Sötétben vásárolni - így is segíthetünk fogyatékkal élő embertársainknak

Székesfehérvár - A látók nem is sejtik, milyen lehet egy életen át sötétségben élni, tapogatózni, s feltétlen bizalommal elfogadni az embertársak segítségét. Szombaton volt a Fehér Bot Nemzetközi Napja, melynek apropóján az Alba Plaza igazgatója, Vámos Zsolt újszerű kezdeményezést indított útjára: néhány látássérülttel vásárolni indult.

Miskei Anita

Pénteken izgalmas, újszerű kezdeményezésnek lehettek tanúi a székesfehérvári bevásárlóközpontban a látogatók, vásárlók. A divat hete ezúttal elsősorban a sérült emberekről szólt. Vámos Zsolt, az Alba Plaza igazgatója hangsúlyozta, hogy hagyományteremő szándékkal hívták életre a programjaikat, melyhez nem csak csatlakozott, de támogatást is nyújtott a LÁRKE, azaz a Látássérültek Regionális Közhasznú Egyesülete, valamint önkéntesekkel a Civil Korzó. Az igazgató elmondta, a legtöbbünk számára a vásárlás élmény, örömünket leljük benne. Ezzel szemben a látássérültek számára a bevásárlás komoly nehézséget okoz, sok esetben az üzletekben dolgozók sem tudják, miként tudnának hatékonyan segíteni a vakoknak.

A programok sorában előbb egy kiállításon kalandozhattak a látók, bekötött szemmel tehették próbára magukat a falak között, s az utcán, védtelenül, majd az egyesület kétnapos képzésén a Civil Korzó munkatársai előtt kitárult egy különleges világ. Kósa Izabella, a Civil Korzó önkéntese elárulta, nem is hitte, mi látók mennyire zárkózottak, s olykor esetlenek vagyunk a vakokkal, gyengén látókkal szemben.

- Két napon át engedtek bepillantást az egyesület tagjai életükbe. Hihetetlen, de kitárult előttünk egy különleges világ! Bámulatos, ahogy a vak emberek mozognak például a konyhában, munkahelyükön, vagy éppen az utcán. A jövőben szeretnénk mi, a Civil Korzó munkatársai segíteni a sérülteknek. A kétnapos képzés során a vakok és gyengén látók arra mutattak rá, miként tudunk nekik igazán segíteni - mesélte az önkéntes, aki szerint a legfurcsább, hogy ezek az emberek képesek feltétlenül bízni embertársaikban. Majd karon ragadta Varga Szabolcsot, a LÁRKE alelnökét.

Vámos Zsolt egy könyvesboltba invitálta a látássérülteket, ahol Varga Szabolcs, a fiatal jogász arra hívta fel a figyelmet, miként segíthetnének nekik a könyvesboltban.

- Kérdezzék meg, örülnék-e egy könyvjelzőnek? - vágott bele Szabolcs, megszólítva az érdeklődőket. Melyre valaki félénken megkérdezte, tudja-e, milyen egy könyvjelző. A fiatalember elárulta, a vakok számára is fontosak a könyvek. Szabolcs például a római jogról szóló könyvet megvette, mert bár tudását hangoskönyvekből és pontbetűvel íródott tananyagból sajátította el, a római jogról szóló kötet ereklye a számára. Ahogy Vargyasné Ibolya számára is fontosak a könyvesboltok. Az asszony felnőttként veszítette el látását, s olykor-olykor betér egy boltba, a könyvek illata ma is sokat jelent számára.

A könyvesboltból további üzletek felé vették az irányt a látók és látássérültek. Eközben néhányan a látók közül esetlenül követték a különleges csapatot. A könyvesboltban még néhány regény is leesett a polcról.

Vámos Zsolt elmondta, szeretnének a vakoknak olyan segítséget nyújtani, melynek során arra is választ kaphatnak, vajon mi áll jól nekik.

- Felpróbálunk egy ruhát, s a tükörbe pillantva gyorsan választ kapunk arra, jól választottunk, vagy sem. De vajon egy látássérültnek ki mondja meg: az adott méret vagy szín nem a megfelelő választás. Szeretnénk, ha többször betérnének hozzánk, mert hiszem, igényük lenne rá. Épp olyan emberek, mint mi mindannyian - tette hozzá Vámos Zsolt. S hogy az igazgató bizonyítsa, a látássérültek támogatása, bizalmuk elnyerése mennyire fontos, szombaton délelőtt tandem kerékpárra pattant Szokó Zsolttal, a LÁRKE elnökével. Kezébe vette a bicikli kormányát, s vezette párosukat. Hangsúlyozta, a fehér bot napja a látássérültekről szól, de általában a fogyatékkal élők támogatása a céljuk. Mert az ő világuk épp úgy lehet boldog, teljes egész, csak éppen másként. Végül úgy fogalmazott, az egészséges emberek legnagyobb hibája talán épp az, hogy nem eléggé nyitottak egymás iránt.  

Az ultrafutó az esélyegyenlőségért

Lajkó Csaba ultrafutó csatlakozott a bevásárlóközpont kezdeményezéséhez. A futó és barátai a fogyatékos gyermekek esélyegyenlőségéért vállalták a feladatot. Előbb a Frim Jakab Képességfejlesztő Szakosított Otthonhoz indultak az Alba Plazától, majd az Ezredéves Készségfejlesztő Intézményhez futottak, a táv utolsó állomása pedig az Arany János Általános Iskola, Speciális Szakiskola volt. Lajkó Csaba több alkalommal indult már útra jótékonysági céllal, minden alkalommal a sérült gyermekek esélyegyenlőségéért harcolt. A futás során ezúttal is arra szerette volna felhívni a társadalom figyelmét, hogy a sérült gyermekek esélyegyenlősége még mindig utópia.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!