Szent Imre 980 éve halt meg

Árpád-házi Szent Imre herceg, az ifjúság védőszentje 980 éve, 1031. szeptember 2-án halt meg.

MTI

Szent Imre herceg Szent István király és Gizella bajor hercegnő fia volt, aki a fennmaradt források és legendák szerint nem egyedüli gyermeke volt szüleinek. Annyi bizonyos, hogy Imre volt a királyi pár egyetlen felnőtt kort megélt gyermeke, a szülők egyetlen reménysége és a trón egyedüli várományosa. Nevét István sógora, II. Henrik német-római császár után kapta, ebből lett a magyaros Emrih, majd Imre, a latin nyelvű irodalomban Emericusként honosodott meg.
Imre hercegről csak nagyon kevés hiteles adat maradt fenn. Az Érdy-kódex legendája szerint 1000-ben született Fehérváron, régi breviáriumok szerint halálakor, 1031-ben, 24 éves volt, tehát születése 1007-re tehető.
István király fáradhatatlanul dolgozott azon, hogy fiát felkészítse az uralkodói feladatokra. Hét éves koráig a királyné nevelte, majd Gellért püspöktől kapott szigorú és puritán oktatást.  Tizenöt évesen vette apja maga mellé és tanította államirányításra, diplomáciára és hadvezérségre, sőt jártasságot szerzett a kardforgatásban is. Az "Erkölcsi intelmek Imre herceghez" (Institutio morum ad Emericum ducem) István király szívből jövő atyai és királyi intelmei, útmutatása az uralkodáshoz, tekinthető az uralkodó politikai végrendeletének is. Sorait századok múlva még a Coprus Iurisba is felvették.
Imre huszonhárom éves korára készen állt az uralkodásra és eljött az idő, hogy házasságot kössön. Három uralkodóház jöhetett szóba a lengyel, a horvát és a görög. Írásos emlék azonban nem maradt fenn arról, melyik királylányt is választotta. Bár apja kifejezett kívánságára megházasodott, a legenda szerint szűzi házasságban élt.
Az 1020-as évek végén elkerült szülei udvarából, elfoglalta a trónörökös hercegeknek kijáró dukátust és apja rábízta a királyi seregek parancsnokságát. Közben meghalt II Henrik császár és a jó német-magyar viszonynak vége szakadt. Az új német uralkodó II. Konrád 1030-ban betört az országba. Egyes források szerint Imre volt a német sereggel való ütközet önálló vezére. 
Az idősödő István hatalma teljében ekkor már egyetlen utóda koronázására készült. Gizella királyné keze munkája volt az a miseruha, amelyre az egész királyi család rá volt hímezve és amelyet később koronázási palásttá alakítottak át, és további 900 évig használtak. A Hildesheimi Évkönyvek adják hírül, hogy Imrét 1931. szeptember 2-án vadászat közben egy vadkan halálra sebezte. A történészek vitatják a vadkan általi halált és azt gyanítják, talán megmérgezték. Imrét Székesfehérvárott temették el. Sírjához korán megindultak a zarándoklatok. 1083-ban atyjával és tanítójával, Gellért püspökkel együtt avatták szentté. A barokk kortól ő a magyar ifjúság védnöke, kultusza Lengyelországban is elterjedt.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!