2012.02.19. 09:58
Somlói galuska, habos kávé után a konyak
Egy székesfehérvári borklub legutóbbi foglalkozásán ínyenc estében lehetett része a klubtagoknak.
Mert: először Hegedűs György, a királyi város zászlós borának tulajdonlója mutatkozott be a Páholy Borklubban, az akkor és most jegyében mutatta be ugyanannak a bornak egy régebbi és friss változatát. Az akkor és most ebben az esetben fordítottan aránylott egymással. Ugyanis: ha az ember tekint vissza az akkori időre, bizony fiatalabb önmagának egy jó tettével szembesülhet, míg a bornál pont az öregebb lehet a jobb. Persze fajtája válogatja, bár most Hegedüs György fehér borait kóstolva az öregebb boroknak az volt a legnagyobb dicsérete, hogy nem érződött rajtuk a kor. Ugyanis a fehér boroknál - tisztelet a kivételnek - a négy évesnél idősebbek ízlelését követően nem mindig csettinthet elégedetten a kóstoló. Most ez történt.
Ezt követően Ferkócza Csaba kapott szót és poharat. Csakhogy nem bort töltöttek azokba, hanem konyakot. Mégpedig nem is akármilyet, a konyakok királyának számító Ararat fajtát. Az örmények büszkesége nemes ital, az öt és a tíz éves különleges zamatával, ízvilágával hízelgett az emberek kegyeiért. Akik köszönték a kegyet, hogy megismerhették ezt az italt.
- Ez a konyak azért jó, mert arról beszélhetünk, hogy az Ararat hegyéből származik. Remek az ottani mikroklíma,a 7 szőlőfajtát jó technológiával, kettős lepárlással készítik, kaukázási tölgyfahordóban érlelik, 3, 5, 15 és 20 évig. Ez komoly időbeni befektetést is kíván - mondta.
Kérdeztem: ezek szerint nem csupán a bor, de a jó konyak is helyfüggő?
- Igen. A Cognac védett név, a hasonló nevű francia városkának a párlata. Minden más brandy. Minden tájnak, klímának megvan a maga saját jellegzetes konyakja, és az évjárattól is függ annak a minősége. Magyarországnak jó borai, szőlői vannak, de nincs mögötte az a 200 év, ami a nagy konyakkészítők - franciák, örmények, grúzok - mögött megvan. S nincsenek olyan fáink sem, amelyekből remek, vaníliaízű barique hordók készíthetők.
Kíváncsi voltam, mit mond a szakember, melyik álláspont a helyes? Konyakkal kezdeni az estét, az ételhez jó borokat fogyasztva, majd jöhet a desszert. Vagy: aperitívnek fogyasszunk mondjuk egy jó chardonnayt, vagy rajnai rizlinget, az ételhez a hozzá illő bor dukáljon, majd hozhatják a desszertet, kávét, s végül egy jó konyakkal, szivarral zárjuk a gasztronómiai élvezeteket. Melyik a helyes?
- A konyak mindig az étkezés befejeztével legyen a király! Hogy milyen ételt ajánlok a konyakhoz? Nos, ez az ital nem ételfüggő, bár egy jó magyaros pörkölt „szereti” maga után a konyakot. De inkább a desszert, mondjuk somlói galuska, vagy gesztenyepüré, majd egy jó habos kávé után ajánlom a konyakot zárásként.