Az Andoktól Moldváig

Székesfehérvár - Annyi örömmel játsszák az andoki és a magyar népzenét, hogy az szinte elkerülhetetlenül ragad a közönségre. Az azonos tagokból álló Los Andinos és Kákics zenekar 30, illetve 15 éves. Tervek még bőven vannak...

Bokros Judit

A zenekarok vezetője, Tárnok Ákos középiskolás diák volt, amikor néptáncosként megszerette a népzenét. Az Andok muzsikáját egy televíziós műsorban hallotta, s mivel nagyon megtetszett neki, úgy gondolta, zenész diáktársaival elsajátíthatnák.  Beajánlották  egy chilei emberhez, Hugo Romero Navarrohoz. Innen  egyenes út vezetett a budapesti chilei barátokhoz,  akik bevezették Ákosékat az andoki zenék titkaiba. Megmutatták a jellegzetes hangszereket, és adtak hangfelvételeket. Hugo volt az, aki kitalálta a leendő együttes nevét. Azt mondta: "Legyetek Los Andinos! Ez azt jelenti: andokiak, mert ti Andok-zenét játszotok" - emlékszik a kezdetekre Ákos.

 

 Így indult az akkori "mező", vagyis a mai Szent István szakközépiskola néhány diákjából álló zenekar sikertörténete. Ákos ötlete elnyerte többek tetszését, így öt taggal -  rajta kívül Vanatka Zsolttal, Kurdi Zoltánnal, Virágh Imrével, Zs. Tóth Ferenccel - megalakult a Los Andinos. A chilei barát, Hugo tanította őket spanyolul, a próbákon tehát nyelvet is tanultak a zenélés mellett.  Jártak rendezvényekre fellépni, majd 1984-ben elindultak a Ki mit tud?-on. Az országos döntőig jutottak, ott  kiestek.
 Aztán jött 1988, a következő Ki mit tud?, a középiskola után újjászerveződött zenekarral. Itt már  a városi fordulón is majdnem kiestek. Kneifel Imrének (zenész, a Kodály iskola igazgatója - a szerk.) köszönhetik, hogy ez nem így történt - mondja Ákos, s hozzáteszi, Kneifel azt mondta: "Szedjétek össze magatokat!"
 Összeszedték. Olyannyira, hogy eljutottak a televíziósok előtti válogatóig. Ide is bekerültek, jött a tévés elődöntő, ám nem jutottak tovább. Csakhogy a nézők is szavazhattak, és segítségükkel bekerültek a középdöntőbe. Ekkor már a zsűri dicsérete sem maradt el, következhetett a döntő. Szinte mindenki biztos volt benne,  hogy a hangszeres   kategóriában a Los Andinos lesz a győztes. Ákos szerint a titok az akkor egyedinek, különlegesnek számító zene és  óriási lelkesedésük  volt, ami átsugárzott. Amatőr csapatként - a tagok ekkor: Németh Kálmán, Csöngedi Péter, Szőts Péter,  Juhász Zsófia, Juhász Balázs, Németh Orsolya, Soós János - levették a lábáról a fél országot,  a zsűrit. Aztán mégsem ők nyertek.
-  Az ország  szinte felháborodott. Még nagyobb lett a propaganda, és lehetett megint szavazni. Közel negyvenezer voksot kaptunk. Az utánunk következők tizenötezret. Így a miénk lett a közönségdíj, és mehettünk Egyiptomba a fődíjasokkal - meséli  Ákos nagy lendülettel a sztorit. Amiben  az az összefogás a legmegdöbbentőbb, ami a zenekar győzelméért alakult ki. A fehérváriak szinte egy emberként voksoltak rájuk, még plakátoltak is.  A postán elfogyott a levelezőlap, annyian küldtek szavazatot. Aki pedig  nem mellettük állt, annak is többen mondták: "Nem baj, én szavaztam helyetted is." Ez óriási fordulópont volt, egy csapásra híresek lettek, hívták őket fellépni országszerte.

Jött az ötlet: elutazni az Andokba. Szinte hihetetlen módon szereztek anyagi támogatást, és a nagylelkű felajánlásoknak köszönhetően végül hárman repülhettek '89-ben Ecuadorba. Felejthetetlen élmény volt, s rengeteg zenei anyagot gyűjtöttek, autentikus környezetben. Itthon ezeket feldolgozták, és hamarosan megjelent az első önálló nagylemezük, Hajnal az Andokban címmel.  A mai felállás pedig közel 20 éve alakult ki Lendvai Tiborral, Kiss Lajossal, Horváth Árpáddal, és pár éve csatlakozott  Bódi Árpád is.
Időközben, '96-ban már fél évre sikerült eljutni Bolíviába, Ecuadorba, Peruba. Hatalmas sikerük volt, elkapkodták a kazettákat. S akkor gondolták: adjunk elő  magyar zenét is! Innen indult a szintén népszerű Kákics története, s a két együttes azóta is működik, párhuzamosan. Több mint két éve elindult a moldvai csángó táncházuk Fehérváron, a Kákiccsal vannak tematikus estek, és több lemez megjelent a magyar és az Andok zenéjéből.

Terveket is szőnek persze: kilátásban van egy meghívás Chilébe, ahol még sosem jártak, s ahol főleg a magyar zenét mutatnák be. Továbbá új Los Andinos lemezben is gondolkodnak. A Kákiccsal pedig aktuális programjuk a mai moldvai táncházban lesz, a  Helyőrségi klubban, ahol műsorukban újdonságként farsangi hagyományokból adnak ízelítőt.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!