Vidékről is érkeztek kincskeresők

Szigliget - A szombati kincskeresésre sok vidéki család is vállalkozott. A szombathelyi Szakály Zsolt és családja a szigligeti Aranypatkó étteremben várt az ebédre, miközben beszélgettünk. A fiatal házaspár kilencéves kislányukkal és hároméves kisfiukkal kirándult.

Tóth B. Zsuzsa

A kicsi miatt a bazaltorgonákhoz nem kapaszkodtak fel, de a várba még ebéd után terveztek egy kirándulást. Hiszen már vagy tizenöt éve nem jártak erre, most pedig kifejezetten a játék miatt utaztak ennyit. Azt mondják, ki kell használni a jó időt és hogy gyönyörködni lehet a páratlan panorámában, amely a Szent György-hegyről és Szigligetről nyílik.

Dr. Varga László és családja már megjárta a vártúrát  ebéd előtt, ezért különösen várták, hogy ehessenek valami finomat. A Bakos étteremben foglaltak helyet, ahol szombaton kora délután az egyik terem szinte csak a kincskereső kirándulókkal volt tele. Amellett már a hegyen is sokakkal találkoztak, akik hasonló cipőben jártak, mint ők. A körmendi családban a gyerekek élvezik legjobban a keresgélést, úgyhogy a szülők azt tervezik, hogy több túrára is beneveznek majd a nyolcból.   

A szomszédos asztalnál ülő nyolcéves Panna szerint nem volt könnyű megtalálni a koordinátákat, de a Polgár szülők segítettek csemetéjüknek. Az édesapa, Péter minden évben elhozza a családot Szigligetre, élvezik, hogy a várból majdnem hazáig, Keszthelyig ellátnak. Az étteremben aztán olyan jót ettek, hogy ezt még a vendégkönyvbe is bejegyezték, azt mondják, máskor is betérnek. Hiszen gyakran járnak erre, a Lengyel kápolna és környéke különösen kedvelt célpont. Kisapátiig korábban még nem mentek el, most voltak először, megtetszett nekik a kis, barátságos falu. Azt mondják, jó ötlet volt kirándulni hívni az olvasókat.

Táplánszentkeresztről, Szombathely közeléből érkezett egy másik családi asztaltársaság. Bíró Adél párjával és három éves gyermekükkel jött, hogy részt vegyenek a játékban. Örömmel újságolták, hogy megvan a pecsét, és most végre ebédelhetnek, mielőtt felkapaszkodnak a várba. A kislány is jól bírta a túrát, a szülők pedig gyönyörködtek a különösen szép vidékben, ahova néhány évente mindig visszatérnek.

Az ajkai Zsigmond László és felesége unokáikkal érkezett, hogy most ezen a környéken keresgéljenek. A gyerekek élvezték csak igazán a túrát, a nagyszülők pedig abban lelték örömüket, hogy boldognak látják őket. A Szent György -hegyen sokat kirándultak már turista társaikkal, úgyhogy számukra nem volt idegen a környezet. Mégis jó néha visszatérni, ahogy mondják. Örültek, hogy sok információt kaptak a játék során a vidékről, így elmagyarázhatták a gyerekeknek, hogy melyek a tanúhegyek és mért hívják így őket. Azt mondják, remek ötlet, hogy egy ebéddel össze lehet kötni a kirándulást, az étteremben nagyon finomat ettek, biztosan visszatérnek még. Egyébként tavaly ilyenkor ők nyerték a Somlói Napok családi kalandtúráját, idén azonban inkább ide vágytak a gyerekek.   

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!