Dúlás a Hosszú-temetőben

Székesfehérvár - A nyomozók még mindig keresik annak a vandál pusztításnak az elkövetőit, akik sokakat megbotránkoztatva feldúlták a Hosszú-temetőt néhány nappal ezelőtt.

Tihanyi Tamás

Döbbenetes, hogy miközben sokan önzetlenül a Hosszú-temető régi, patinás  síremlékeinek  rendbetételén dolgoznak, mások értelmetlenül rombolnak  ugyanott.  


Honlapunk  beszámolt róla, hogy november 13-án, vasárnap egy temetőlátogató értesítette a rendőrséget arról:  hozzátartozója sírját ismeretlenek megrongálták.  A hívásra küldött járőrök megállapították, hogy a Szent Gellért utcai bejáratnál a bejelentésben szereplő síremléken kívül továbbiakat is összetörtek az ismeretlenek, akik így összesen 24 sírban okoztak kárt. A szemle megállapításai szerint 21 síremléket közvetlenül rongáltak meg, három pedig úgy sérült, hogy rájuk zuhant a mellettük lévő. Az okozott anyagi kár  becslések  szerint  több százezer forint. A hozzátartozók felkutatásában a temetőellenőr volt a rendőrök segítségére.  A Székesfehérvári Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya nyomozást rendelt el a lakosság körében közfelháborodást keltő rongálás bűntettének  ügyében ismeretlen tettesek ellen, és a  lakosság segítségét kérték.
A közfelháborodás tényét az is  bizonyítja, hogy szerdán   ismét egy olvasónk hívta telefonon   lapunkat. Bár ő zsidó sírokról beszélt, erről szó sincs. A helyszínen járva láthattuk, hogy egyes síremlékeket a vandál pusztítás óta  helyreállítottak a hozzátartozók, másokat  ideiglenesen javítottak ki, igazítottak meg.   Kérdésünkre   a rendőrség szóvivője, R. Szabó Ágnes azt mondta: egyelőre nem jutottak az elkövetők nyomára.   

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!