2012.05.22. 05:44
Őstuloktól a könyvig - Marosi Arnold nevét viseli a bemutató tér
Székesfehérvár - Mint arról már beszámoltunk, elkészült a Marosi Arnold nevét viselő múzeumi könyv és régiség látványtár a Szent István Király Múzeum Országzászló téri épületében.
A fejlesztés, a látványtár kialakítása az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Alap társfinanszírozásával, több, mint 68 millió forintból valósult meg. A múzeumi szakemberek elképzelései alapján létrejött bemutató tér tárgyai és könyvanyaga kapcsolódnak az épületben megtekinthető állandó néprajzi kiállításhoz és az időszaki tárlatokhoz is. Az érdeklődők a felújított és korszerű eszközökkel felszerelt térben különleges művelődés- és múzeumtörténeti időutazást tehetnek.
Természetesen nem véletlen, hogy a látványtár Marosi Arnold nevét viseli. Ő volt az a tudós tanár, régész és gyűjteményszervező, aki a múlt század elején gyűjtőmunkájának köszönhetően és lelkes lokálpatrióták támogatásával megteremtette a fehérvári nyilvános múzeum megalapításának lehetőségét. 1910-ben meg is alakult a Fejérvármegyei és Székesfehérvári Múzeumegyesület. Munkássága jelentős fejezetét alkották a város és a megye területén végzett régészeti feltárásai, valamint néprajzi gyűjtése. Az első múzeumi épület az Oskola út 16-ban volt, az ott bérelt helyiségekben helyezték el a múzeumi anyagot. Amikor 1929-ben végre új, önálló épületet kaptak az akkori Bognár utcában, a mai Országzászló téren, Marosi határkőnek nevezte ezt a város és a megye művelődéstörténetében. Itt tevékenykedett 1939-ig.
S abban az épületben alakították ki a róla elnevezett látványtárat is. A fejlesztés öszesen 185 négyzetmétert érintett, ebből 145 négyzetméter maga a látványtár, amely öt helyiségben tekinthető meg az épület földszintjén. Marosi nevéhez fűződik a Szent István Király Múzeum régészeti gyűjteményének megalapozása. Gyűjtéséből és legjelentősebb feltárásaiból számos egyedülálló darabot is bemutatnak, régészeti korszakonként. Igen jelentősek a Báraczházi-barlangból előkerült, ritkaságszámba menő őskőkori állatcsontok is, köztük őstulok maradványok.
A régészeti gyűjtemény mellett néprajzi is látható a bemutató térben. Különösen érdekes és szép a céhes anyag, főleg a restaurált céhládák. A másik fontos tárgycsoport, amelyből ízelítőt kínálnak, a csákvári fazekasság szép kollekciója, és érdekesek a különböző kékfestő nyomódúcok is. A látványtár további egységét képezi az iparművészeti gyűjtemény. A régiségeket Marosi annak idején tematikusan csoportosította és gyarapította. Mintegy száz tárgyat állítottak ki, porcelánokat és ezüst evőeszközkészleteket.
A látványtár méretében is igen tekintélyes részét képezi majd a könyvtári gyűjtemény. A polcokat folyamatosan töltik fel a tekintélyes állományból. A kötetek között igazi ritkaságok, több évszázados kiadványok vannak, köztük az 1516-os, párizsi pergamenre nyomtatott, illuminált hóráskönyv. A gyűjtemények áttekintését érintőképernyős modul teszi könnyebbé.
Egyelőre előzetes bejelentkezéssel látogatható a látványtár. A tervek szerint június 16-ától, a múzeumok éjszakájától nyílik meg a közönség előtt.