Német nemzetiségi nap, csaknem ezer táncossal

Vértesacsa - Tizenkét Fejér megyei település német nemzetiségi csoportjainak 765 tagját várják a szintén sváb telepítésű községbe június 4-én. A korábbi megyei rendezvény tavaly óta csak a német nemzetiségiek ünnepe. A kitelepítés 60. évfordulóján emléktáblát is avatnak.

Zsohár Melinda

 

A megyei nemzetiségek 1973-tól fogva egy napra összegyűltek és megmutatták egymásnak hagyományaikat, ruhájukat, zenéjüket és énekeiket. 2010-től a megyei nemzetiségi nap azonban átalakult német nemzetiségi nappá, amelyet először Gánton rendeztek meg - mondta el Kara Nikoletta, a vértesacsai hagyományőrzők lelkes tagja. - Gánton kitettek magukért a szervezők, mert igen színvonalasra és meghittre sikerült ez a nap annak ellenére, hogy egy árvízzel is meg kellett küzdeniük - fűzte hozzá. - Idén minket ért ez a megtiszteltetés, hogy megrendezhessük a nemzetiségi napot. Eredetileg Mezőfalva adott volna otthont a rendezvénynek, de anyagi okok miatt vissza kellett sajnos mondaniuk. Több mint 700 fellépőt várunk kis falunkba, ami anyagilag is nagy kihívás lesz, de szerencsére sok támogatást kaptunk - számolt be a szervezésről Kara Nikoletta. Érkeznek csoportok Pusztavámról, Etyekről, Mórról, Vértesboglárról, Szárról, Isztimérről, Újbarokról, Bodajkról, Mányról, Székesfehérvárról és Mezőfalváról. Természetesen a házigazda vértesacsai együttes is fellép a nagyszabású rendezvényen.

Az 1946-os szomorú évforduló, a németek kitelepítésének alkalmából megidézik a keserű időszakot, tisztelegve az azt elszenvedők előtt. Azonban a többszáz év alatt a magyar múlttal összefonódott magyarországi németek folklór-tradíciói igazán jó alkalmat adnak a dalnak, táncnak, vidámságnak. Délelőtt tíz órától a gyermekcsoportok lépnek fel, 13 órakor a katolikus templom előtt, az 56-osok terén felállított kitelepítési emlékműre idén elhelyezett emléktáblát avatják fel - tájékoztatott Blaumann Helga, a vértesacsai német kisebbségi önkormányzat elnöke. Délután a felnőttek műsora látható, este sváb bálba invitálnak mindenkit. Támogatást kaptak több cégtől, magánszemélytől, a vértesacsai képviselőktől, valamint a Fejér Megyei Területi Német Kisebbségi Önkormányzattól és a Fejér Megyei Német Kisebbségi Önkormányzatok Szövetsége Egyesülettől.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!