Pénzügyi gondok a Fehérvár hokicsapatánál

Székesfehérvár - Sajtótájékoztatót tartott hétfőn a Sapa Fehérvár AV19, amelyen Kevin Primeau értékelte az EBEL-alapszakasz első felét, valamint jótékonysági akcióról is beszéltek.

Tóth Bence

Nem sok hiányzott, hogy derűsebb értékelőt tartson két kört követően az EBEL-pontvadászat jelenleg biztos rájátszást érő, a hatodik helyen álló Sapa Fehérvár AV19 menedzsmentje. Elsőként Tóth István, a Sportklub társelnöke szólt az eddigi   21 fordulóról:
-  Minden idők legjobban összeszedett, s kézben tartott gárdája formálódott, de hozzá kell tennem,  a legnehezebb gazdasági helyzetben. Azon dolgozunk, hogy stabillá tegyük a működést. A szezon eddigi része sikeres, de úgy gondolom, hogy a rájátszáson túl ez a csapat többre hivatott.


Kevin Primeau vezetőedző elmondta, hogy a 40 mérkőzéses  alapszakaszt  tízmeccses egységekre bontották, amelyen az elvárás szakaszonként 13 pont megszerzése volt, ehhez közel is állt a csapat, miután az első körben 12, majd most 11 egységet termeltek.
- Némi köze lehet az elmúlt két meccsen mutatott gyengébb teljesítményünknek a válogatott miatti szünethez. Vas Mártonon, s Tokaji Viktoron látszódott, hogy kimerültek, vasárnap például Vas jól kezdett, aztán elfáradt. Az itthon maradtak pedig rozsdásak  voltak, de a Znojmó elleni visszavágón jól teljesítettek  - utalt a szakember a Csehországban 4-3-ra elveszített derbire, majd értékelte az elmúlt 20 fordulót:
 - Célunk volt, hogy legalább egy ízben mindenkit megverjünk, a Linzet kivéve ezt teljesítettük, de kedden  ez is összejöhet, amennyiben  haza pályán meglepjük őket. A tavalyi szezonunkból kiindulva az ellenfeleink lebecsültek minket, most viszont már látják, mire is vagyunk képesek. Látom a fejlődési pontokat, gólhelyzeteink hatékonyabb kihasználásán még csiszolhatunk. Az új játékosokkal elégedett vagyok, beilleszkedésük rendben ment, pozitív személyiségük érződik, az öltözőben, s a pályán is egyaránt. Derek Ryan bizonyította, hogy jó választás volt. A fiatalok közül a most térdsérüléssel bajlódó Nagy Gergő, Tóth Adrián és Benk András is élt a lehetőséggel, teljesítették a rájuk szabott feladatokat.
  Ocskay Gábor  nem mehetett el szó nélkül a klub nem éppen rózsás anyagi helyzete mellett: Egyik napról a másikra élünk, külső segítségre lesz szükség. Szerencsére a névadó főszponzorunk,  a Sapa megerősítette a napokban, hogy a jövőben is a csapat mellé áll  -  mondta a szakosztáy-igazgató, hozzátéve, hogy az utolsó két meccs kesernyésre sikeredett, de biztató, hogy minden statisztikai mutatóban előre léptek.
  A karácsonyfa alá remek ajándékként szolgálhat a Sapa Fehérvár AV19 jégkorongozóinak történetét feldolgozó könyv, amelyet Török László sportriporter valósított meg,  az Egy álomból  csapat lett  címmel. A tájékoztató végén két jótékonysági akcióról esett szó. A klub idén is elindítja szokásos év végi gyűjtését a Polgárdi-Tekerespusztai szociális intézmény javára. Az ágyneműket, törülközőket már a kedd  esti meccstől kezdve leadhatják a szurkolók,  egészen 2011. december 11-ig. A másik kezdeményezés:  a Magyar Rákellenes Liga céljainak megvalósításához szervez a szakosztály  pénzadomány-gyűjtést  a  következő két hazai meccsen. 
Így már kedden, a Linz elleni fehérvári összecsapáson.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!