Előzetesben a tabajdi gyilkosság gyanúsítottja

Székesfehérvár - A bíróság előzetes letartóztatásba helyezte pénteken azt a férfit, akit a tabajdi pálinkafőzde egyik alkalmazottjának megölésével gyanúsítanak.

feol.hu

Mint ahogy arról korábban hírt adtunk, elfogtak egy férfi, akit a Fejér megyei nyomozók azzal gyanúsítanak, hogy megölte azt a 47 éves férfit, aki a tabajdi pálinkafőzdéből tűnt el január 13-án, és akit nagy erőkkel keresett a Bicskei Rendőrkapitányság. 

Amikor január 31-én rátaláltak az eltűntként keresett férfi holttestére, a nyomozók a beszerzett információk alapján még aznap elfogták a bűncselekménnyel gyanúsított férfit. Miután Székesfehérváron, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányságon megtörtént kihallgatása, a nyomozók bűnügyi őrizetbe vették és kezdeményezték előzetes letartóztatását.

A férfi bírósági meghallgatására ma délelőtt került sor a Székesfehérvári Városi Bíróságon, ahol a nyomozási bíró elrendelte előzetes letartóztatását.    

A büntetőeljárás így előzetes letartóztatása mellett tovább folyik a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztályán – tájékoztatott pénteken Németh-Kész Mónika megyei rendőrségi szóvivő.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!