Táborállás: csak látszólag csendes

Dunaújváros - Egy kerítés eltűnt, a mélybe zuhant, egy kapubejáró repedezik, a vasajtó elferdült. Csak látszólag telnek csendben a táborállási hétköznapok, ahol továbbra is csúszik a part.

Szigeti Sándor

- Nézzék csak! Ott, annak a teleknek a végén júniusban még egy kerítés húzódott. Ma hűlt helye. Ahogy mozog a part, lecsúszott a mélybe, már csak egy része maradt meg - mondja Orgovány Zoltán az Ivó utcában sétálva.
Táborálláson látszólag nyugalom van, de csak látszólag. A part ugyanis tovább csúszik, és már a csúszó területtől távolabb is feltűntek újabb gyanús jelek:
- Egyik napról a másikra arra ébredtünk, hogy elferdült a vaskapu, és ki sem tudjuk nyitni. A kocsibehajtón pedig repedések jelentek meg. Bár nem biztos, hogy ennek a partcsúszáshoz köze van, érthetően aggódik az ember - mondja Gorschmidt Istvánné.


- Több mint húsz évvel ezelőtt vásároltunk itt egy kis telket. A férjem a kétkezi munkájával épített fel rajta egy kis hétvégi házat. Most mindez veszélyben forog. Igaz, még így is könnyebb helyzetben vagyunk néhány itt lakónál. Ha le is csúszna a part, nekünk legalább lenne hová mennünk, hiszen van a városban egy lakásunk - jegyzi meg a hölgy.
A Táborállásnak ezen a részén lakók aggódnak, és érzékenyek minden apró jelre. Nem tudják, hogy a part kezdett el újra látványosan csúszni, vagy a korábbi szennyvízberuházás következményei a mostani mozgások. Amint arról korábban beszámoltunk, a tavaszi csatornázási munkák idején hosszú heteken át befedetlenül álltak az Ivó utcában a munkagödrök, a csapadék akadálytalanul juthatott  be a talajba. Nem kizárt,   hogy emiatt üregek keletkeztek a felszín alatt.
A területen immár fél éve nem végeztek geodéziai mérést. Magyarán számszakilag nem tudni, hogy  tavasz óta  mennyit mozgott a part. Az ingatlantulajdonosok hónapok óta hangoztatják, hogy szükség lenne újabb mérésekre. Az önkormányzat álláspontja az, hogy majd akkor legyenek újabb mérések, ha megkezdődik a partfal-stabilizációs munkák első üteme. Ám ennek többen nem örülnek:
- A kivitelezési munkák megkezdése látványosan csúszik. Korábban elhangzott olyan ígéret, hogy már  nyár közepén elkezdődnek a munkák, ám ehhez képest nyakunkon az október, és még semmi nem történt. Ilyen körülmények között nem szabad megvárni a munkák kezdetét. Minél előbb új méréseket kell elvégezni - érvelt Orgovány Zoltán.

Lassan háromszáz-hatvanöt napja  - egészen pontosan október negyedikén lesz egy éve -, hogy Táborálláson jelentős partfalcsúszás következett be. Előjelei azonban már 2010 tavaszán is voltak a mozgásnak: a lösz magasparton néhány kisebb rogyás jelent meg. Ám ekkor még legfeljebb csak sejteni lehetett, hogy hamarosan sokkal nagyobb lesz a baj.  A terület továbbra is életveszélyessé van nyilvánítva, az emberek csak saját felelősségükre tartózkodhatnak ott. Ennek ellenére sokan visszaköltöztek régi otthonukba.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!