Se buszforduló, se játszótér nem épült Maroshegy végén

Székesfehérvár - A helyszín a Maroshegy egykori vége. Voltak már tervek itt buszforduló, majd játszótér létrehozására. Ezek helyett sokan inkább illegális szemétlerakónak tekintik.

Lukács Károly

Mielőtt Maroshegy a városból kiköltözők egyik  célpontjává vált volna, a Temesvári utca volt a városrész vége. Az utca  szinte a vasúti töltésig elhúzódik, az önkormányzatnak voltak tervei itt egy buszforduló kialakítására. Miután a városrész egyre inkább beépült, terjeszkedett,  erre nem került sor.

Egy füves-cserjés zöldterület a városszéli csendben, a képet egyedül az évek óta idehordott ágak, építési törmelék, háztartási  hulladék rontja.
- Mivel a szomszédos utcában lakom, szoktam hallani, ahogy utánfutós autók pörögnek a fordulóban. Igen gyorsan végeznek és elhajtanak, utánuk csak  szemét marad - kalauzol  Forrás István.
A környéken sok kisgyermekes család él, a lakosok összefogtak, és játszóteret szerettek volna kialakítani ezen a zöldterületen. Ebben kérték az önkormányzat segítségét, sőt, még ők is hozzájárultak volna az anyagiakhoz, hiszen nekik épülne.
- Jómagam egy nagyobb összeget is kész voltam felajánlani erre a célra, de sajnos nem valósult meg a kezdeményezés. Játszótér helyett egy szeméthalom szomszédságában kell laknunk. A bejelentéseket tudomásul veszik, ám elszállítani már nem akarják. Amikor már nagyon sok a sitt, magam gondoskodom róla. Az évek folyamán már több utánfutónyit fuvaroztam el.
A lakók szeretik ezt a nyugalmas környéket, csupán ez az elhanyagolt, szemétlerakónak használt rész bántja őket.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!