A gyógyszer ára: mellékhatás?

Székesfehérvár - Október 1-től számos gyógyszer ára változott lefelé és felfelé egyaránt. Érdemes némely esetben olcsóbb szert kérni, de a háziorvost tájékoztatni kell a változásról.

Tribolt Lajos

Az áremelkedés nagyrészt bizonyos  pszichiátriai, valamint onkológiai, tehát daganatos  megbetegedések utókezelésekor használatos  szereket érint - árulta el lapunknak Schneider Attila, az Országzászló gyógyszertár vezetője, aki szerint az orvosok már korábban felkészültek ezekre a változásokra, így hamarabb átállították a pácienseket az olcsóbb, de ugyanolyan hatóanyagú szerekre. Vannak olyan szerek, amelyek eddig 300 forintba kerültek, ám most 1580,  4140 vagy éppen  43 ezer 256 forint lett. De - hangsúlyozta a gyógyszerész - ezeknek is kapható ugyanolyan hatóanyagú, de más gyártótól származó változata, amivel helyettesítheti a beteg a megszokott gyógyszerét.  Ám vannak olyan termékek, amelyek árát a gyógyszergyár emelte, de a támogatás nem változott, ezért azok is drágábbak lettek.  Van ilyen kardiológiai gyógyszerünk például - árulta el a gyógyszerész.
- Vannak, akik roppant mód ragaszkodnak a régi szerekhez, sőt, a csomagoláshoz, színekhez is. Ők nagyon nehezen váltanak, de amikor sok ezer forint különbségről van szó, pláne, ha 43 ezer forintról, akkor mindenki elfogadja az olcsóbb változatot - tette hozzá Schneider Attila.


 Más gyógyszereknek - például  néhány  koleszterincsökkentő, vérnyomáscsökkentő, szívritmusszabályozó és egyéb kardiológiai, mozgásszervi, neurológiai, pszichiátriai és gyomorsavcsökkentő termék - az ára  kevesebb lett. Egy törvényváltozásnak köszönhetően ugyanis a gyógyszergyárak rákényszerültek az árcsökkentésre.  

Miként néz ki egy gyakorló háziorvos szemével? Kőbányai János  adonyi háziorvos azt mondja, mostanában, az anyagi lehetőségek beszűkülésével már jobban figyelnek a betegek a gyógyszerek árára. Most szeptember végén, október elején azonban nincs tömeges érdeklődés. Igaz, mindenki akkor megy az orvoshoz, amikor elfogy a felírt gyógyszere. Az orvos szerint az, hogy olcsóbb gyógyszert igényelnek az emberek, teljesen jogos. A lényeg, hogy a hatóanyag legyen ugyanaz. Az árváltozás gyakorlatilag folyamatos, hiszen félévente van változás. Náluk a számítógépen a gyógyszerárak nyomon követhetőek, így tudnak megfelelő szert választani az olcsóbb kategóriában is.  Az árakat az interneten a betegek is megnézhetik, ám azok nagykereskedelmi árak, az egyes gyógyszertárak árai eltérőek lehetnek.
A háziorvos arrra is felhívja a figyelmet, hogy minden gyógyszernek más a mellékhatása és nem egyformán hatnak mindenkire. Mint mondja a szakmában az a mondás járja, hogy amelyik gyógyszernek nincs mellékhatása, annak hatása sincs. Ez a kérdéskör azért érdekes a témánk szempontjából, mert lehet, hogy az új gyógyszer másképpen hat. Az pedig mindenképpen fontos, hogy aki a gyógyszertárban tért el a felírt szertől, az legközelebb jelezze háziorvosának! Van azonban olyan eset is, amikor az orvos jelöli a recepten, hogy a gyógyszer nem helyettesíthető.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!