Soha nem mondta ki a tagadást - Barlay atya szerint nincsenek véletlenek

- Keresztény vagyok, de nem bigott, mert Prohászka az én mesterem. A praktizáló keresztény, aki  nem csak beszél, de cselekszik is - kezdte Barlay atya a múltba tekintést.

- Melyik volt az első karácsony, amire visszaemlékszik?

- Az én drága jó szüleimnek az otthonában történt Pécsett. Talán négyéves lehettem, egy hatalmas karácsonyfára emlékszem 1924-ből. A család rettenetes utat tett meg Kassáról. Ott születtem, édesapám százados volt, zászlóaljparancsnok, s az első világháború után összeomlott minden. Kitelepítettek, üldöztek minket. Engem negyedik gyerekként vállaltak a szüleim. Mindenre nem emlékszem, de azt tudom, hogy egy marhavagonban szoptatott az édesanyám... Itt egy gyűrű az ujjamon: a bátyám vezérkari őrnagy, a kémelhárítás vezetője volt Budapesten, s halálra ítélték a Szovjetunióban. Ezt a gyűrűt később Ausztráliában találtam meg a fiókjában. Apám gyűrűje, 1902-ben kapta, amikor hadnaggyá avatták. Körülbelül ez az én életem kerete.

- Mi segítette évei során?

- Meg vagyok győződve arról, hogy mindig észreveszem Isten jeleit, pedig földön járó ember vagyok. Az első és legfontosabb jel az életemben az volt, hogy a Jóisten magához ragadott. Mert nem akartam pap lenni, nem is gondoltam rá. Vasárnaponként misére jártunk, de nem volt különösebb otthoni indíttatásom. De a Jóisten az első perctől kezdve egyházi iskolába helyezett. Lehettem volna katona, de nem, a ciszterci gimnáziumban folytattam a tanulmányaimat. Gazdász szerettem volna lenni, mert száz hold vitézi telkünk volt. Aztán megismertem a pécsi ciszterci gimnázium igazgatóját, Kühn Szaniszlót, a nagy hatású szerzetes paptanárt. Az ő nyomdokain haladtam tovább, s lettem az, ami: keresztény és magyar. Általa értettem meg, hogy csak a kereszténységért és a magyarságért érdemes élni.

 - Megtérésének van története, vagy egy folyamat volt?

- Folyamat. Három generációt éltem át, s mindig láttam, kiből lesznek papok. Az evangéliumnak van egy mondata: "Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket." Enélkül nem ülnék most itt, nem bírtam volna elviselni mindazt, amin keresztülmentem. Nálam nincs véletlen, ezt a szót kitöröltem az életemből. A franciáknak van egy csodálatos kifejezése erről, ők azt mondják, ez az Isten hazárdjátéka. Az, hogy én Fehérváron vagyok és önökkel beszélek, az sem véletlen. Amit dolgozok, azt én máshol, mint Fehérváron, nem tudtam volna megcsinálni. Budapesten összeestem 1994-ben, mentő vitt el. Orvos diákjaim azt mondták, atya, nem tudja magát ellátni. Mi legyen? Egy papi otthon jöhetett szóba, a fehérvári. Ez is az Isten hazárdjátéka.

- Sok mélypont volt az életében. Nem kételkedett soha?

- Soha nem mondtam ki a tagadást, akkor sem, amikor közel jártam az öngyilkossághoz. Kétszer is volt így a börtönben, majd utána, amikor minden lépésemet figyelték, s állást kerestem, de akárhová mentem, mindent letiltottak. Vagont rakhattam volna, de oda erő kell, a börtön után azonban az sem volt. És a munkásokkal nem lehet játszani, ha nem úgy emelek, rájuk esik a súly. Kirúgtak maguk közül.

- Istenben nem, de emberben kellett, hogy csalódjon.

- Rengeteget. Egy férfiembernek fontos, hogy a barátja ne csapja be. Amikor börtönbe kerültem, igazából semmi különös nem történt. Jézus előre megmondta. amit velem csináltak, veletek is csinálni fogják. Ha keresztre feszítettek, ti is megkapjátok. XII. Pius pápa egy 1946-os római kihallgatáson megkérdezte tőlem: miért megyek haza? Nem félek? Azt feleltem, a fiatalságért. Olyan hazafiság van bennem, ami nem dobra vert hazafiság, hanem bennem él. Képtelen vagyok Magyarország nélkül élni. Visszajöttem, aztán ott találtam magam az utcán 1951-ben úgy, hogy nem tudtam hová menni. Aztán jött a nagy bűn, a földalatti hittan, három-négyszáz fiam és lányom volt, akiket a szülők kérésére keresztény módon neveltünk. A népköztársaság megdöntésére irányuló szervezkedés vezetője lettem. Egy birodalom és egy ország ettől annyira félt, hogy nyolc évet kaptam.

- Mit érez, milyen a világ ma?

- A Nyugat már teljesen elveszítette a hitét. Más véleményen vagyok, mint az egyházi vezetők, de 92 éves korom miatt már nem nagyon vitatkoznak velem. De az egyház, a magyarság is elvérzett.

Életpálya

Barlay Ödön Szabolcs Kassán született, 1919. október 31-én. Felszentelése Zircen, 1944. május 17-én történt.
Ciszterci szerzetes, majd az esztergomi főegyházmegye papja. Történész, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, az ELTE címzetes professzora. A Mohács előtti magyar művelődés, a kora újkori erdélyi-itáliai kapcsolatok, illetve Prohászka Ottokár püspök pályájának kutatója. Mindkét témakörből számos könyve jelent meg.  Az 1950-es és az 1960-as években összesen nyolc évet töltött a kommunista diktatúra börtönében. A Professzorok Batthyány Körének tagja. 1994-től Fehérváron él.