Magyarok az élen a junior öttusa vb-n: a Kovács-Demeter páros aranyérmes lett

A Kovács Sarolta, Demeter Bence kettős nyerte a vegyes váltók versenyét a junior öttusázók Buenos Aires-i világbajnokságán. A hétfői zárónapon jutott még egy érem a magyaroknak: a Tóth Adrienn, Földházi Zsófia duó harmadik lett a női váltók küzdelmében.

MTI

Kovács és Demeter 1000 pontos vívással második volt az első szám után, majd a medencében is a második legjobb eredményt érte el, ezután megnyerte a lovaglást, így nagyon jó helyzetből vághatott neki  a kombinált számnak. Ebben - a nemzetközi szövetség honlapja szerint - az ötödik legjobb teljesítményt nyújtotta a magyar páros, de ezzel együtt is magabiztos győzelmet aratott. Előzőleg, egyéniben Kovács győzött, így megvédte címét, Demeter pedig - aki tavaly szintén a korosztály világbajnoka volt - szoros versenyben negyedikként zárt.
A kétfős női váltóban is harcban voltak a győzelemért a magyarok, Tóth és Földházi 818 pontos vívással indította a napot, ezzel a hatodik helyen állt, majd az úszásban első, a lovaglásban pedig második lett, s a lövészetekkel megszakított futásban is az élmezőnyhöz tartozott, ideje a harmadik legjobb volt, ez összesítésben bronzérmet ért a brit és a német páros mögött.
A férfiaknál a Demeter Gergely, Harangozó Bence kettős tizedikként zárt.
A magyarok két arany-, és két bronzéremmel fejezték be a világbajnokságot.

A fiatalokkal a vb előtt beszélgettünk. A cikk itt érhető el!

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!