Különleges vállalkozás: siketeket tanít táncra egy fiatal nő

Budapest - A zene, a tánc, a művészetek, vagy éppen az ízek, az illatok mindannyiunknak sokat adnak. Kikapcsolódást, pillanatnyi boldogságot. Egészséges emberként nem is sejtjük, milyen lenne mindezek nélkül életünk. Pedig vannak, akik nem látják a színeket, nem hallják a zene lágy ritmusát...

Miskei Anita

- Erőt ad nekem ezeknek a nőknek a sikere, boldogsága. S az, olyan ügyesek, hogy nem hitték el róluk a fellépés alkalmával, hogy siketek - mondta Eszter. Megjegyezte, bár egyikük sem hall, a próbák alatt szól a zene, érzik a basszust, s általa a ritmust, számolnak tánc közben, és kitartóan gyakorolnak. 
-  Próbálkoztunk fénytechnikával is, az azonban csak összezavarta őket. Kísérletezem, igyekszem összehangolni a jelelést és a tánctanítást. Sokat segít nekem, hogy remek a térlátásuk és nagyon figyelnek a mozdulataimra. 
Pápay Eszter elmondta, tudomása szerint Angliában él egy  hallássérült japán nő, aki hallóknak és siketeknek tanít kortárs táncot. Ami szintén azt mutatja, a siketeknek éppúgy lehet  ritmusérzékük, mint egészséges társaiknak. 

 
 
Úgy érzem, ösztönösen oktatom a táncot, miközben sokat beszélgetünk, kikérem a véleményeket, s így fejlődünk együtt - mondta a fiatal nő. Akitől azt is megtudtuk, ma már van egy kezdő siketekből álló tánccsoportja is, egyre többen teszik próbára magukat a táncparketten. - A tanítványaim hozzátartozói - legtöbbjük nem hallássérült - jelzik, milyen sokat változott feleségük, édesanyjuk a tánc hatására. Kinyíltak, kivirágoztak ezek a nők, ráadásul egymással is jó barátságot kötöttek. Élvezik a flamencot, ez örömmel tölt el. Eredményeikre pedig sokan felfigyelnek, hiszen vannak fellépéseink, sőt, az ősszel Brüsszelben varázsoljuk el flamenco táncunkkal a közönséget.   
  
 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!