Most jó lenni katonának?

Székesfehérvár - Hadseregünk létszáma a rendszerváltás óta nyolcad részére apadt. A kormány az önkéntes tartalékos rendszer bevezetésével próbálja tágítani lehetőségeit, miközben a toborzás és a képzés tovább folytatódik.

Tihanyi Tamás

- A katonai pálya iránt érdeklődők a továbbtanulás és a munkavállalás területén is találnak újdonságokat - mondja  a Magyar Honvédség Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnokság 3. Katonai Igazgatási Központjától Devecseri Gábor őrnagy. Hozzátette, az elmúlt hetekben  a legtöbben az önkéntes tartalékos szolgálat miatt keresték őket.
- De nem maradtak el a szerződéses legénységi állományú beosztások iránt érdeklődők sem. Részlegünk elsősorban a két fehérvári harci-támogató alakulat, a 93. Petőfi Sándor Vegyivédelmi Zászlóalj és a  43. Nagysándor József Híradó és Vezetéstámogató Ezred feltöltésében érdekelt, de az igények függvényében országos felajánlásokat is tehetünk. A nemzetközi szerepvállalás és békeműveletek miatt igen közkedvelt a 25. Klapka György Lövészdandár is, hiszen a tatai katonák alkotják ezeknek a kontingenseknek a törzsét, komoly lehetőséget adva ezzel az oda jelentkezőknek.
 A toborzóknak   feladatot, a fiataloknak éppen ezért lehetőséget  jelent néhány szakma.  Nagyon keresnek például orvost, mentőtisztet, tehergépjármű-   és harcjármű-vezetőt.  Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat Társadalmi Megújulás programjának részeként kiemelt lehetőséget teremtenek az álláskeresők számára -  folytatta Devecseri őrnagy.   A program célja a nem piacképes kompetenciákkal rendelkező, illetve szakképzetlen felnőttek felzárkóztatása.
 Ennek során az alakulatok számára szerződéses legénységi állományú beosztásokba keresnek  18 és 40 év közötti, középfokú végzettséggel rendelkező férfiakat. Akiknek van  B kategóriás jogosítványa, azok  munkáltatói nyilatkozatot kapnak, ami lehetőséget teremt egy tanfolyam elvégzésére. Annak  végén C kategóriás járművezetői engedéllyel lesznek gazdagabbak. 
- Kihívást jelent a  Nagysándor József Híradó és Vezetéstámogató Ezred nemzeti telepíthető híradó és informatikai modul alegységének feltöltése. A hazánk által felajánlott  képesség eléréséhez olyan jelentkezőket várunk, akik  érettségivel, középfokú informatikai végzettséggel, jogosítvánnyal, angol alapfokú nyelvvizsgával rendelkeznek.
A toborzó részleg minden évben felkeresi a megye középiskoláit és gimnáziumait. Újdonságként mondják el ott az Altiszti Akadémián folyó szerződéses altisztképzés és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem hadtudományi és honvédtisztképző karán történő tisztképzés lehetőségét. Mindkét szervezet az utóbbi hónapokban jött létre, s rájuk közösen  jellemző a tandíjmentesség, a gépjárművezetői engedély ingyenes megszerzése, a térítésmentes elhelyezés, étkezés, ruházati és tanszerellátás, egészségügyi ellátás, kulturális és sportolási lehetőség, a diákigazolvány és ösztöndíj. Ezekre a helyekre  18 és 22 év közötti életkorú, érettségizett, vagy 2011-ben érettségiző fiatalokat vár a Magyar Honvédség.
Ha tömegeknek nem is, de sokaknak jelenthet még lehetőséget a haza fegyveres szolgálata. Akár egy életen át.

A katonai szolgálat vállalásáról, illetve a továbbtanulási lehetőségekről a Magyar Honvédség Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnokság 3. Katonai Igazgatási Központjában kaphatnak tájékoztatást az érdeklődők Székesfehérváron, a Mészöly Géza utca 7-es szám alatt. Tájékoztató előadásokat február 1-jén és 8-án 9 órakor tart ezekben a közérdekű témákban a toborzó részleg személyi állománya.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!