Egy laza Hindenburg

Csattogtak az ollók és szerencsére nem csattogtak, csak suhantak a sminkceruzák az Aranykéz Szakközépiskola idei versenyén, amelyen több mint 150 diák vett részt.

Házi Péter

A fodrásztanulóknak olyan klasszikus szárítási módszereket kellett bemutatniuk, mint amilyen például a Hindenburg szárítás: a laikus erről nem sokat hallott, a versenyen viszont láthatóan értettek a diákok ahhoz, miként kell a férfi haj elejét felfelé, oldalát pedig szépen elsimítva hátulra fésülni, úgy, hogy a „hajzat” a neki szánt helyen is maradjon.
Magdáné Salga Nikolett, az Aranykéz Szakközépiskola igazgatóhelyettese nagy elánnal irányította a versenyt, s minden ötödik percben bemondta, hány perc van még hátra a frizurák befejezéséig. Amikor az idő letelt, a zsűri, élén Berendi Lászlóval, a MOSZI (Magyar Országos Szakmai Ipartestület) fodrász tagozatának az elnökével végigjárta az alkotásokat és pontozott.
A versenyen - ezúttal csak érdeklődőként - részt vett az a Hintenberger Máté is, aki tavaly végzett a szakközépiskolában, s aki nemrég megnyert az országos extrémfrizura versenyt. Őt kérdeztük arról, mi mostanság a hajdivat. Máté szerint a hölgyek esetében a tömött, rövid haj a divat mostanában, a fiúknál pedig a felfelé-oldalra fésült, oldalt pedig láthatóan rövidebbre nyírt haj a trendi. Ugyanakkor a nőknél soha nem mehet ki a divatból a hosszú haj, a versenyen is számos hosszú hajkoronát hordó lányt láthattunk, többségüknél néhány lila tincset rejtettek a barna színvilágba.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!