Évekig rettegésben élt egy család, mert kölcsön miatt fenyegette egy házaspár

Egy sárbogárdi házaspárt vett őrizetbe csütörtökön a Sárbogárdi Rendőrkapitányság, mert azzal gyanúsítják őket, hogy egy öt évvel ezelőtt történt kölcsön miatt a sárbogárdi adóst és annak testvérét rendszeresen fenyegették, sőt egy alkalommal súlyosan bántalmazták is. A sértettnek a háza is ráment az ügyre, és több éve rettegésben élt, feljelentést csak akkor mert tenni, amikor már elköltözött a városból.

feol.hu

Németh-Kész Mónika megyei rendőrségi szóvivő arról tájékoztatott pénteken: március elején ment a Sárbogárdi Rendőrkapitányságra feljelentést tenni a 39 éves két gyerekes sárbogárdi férfi, aki megelégelte azt az öt éve húzódó folyamatos fenyegetést és követelőzést, amit egy sárbogárdi házaspár követett el ellene és testvére ellen. Az ügy még 2007 decemberében kezdődött, amikor a sértett kölcsönkapott egymillió forintot a házaspártól. A pénz vállalkozásában jelentkező likviditási problémáira jelentett gyors megoldást.



Az évek során ugyan már a kölcsön összegénél jóval többet visszafizetett a párosnak, azok azonban folyamatosan még többet követeltek tőle, és rendszeresen megjelentek lakásán, majd azzal fenyegették, hogy őt, feleségét, valamint két kiskorú gyermekét is bántalmazni fogják.

Miután a követelések nem szűntek meg, így a férfi még abba is beleegyezett a fenyegetések hatására, hogy aláírja azt a kölcsönszerződést, ami a gyanú szerint az eredeti kölcsön összegének többszöröséről szólt. Ez alapján már a háza fele is végrehajtáson keresztül a házaspár tulajdonába került. Egy esetben – 2009 augusztusában – a házaspár még bántalmazta is a férfit, megütötték és megrúgták, a sértettnek eltörött az orra.

A férfinek családjával nemrég sikerült elköltöznie egy másik városba, ahol a házaspár nem érte utol, így mert feljelentést tenni a rendőrségen.

Miután a nyomozók az üggyel kapcsolatos információkat összegyűjtötték, illetve megtörténtek a tanúkihallgatások, csütörtökön délelőtt elfogták a házaspárt. A sárbogárdi nyomozók lakásukban fogták el a 35 éves nőt és a 38 éves férfit, akiket előállításuk után a önbíráskodással és súlyos testi sértés elkövetésével gyanúsítottak meg. Kihallgatásuk során egyikük sem tett vallomást.

Ezt követően került sor őrizetbe vételükre. A házaspár családtagjaikon keresztül intézkedett arról, hogy négy kiskorú gyermekük elhelyezésre kerüljön.

A sárbogárdi nyomozók kezdeményezték a házaspár előzetes letartóztatását.                   

 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!