Tabajdi gyilkosság - Még három hónap előzetes

Székesfehérvár - Nem helyezik szabadlábra a tabajdi pálinkamester megölésével gyanúsított férfit, kérelmét kedden elutasította az ítélőszék.

Kocsis Noémi

Mint lapunk is megírta, január közepén  titokzatos körülmények között eltűnt a tabajdi pálinkafőzde mestere, K.Péter, akit a hónap végén, a szokásos cefreleszíváskor találtak meg a főzde udvarán lévő aknában. Az emberöléssel kezdettől egy váli férfit gyanúsított a rendőrség. A hamarosan előzetes letartóztatásba is helyezett férfi raktárosként dolgozott a főzőmester mellett, a gyanú szerint lehetett indítéka feljebbvalója eltávolítására.

Egy hónap után nemrég az előzetes letartóztatás meghosszabbítására tett indítványt a nyomozóhatóság. Bár a gyanúsított és védője is fellebbezett, a Székesfehérvári Ítélőszék ma helyt adott a meghosszabbításra irányuló kérelemnek azon indokkal, hogy a nyomozás még folyik és a gyanúsított szabadlábra helyezése akadályozhatná azt. A gyanúsított június 3-ig marad előzetes letartóztatásban, tájékoztatta lapunkat Gieszné Boda Orsolya bírósági sajtószóvivő.

Az elhunyt K. Pétert február közepén helyezték örök nyugalomra korábbi lakóhelyén, Újfehértón.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!