A legnehezebb falat előtt - Csütörtökön a Sporting Lisszabon lesz az EL-ben a Videoton vendége

Székesfehérvár - Az Európa Liga csoportkörének második körében hazai pályán is bemutatkozik a Videoton labdarúgó-csapata, amely a csoport favoritját, a Sporting Lisszabont fogadja csütörtökön.

Bobory Balázs

Ha azt mondjuk, hogy olyan együttest lát vendégül néhány nap múlva  a Videoton, amelynek irigylésre méltó múltja van, eredményes  a jelene és mindig csillogó jövő áll előtte köszönhetően Európa egyik legjobb utánpótlás-akadémiájának, akkor nem túlzunk.
Ha azt mondjuk, hogy a papírforma finoman szólva sem a piros-kékek mellett szól, senkinek nem okozunk különösebb meglepetést...

Mégis ünnepként kell felfogni a Sporting látogatását, és egy pillanatig sem szabad feladni a reményt, hogy esetleg meglepetést okoz majd a Vidi, nem hagyja, hogy a remek futballistákkal telitűzdelt portugál együttes gálázzon, félgőzzel játsszon Sóstón.
A lisszaboniak 1906 óta íródó múltja hihetetlen eredményes, nem, véletlenül tagja a zöld-fehér klub a Tres Grandes-nek, azaz a Nagy Triónak a Benficával és a Portóval egyetemben.    A Sporting az említett másik két neves együtteshez hasonlóan még soha nem esett ki a portugál élvonalból és természetesen az alapító tagja az 1933-ban létrehozott Primeira Divisáónak.


A lisszaboniak a megszerzett trófeáik - hazai és nemzetközi együtt - száma alapján (45)  a harmadik legsikeresebb egyesületnek mondhatják magukat Portugáliában természetesen a Benfica (70)  és  a Porto (71)  mögött.
A Sporting eddig 18 alkalommal nyerte meg hazája bajnokságát (legutóbb a 2001/2002-es idényben)  és 19-szer hódította el a portugál kupát. Emellett hét alkalommal a Szuperkupát is besöpörte, pedig a konkurenciát soha nem nevezhettük gyengének...

Az Oroszlánoknak is becézett együttes a nemzetközi porondon is szép sikereket ért el, a Kupagyőztesek Európa Kupáját például a trófea története során egyetlen portugál csapatként kaparintották meg, mégpedig az 1963/64-es szezonban. A Sporting 2005-ben UEFA Kupa-döntőt is játszhatott, azonban kikapott a CSZKA Moszkvától. A zöld-fehérek az előző szezonban az Európa Ligában is meneteltek, egészen az elődöntőig jutottak, ahol az Athletico Bilbaóval meccseltek. Otthon 2-1-re nyert a Sporting, a baszkok otthonában viszont Fernando Llorente hajrában szerzett góljának köszönhetően 3-1-re kikaptak és így kiestek.

A Sporting világszerte híres utánpótlás-akadémiájáról, különösebb kommentár nélkül soroljuk a neveket, akiket a portugál  klub adott a világ labdarúgásának: Paulo Futre, Cristiano Ronaldo, Luis Figo, Nani, Simao Sambrosa, Quaresma... Ne legyen kétségünk, az elődökhöz méltó és hasonló tehetségek most is pallérozódnak a lisszaboni klub edzőközpontjában, aranybányához lehet hasonlítani a Sportingot.

Az Oroszlánok jelenlegi kerete is hemzseg a jobbnál jobb futballistáktól, a mértékadó transfermarkt.de szerint az együttes összértéke meghaladja a 35 millió eurót, a csapat legértékesebb játékosa a 24 éves, 190 centiméter magas kapus, Rui Patrício, aki becslések szerint 15 millió eurót taksál a piacon.

A  Sporting igazi nagy hal, a kontinensen elismert alakulat, amely joggal pályázik a G-csoport első helyére, bár első mérkőzésén mindössze egy döntetlenre futotta erejéből a Basel ellen. Reméljük, a siker íze mág várat magára...

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!