Alexandra hamarosan utazna, még lehet segíteni kezelését

Dunaújváros - Két nap, nyolcvanezer forint. Ez a két legfontosabb adat: a nyolchónapos Szoták Alexandrával szerdán kell Essenbe utazniuk szüleinek, életmentő kezelésre!

Dunaújvárosi Hírlap

Máris sokan érdeklődnek, hogyan segíthetnének Szoták Alexandrának és családjának!

Ahogyan korábban megjelent, a nyolchónapos dunaújvárosi kislánynál decemberben állapították meg a súlyos májkárosodást és epevezeték-szűkületet, ami miatt életmentő beavatkozásra van szüksége a németországi Essenben. (Azon az egyetemi klinikán, ahol sok komplikációval együtt is sikeres májátültetésen esett át tavaly ősszel lapunk egy másik szereplője, az egyéves Koncsek Dávid.) A kezelés kezdetét eredetileg februárra tűzték ki, de a múlt héten derült ki, hogy előre kell hozni.

Addigra valahogyan, valahonnan legalább 300 eurót (mintegy kilencvenezer forintot) kell előteremtenie a négy gyereket nevelő, albérletben élő, igen szegény sorsú családnak. Az apa szobafestő, az anya minőségellenőr, de most gyesen van.

Ez a 300 euró ráadásul a kezdő összeg, mert a dolgok gyorsan változnak. Nem csak az anyának: az apának is utaznia kell, és nem egyetlen hétről, hanem legalább kettőről van szó, de könnyen lehet, hogy egyhónapos németországi tartózkodás lesz a kis Alexandra kezeléséből.

Vagyis: aki segíteni akar, annak szűk két nap áll rendelkezésére! Szerdán kora reggel indul a vonat Budapestre...

Lehetséges befizetni a Dunaújvárosiak Egészségéért Közalapítvány számlájára (ez az alapítvány támogatta Koncsekéket is).

A számlaszám: OTP Bank, 11736037-20550332. De talán célszerű az apával is felvenni a kapcsolatot: Szoták Gyula, 06-70/389-38-41.

 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!