Kortárs zene: üt, de nem bánt

Nevezetesen: jó és rossz. Azzal sincs semmi baj persze, aki zenei kategóriák alapján válogat - megrövidíti magát néhány szép élménnyel, ennyi az egész. És nyugodtan gondolkozzunk el rajta egy percre: Mozart is volt kortárs egyszer.
Mindenképp örvendetes, hogy szinte tumultuózus jelenetek zajlottak le az idén tizenöt éves, Kurucz Gergely vezette  Viadana Kamarakórus és Matuz Gergely fuvolaművész közös kortárs koncertje előtt - kis híján kevésnek bizonyult a szék szombaton este a Kortárs Művészeti Intézetben (a Viadana egyik kedvenc bázisán, ahol az elmúlt években számos emlékezetes koncerten mutatták már meg, nem félnek szokatlan utakon járni sem) szép számban megjelent közönségnek. S hadd jegyezzek meg egy különös dolgot: örvendetesnek találtam, hogy a némileg idősebb generáció is igen szép számban képviseltette magát - tőlük valamivel (gondolnám) távolabb áll ez a stílus, mint a szintén szép számban összegyűlt fiataloktól, mégis eljöttek, meghallgatták, s láthatóan élvezték.
Volt is mit. Hiszen különleges élmények egész sorát kaphattuk: az volt Matuz Gergely hiba- és sallangmentes, elképesztően virtuóz, számos szokatlan extra hangzást is alkalmazó játéka (nekem leginkább talán Nagy Ákos Ame no nori fue című, a koncertet nyitó darabja tetszett, s szintén tőle a mesteri Vertigo előadása is páratlan volt). Természetesen, mint rendesen, most is nagy töltődést kaphattunk  a Viadanától  - lélegzetelállítóan szépen szólt Ujházy Krisztina kompozíciója, a Wind, izgalmas volt Baráth Bálint Sírverse, és ritkán hallható különlegesség Nagy Ákos nyolc szólamot foglalkoztató műve is.
A kortárs szép,  s ha disszonáns néha, az csak a világ miatt van, amit megmutat.