A csapatsport jó tanítómester

- Édesapja is erdőmérnök volt. Innen a kötődés a szakmához?

- Mindenképpen családi kötődés, nem csak apai, hanem anyai oldalon is. Tulajdonképpen mindkét nagyapám Selmecbányán végzett, a Sopronba történő költözés előtt ott volt az akadémia még a Mária Terézia idők óta. A nagyapám bányamérnök volt, de az ő képzésük is ott történt. Szolgált Erdélyben és aztán Pécsen is. Az anyai nagyapám pedig bácskai származású, ő erdészként dolgozott például Gemencen, de Fehérváron is. Így volt családi indíttatás is, de hát aki a szülei révén gyerekkorában közel van a természethez, abban kialakul egy kötődés.

- Szekszárdon született. Hogyan került át a család Székesfehérvárra?

- Az édesapám szolgálati helye gyakran változott. Tolna megye után dolgozott az Alföldön, Tatabánya környékén, majd Sárszentágotán, Somlóvásárhelyen és utána került Fehérvárra. Ekkor már hatan voltunk testvérek és a továbbtanulásunkhoz szükség volt megfelelő szintű iskolákra. Ehhez képest az én pályafutásom unalmas, hiszen itt Székesfehérváron kezdtem, és a mai napig itt dolgozom. Összességében 45 éves itteni szolgálat után mentem nyugdíjba, sőt, már gyerekkoromban is dolgoztam a mecséri erdőkben.

- Hogyan kezdődött a szakmai pályafutása?

- Eredetileg a mecsérpusztai erdészethez helyeztek ki, hogy szerezzek gyakorlatot. Az én alapvető beállítottságom azonban inkább műszaki volt, így hamar visszakerültem a fehérvári központba. Itt olyan húszéves életpálya adatott meg, ami egybeesett a cég fejlődésének legdinamikusabb időszakával. Minden akkoriban épült, a feldolgozó üzemek, erdei utak, vadászházak, lakások. Ebben az a pláne, hogy mindezt magunk terveztük és kiviteleztük. Nagyszerű kollégákkal dolgoztam együtt. A mi szakmánkban hosszú távon gondolkodnak az emberek, hiszen az erdőművelés alapvetően erről szól. A fák 90-100-120 évig élnek. Ez persze óriási felelőség is, hiszen amit ma teszünk, az a jövőnek szól. Magam egy kicsit izgága ember voltam, szerettem készen látni, amit csinálok. Nekem megadatott  ami kevés építésznek , hogy amit tervezett, az megvalósult. Ráadásul máig működik. Közben kaptam egy tervezőépítész diplomát, úgyhogy magántervezőként is dolgozhatnék.

- Az a két évtized ezek szerint meghatározó volt...

- Ha alaposan átgondolva a tervező asztalon lerajzol és utána meg is valósít valamit az ember, persze állandóan képezve magát, rájön, hogy igazi színvonalat, minőséget kell produkálnia. Ezt én akkor megtanultam. A sport is sokat segített. Az első osztályban kosaraztam tizenöt évig, utána az egyesület elnökségi tagja voltam és vagyok a mai napig. Nem tudok felelős beosztásban dolgozó embert elképzelni, aki a csapatsportokban nem vett részt. A csapatszellem, a közös győzni akarás, a jobb helyzetben lévő kiszolgálása nagyon fontos. Ha manapság is eljutok olyan épületbe, amit annak idején mi csináltunk, még mindig érzem az alkotás örömét.

- Azután lett egy magasabb szintű megbizatása...

- Nagyon szerencsésen alakult az életem a pályaválasztástól kezdve. A húsz, műszaki vonalon eltöltött év után Markovits László igazgató főmérnökké választott, így módom volt az összes erdészeti ágazatot jobban megismerni. Négy-öt évvel később pedig pályázat útján igazgató, majd  a részvénytársasággá alakulás után  vezérigazgató lettem. Sokrétű, sokszínű feladat, nagyszerű társaság vett körül. Itt nem a legjobb az erdőállomány, abból megélni nem volt könnyű. Ezért mi fejlesztettünk. A vadászati ágazatban például teljes vertikumot hoztunk létre. A vadtenyésztéstől a vadásztatáson át a vadfeldolgozásig. A soponyai üzem máig a legnagyobb a maga nemében Európában. Büszkén mondom, hogy termékeit már harminc éve, a mai napig keresik. Azért, mert megbízható, minőségi termékeket állít elő. Büszke vagyok rá, hogy a szervezet egyik tagjaként, hol ilyen, hol olyan beosztásban részt vehettem mindennek a létrehozásában. Sok erdészeti cég megszabadult a fafeldolgozástól, a miénk nem. A balinkai és mezőfalvai üzem ma is dolgozik. A faanyagból az Alcoa-Köfém és a Dunaferr csomagolóanyagait állítják elő.

- Már 2003 óta nyugdíjas, de feladata ma is van.

- Igen. Két egyesület elnöke is vagyok. Az egyik a Magyar Vadgazdálkodók Egyesülete, amely az összes állami vadászati, vadgazdálkodási, feldolgozási tevékenységnek az érdekében működik, a másik az Erdőért Egyesület, amely a társadalom és természet kapcsolatának javításán munkálkodik. Ide tartoznak az erdei iskolák is. Jó kapcsolatban vagyunk az oktatási intézményekkel és a természetvédelemmel. Ezek adnak nekem elég elfoglaltságot, s jó kedvvel csinálom.

- Említette, hogy a megye nem tipikusan erdős terület. Hol van itt jelentősebb erdő?

- A trianoni határmódosítások után a 33 százalékos erdő arány 8-10 százalék körülire csökkent hazánkban. Most már 20 százalék felett járunk, ám a megye nem éri el a 10 százalékot sem. Ezért a meglévő erdők szerepe még fontosabb. A megyében két okból nincs több erdő: egyrészt, mert a föld nagyon jó mezőgazdasági célra, ezért vétek lenne beültetni. A gyengébb talajú helyek pedig csak most kezdenek erdővé alakulni. A legnagyobb általunk kezelt erdőtömbünk sem nagyobb ezer hektárnál. A legjobb erdők a Bakony keleti szélén, Bakonycsernye környékén vannak, itt gyönyörű bükkösökkel, a Duna árterében Adonynál. Rácalmás térségében a szigeteken, a sárosdi síkvidéki területeken találhatók szép erdők.

- Mi, megyelakók hogyan viszonyulunk az erdőkhöz?

- Egyre jobban. A diákok tömegesen járnak az erdei iskolákba. Ők már nem szemetelnek az erdőben. De a felnőttek is egyre inkább igénybeveszik a kiépített helyeket. A Gaja-völgyi tájcentrumot említem elsőként. Oda még Szent István is kiment csónakkal. A második a soponyai ökocentrum, a harmadik a pákozd-sukorói terület, ahol tájmúzeum, kilátó, játszótér van.