Jellasics katonájának idő fogságába zárt szuronya

Egy kétszáz éves vályogház bontásában segédkezett azon a napon a bodajki fegyvergyűjtő és szakértő, Fülöp Attila. Aztán (erre mondják, hogy aki megérdemli, annak szerencséje is van) a falból váratlanul egy szurony került elő. A vályog lényegében tartósította.

Tihanyi Tamás

Fülöp Attilának ezután már csak annyi dolga volt, hogy meggyőzze a tulajdonost, lehetőleg ne reszeljen belőle disznóölő kést - hiszen tudta, a fegyvernek igen nagy lehet az  eszmei értéke. Elcserélte, s így az ma gyűjteményének része.
- Amit sejtettem, később beigazolódott: egy 1799 M mintájú osztrák döfő szurony került elő a falból - mondja Fülöp Attila. - A szabadságharc után, a megtorlások idején ugyanúgy el kellett tüntetni a fegyvereket, mint 1956-ot követően. Emlékszünk, Kádár alatt egy géppisztolyért felakaszthatták az embert, Világos után egy szuronyért  tömlőcbe lehetett kerülni. Így inkább  beépítették a ház falába.
És ezzel az idő fogságába, és egyben menedékébe  zárták. A szuronyt a belgák készítették: Belgium volt a korszak  egyik vezető fegyvergyártója, főként kováspuskákkal látták el a kontinens hadseregeit.
 Kossuth Lajosnak 1848 augusztusában sikerült 10 ezer, majd később újabb 15 ezer  már korszerűbb, gyutacsos puskát vásárolnia a forradalmi hadsereg számára Belgiumtól. Az osztrákok egy másik, ötezer puskát tartalmazó szállítmány érkezését már meg  tudták akadályozni. Egy puska 90-100 pengőforintba került, ezért elég nagy nehézséget jelentett a beszerzés.  Mivel a honvédsereg létszáma később 170 ezer fő volt, sokan zsákmányolt fegyvert használtak, de legalább  25 ezer  harcra kész hazafinak nem jutott más, mint kiegyenesített kasza. Belőlük lettek a népfelkelők.

Bár mérete ezt első látásra nem indokolja, a szurony a kor egyik legfontosabb fegyvere volt. Az ok kézenfekvő: a kard  a lovasság harci eszközének számított, de a puskás gyalogos, ha kilőtte a golyót, legalább másfél percet kellett, hogy bíbelődjön az újratöltéssel. Még ha gyakorlott lövésznek is képezték ki, ez az idő a csata közepén kiszolgáltatottá tette. Maradt tehát  a bajonettnek is nevezett penge a csövön, amit a puskával együtt úgy használt, mint egy dárdát.
- A meglelt szurony vélhetően Jellasics seregével érkezhetett Pákozdra, bár erre nincs határozott bizonyítékom. Fa tokja van, amit bőrrel burkoltak be, ez pedig megvédte a pengét a rozsdásodástól. Egészen az első világháborúig így  oldották meg a rohamkések védelmét, szigetelését is.
A puskára szerelt döfőkést a 16. században találták fel, eleinte vadászok használták  vaddisznók elejtésére. Tulajdonosaikkal ellentétben az eszköz túlélte a háborúk századait, s máig alkalmazzák  a korszerű gépfegyvereken.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!