Vujisics együttes: a megújulást lehet tudatosan keresni a hagyományokban

Ederics Gáborral, a társulat szóvivőjével beszélgettünk zenéről, népzenéről, róluk, a lehetőségekről, a nehézségekről.

- Amióta utoljára találkoztunk komoly traumát kellett átélnünk. Győri Karcsi barátunk, társunk, testvérünk, akivel 30 évig dolgoztunk együtt, meghalt. A gyászév letelte után megszólítottuk Vizeli Balázst, jöjjön közénk, mert szerettük volna, hogy a hegedű megmaradjon a hangszereink között. Jött, és igen közel került a dél-szláv népzenéhez, öröm számunkra, hogy Karcsi szellemi hagyatékát megőrizhettük, és találtunk új, izgalmas dalokat a múlt század 20-as, 30-as éveiből.

- Az állandóságot képviselik a változó mindennapokban. Ez előny, vagy hátrány a több, mint 30 éve együtt lévő együttes esetében?

 - Jó személyes kapcsolatok, igaz szándékok, motivációk vannak együttesünk tagjaiban. Ez tart össze bennünket és az azonosság, hiszen már félszavakból ismerjük egymást.

- A történelem mennyire lehet előremutató a népzene esetében?

- Mindig találunk új dolgokat, akár kottán, akár hangzó anyagként. A gramofonfeltételeink között ráleltünk dudazenére, tambura zenekarok felvételeire. Ezek azért korszerűek, mert a népzenei hagyományok fénykorából valók, hihetetlen lendület van bennük, ugyanakkor nagyon közel vannak még a forráshoz. Megújítják a repertoárunkat, műfaji színesítést hoznak. Ma is játszunk majd Joca Mimika, a híres bácskai prímás hajdani felvételeiből. Ebben van háromnegyedes keringő dallam, ami mindennek mondható, csak nem az ősi népzene részének, de lám, már a maga korában korszerű volt, és méginkább azzá lesz a mi előadásunk által.

- A tradicionális műfajoknak is meg kell újulniuk. Más a világ, sokkal dinamikusabb, így a megszólalás módját meg kell változtatni. Nehéz megtartani a múlt örökségét úgy, hogy korunknak megfelelő módú lesz az előadás?

- A megújulást lehet tudatosan keresni. Hiszek abban, hogy miként az anyanyelv is változik, úgy ez igaz a műfajunk esetében is. A népzene zenei anyanyelv, azt a kolót, amit 100 éves fonográf felvételen hallottunk, a mai ingerküszöbnek megfelelő módon kell tálalnunk. A 30 éve játszott dallamok is változtak, miként a zenekarunk előadása is. Nincs ellentmondás az állandóság és az újítás között. Persze az nem jó, ha csak azért teszünk valamit, hogy újat csináljunk. Egy Mozart lassú tételt nem lehet csak azért gyorsan eljátszani, hogy újítsunk, és nem lehet abból 3 tételt kihagyni, mert direkt változást akarunk. Megismertük az arab népzene világát, nagyon érdekes volt szembesülni azzal, ami ott természetes, mert egészen másképp állnak az időhöz, mint mi. Nem biztos, hogy helyes, hogy állandóan rohanunk, autót tartunk, és több munkahely között futunk. Ki kell szállni a mókuskerékből, és a hallgatókat a zenénken keresztül próbáljuk erre figyelmeztetni. Ha valakit nem érint meg egy szép lassú tétel, lehet, hogy a vevőberendezését kell átállítani...

- De az ember lelkére nem lehet csavarógombot tenni... Az egységes Európában elmosódnak a határok a kultúrák és a hagyományok között is?

- Egyre inkább! Nincs különbség az irodalmak, és más művészeti ágak között. Amit magyar nyelven megfogalmaz az irodalom, vagy a néphagyomány az éppolyan értékű közlés, mint bárki másé. Az egységesülő Európa csak úgy lehet izgalmas, ha mindenki a saját értékét tudja megjeleníteni abban. Nem ehetünk kötelező jelleggel hamburgert csak azért, mert mások is ezt eszik, amikor az anyukánk gőzölgő aranysárga húslevest ad vasárnap. Szép feladat az értékek őrzése, a színpadon kell megmutatni azt, ami életünk része volt. Magyarországon is kisebbségi kultúrát jelenítünk meg, igyekszünk megszólaltatni úgy, hogy ne csak a kuriózum ragadjon meg, de a megértés lehetősége is benne legyen abban.

- Végül: a zenei múltnak van jövője?

-  Esetünkben biztosan. Gyerekeink viszik tovább, amit mi elkezdtünk. Ragaszkodnak a hagyományokhoz, de a saját zenei útjukat járják. Igen, van jövő!