Két tonnányi fabrikettet osztottak szét rászoruló családoknak

Székesfehérvár - A Nagyszombati utcában lakó Nagy Gábor tizenhárom gyermeket nevelt fel, akik közül három még most is otthon lakik. Nem véletlen, hogy az SHS Kft. a Széna Egyesület ajánlására ide szállította péntek reggel azt a fabrikettet, amelyet adományként ajánlottak fel rászoruló nagycsaládosok számára.

Fejér Megyei Hírlap

Az SHS Építő Kft. jótékonysági akciójának keretében pénteken 2000 kg fűtőanyagot adományozott több rászoruló családnak Székesfehérvár és vonzáskörzetében. Annak érdekében, hogy valóban ott nyújtsanak segítséget, ahol szükség van rá, az adományozó cég a Széna Egyesület segítségét kérte. Az egyesület olyan családokat választott ki, akik korábban már jelezték feléjük szükségüket.

A cég autója pénteken még két sárszentágotai és egy soponyai helyszínre is ment, így összesen négy családnak tudtak segítséget nyújtani a két tonnányi  fabrikettel, amire még szükség lehet a kora tavaszi napokban is.
Mint Halenár István ügyvezető elmondta, szeretnék, ha akciójukat más cégek is követnék, hiszen sajnos egyre több a rászoruló.

Az érintett családok hálásan fogadták a szükséges segítséget.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!