Parlamenti nyílt napon a kultúráról

Budapest - Szakmai nyílt nap keretében ma a kultúra szinte minden területét felölelő előadások hangzanak el Budapesten. A szervező a parlament kulturális bizottsága.

Tribolt Lajos

 Állapotfelmérés:  A hazai kulturális ágazat helyzete  címmel  szakmai nyílt nap van ma a Parlamentben.  A rendezvényen a felkért előadók a hazai kulturális élet egy-egy területének aktuális helyzetét, az adott területen jelentkező legfontosabb feladatokat és kihívásokat mutatják be konferencia-előadások keretében a meghívott vendégeknek a Parlament felsőházi termében. A szakmai napot kezdeményező L. Simon László,  az országgyűlés sajtó- és kulturális bizottságának elnöke lapunknak elmondta, hogy a magyar országgyűlésben nagy hagyománya van annak, hogy a szakbizottságok nyílt napot rendeznek. Bíznak benne, hogy sok szakmai érdeklődő jelen lesz. A jeles  szakmabeliektől elhangzó előadások, vélemények segíthetik majd a parlamenti döntéshozók munkáját. L. Simon László egyébként október 26-án benyújtott egy módosító javaslatot, amely a pornográf műveket az árbevétel 25 százalékának megfelelő adóval terhelné, és ezt  a kulturális alap használná fel. Magyarországon a kulturális terület állami támogatásának növelésére vagy akár csak szinten tartására a jelenleg rendelkezésre álló pénzeszközök nem adnak lehetőséget  hangzik az indoklás.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!