Kézműves betlehemeket várnak

Székesfehérvár - Természetes anyagokból, kézzel készített műveket várnak a Betlehemi szép csillag pályázatra november 22-ig. A díjátadó 26-án lesz, a betlehemekből kiállítás is nyílik.

feol.hu

Kilencedik alkalommal hirdették meg Fehérváron a Betlehemi szép csillag pályázatot, amelyre kimunkált kézműves alkotásokat várnak a szervezők. A legszebbnek talált műveket díjazzák, illetve kiállítás is nyílik a betlehemekből.

A pályázatot ezúttal a Fehérvári Kézművesek Egyesülete, az Öreghegyi Magyarok Nagyasszonya Plébánia és a Szent István Művelődési Ház hirdette meg. Céljuk, hogy segítsék a méltó felkészülést Jézus születésének ünnepére, éltessék és felmutassák a magyar szakrális népművészet gazdag hagyományait és alkotásra ösztönözzék a gyerekeket, felnőtteket. A pályázaton hivatásos kézművesek és műkedvelő alkotók, csoportok is részt vehetnek ifjúsági és felnőtt kategóriában. Nevezni olyan betlehemekkel lehet, amelyek kizárólag kézműves kivitelezéssel, természetes anyagokból – textilből, üvegből, fából, papírból, csutkából, csuhéból, vesszőből, fémből, anyagból, gyapjúból, bőrből vagy élelmiszerből – készülnek. A pályázók maximum három művet adhatnak be, amelyek előzőleg nem szerepeltek kiállításon. A betlehemeket november 21-én és 22-én (hétfőn és kedden), 9.00-17.00 óra közötti időben lehet leadni a Szent István Művelődési Házban.

A pályamunkákat három főből álló szakértő zsűri bírálja el, majd november 26-án (szombaton) 10.00 órakor a művelődési házban adják át a díjakat és nyitják meg a valamennyi betlehemet bemutató kiállítást. A legszebb munkák készítői értékes tárgyjutalomban részesülnek. A tárlat január 21-ig, a Szent Korona Galériában tekinthető meg, az adventi időszakban szombaton és vasárnap is nyitva tart.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!