Vörösiszap-per: a szivattyúházból kiabálták, hogy elment a gát

A két vádlott egyike sem tett vallomást, P. Sándor úgy fogalmazott, hogy amit meg lehetett tenni, azt a legjobb tudomásom szerint megtette. A katasztrófa bekövetkeztekor a Mal Zrt.-nél szivattyúkezelőként dolgozó férfi tanúkénti, majd 2011 szeptemberétől gyanúsítotti kihallgatásainak jegyzőkönyvét a tanácsvezető bíró, dr. Szabó Györgyi olvasta fel, miután a férfi nem tett vallomást.

A férfit már a katasztrófa után néhány órával meghallgatták. P. Sándor elmondta, hogy 1992-től dolgozott a gát építésén, később váltásban társaival feladatuk volt a tározóban lévő vízszint mérése. Annak a magassága a legutolsó adatok szerint 215,88 méter volt (Balti-tengeri szint feletti magasság), ami három centivel volt magasabb a korábban, egy héttel azelőtt mérténél. (A tervezés során megengedett legnagyobb magasság egyébként 216,5 méter.)  P. Sándor szerint a tározó déli oldalán körülbelül egy, az északin pedig 60-70 centiméter hiányzott a túlcsorduláshoz. A katasztrófa előtt a tározó déli oldalán volt úgynevezett iszapbelövés, nem pedig ott ahol a szakadás történt. P. Sándornak hiba esetén a diszpécsert kellett értesítenie, ők szóltak felettesének, P. Ferencnek, a jelenlegi ügy hatodrendű vádlottjának. P. Sándor a tanúvallomások során arról is nyilatkozott, nem volt tudomása arról, hogy az északi oldalon szivárgott volna a vörösiszap. Bár munkavédelmi oktatást kaptak, katasztrófavédelmit nem, ezért nem is tudta mi a helyes protokoll egy ilyen helyzet esetén.

A katasztrófa előtt nem sokkal az összes szivattyú bekapcsolt, jelezve, hogy rendkívül nagy vízmennyiség van a tározón, aztán hirtelen áramszünet lett, telefonálni nem tudott, mobilja térerő hiányában nem működött. A gátszakadásról úgy értesült, hogy egy fehér autó érkezett a szivattyúházhoz, ahol ő volt és az abban ülő munkások azt kiabáltak „elment a gát.” Ezután a X-es kazettához sietett, amelynek másik déli falánál volt L. László dívizióvezető és P. Ferenc területvezető is.

- Maximálisan elvégeztem a feladatomat, semmilyen olyan szabályt nem szegtem meg, ami ezt a katasztrófát előidézte – mondta a bíróságon P. Ferenc, aki vörösiszaptér és vízfelület felelősként dolgozott a cégnél. Ő sem tett vallomást, így a nyomozás során rögzített vallomásait olvasták fel. A jegyzőkönyvek szerint a feladata többek között gát szemrevételezése is volt, de erről nem kellett naplót vezetni. Beszélt arról, hogy éppen a gáton tartózkodott L. Lászlóval, az ügy nyolcadrendű vádlottjával, amikor megjelent P. Sándor és mondta, hogy kiszakadt a gát. Onnan, ahol ők voltak, nem láttak semmit, ezért olyan szakaszhoz mentek, ahol ráláttak az eseményekre, de akkor már remegett a gát. Azzal kapcsolatban, hogy mi okozhatta a gátszakadást, nem tudott választ adni, úgy fogalmazott: érthetetlen és felfoghatatlan, ami történt. Azon véleményének adott hangot, hogy a "gát fala alól kiment a talaj". Elmondta, a tározóban lévő víz hullámai nem csaptak át a gát falán, azt viszont lehetett tudni, hogy a tározó leggyengébb pontja az északnyugati fal.

A gátszakadás után autóba ültek, követték a vörösiszapot és Kolontáron szóltak egy rendőrnek: a víz lúgos, veszélyes anyag, ne engedjen oda senkit. Felhívott egy somlóvásárhelyi dolgozót, akinek elmondta mi történt és kérte, értesítsen mindenkit, mert a víz eléri a települést.

A hatóságok szerint P. Ferenc nem megfelelően válogatta az iszapbelövési pontokat, ezért az északnyugati részen iszapdomb alakult ki a tározóban, de a tározóban lévő víz átlagmagassága (4-4,5 méter) is rontotta a gát állékonyságát. Nem intézkedett az északi csurgalékvízárok kitisztításáról, az északnyugati oldalon összegyűlt víz miatt a gáttest tövénél lévő anyagos talaj átázott. A szivattyúkezelő jelzése ellenére nem kereste meg a csurgalékvíz megnövekedésének kiváltó okát, és a vízmennyiség növekedéséről nem értesítette feletteseit. A férfi vallomása szerint ugyanakkor nem volt láthat előjele a katasztrófának, nem álltak rendelkezésére olyan eszközök, amelyek jelezték volna a problémát.