ezek terveink szerint a minőség garanciái is lesznek idővel. 
Az  elnök elmodta: a kezdeményezés lényege, hogy a megye térségeinek, kis- és középvállalkozóinak  érdekében piacot, teret nyisson. A fejlődés számára pedig nélkülözhetetlen a pályázati lehetőség, a pénz, ezért a  legfontosabb információk érdekében konferencia lesz az Új Széchenyi Tervről.
- A Fejér Termék Díj idővel legyen a minőség garanciája is - szögezte le a sajtó előtt Vargha Tamás. Aki ehhez hozzátette: nem csak egyszeri rendezvénnyel kívánják segíteni a megye vállalkozóit, a jövőben a Megyeháza udvarán, sőt, az épület előtti téren is terveznek ilyen vásárokat.
Károlyi  György mint  házigazda, a rendezvény védnöke  hozzátette: közös érdek a kastély, a település, a megye sikere. Ezt erősítette meg Schmidtné Cser Viktória, Fehérvárcsurgó polgármestere is, amikor a környező települések  együttműködésének  fontosságát hangsúlyozta.  Juhász Zsófia, a Fejér Megyei Művelődési Központ-Művészetek Háza igazgatója a kulturális rendezvényekről szólt: lényegében reggeltől estig tele lesz a színpad fellépőkkel. Szili Valéria, az Europe Direct Iroda irodavezetője arról számolt be: a megyenapon mindenféle,  a magyar uniós elnökséggel kapcsolatos kérdésre választ adnak majd.       
A megyenapi konferenciák érdeklődői neves előadókat hallgathatnak. A kulturális események mellett lesznek sportrendezvények is: például focizik egymással az Országgyűlés és a megyei közgyűlés labdarúgó csapata  is. A lényeg  a három jelszó egysége: hanyomány, érték, minőség.

- A Fejér megyei önkormányzat az idén először, hagyományteremtő szándékkal pályázatot írt ki a Fejér Megye Népművésze 2011 cím elnyerésére. A díjat - amit egyetlen alkotó nyerhet el -, a megyenapon adják át.

- A pályázatra 23 alkotó, 64 munkával jelentkezett. A népi kismesterség sokféle ága képviselteti magát a szövéstől a hímzésen át, a faragásig, a fazekasmunkáig. Pénteken a Megyei Művelődési Központban háromtagú zsűri bírálta el a kézművesremekeket.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!