Megszépült a baracskai faluközpont

Baracska – Százévesnél biztos régebbi épületben működik a polgármesteri hivatal, ami igen csúfos volt kívül-belül. A Leader pályázati pénzből egy játszóteret is kiszorítottak, a parkoló még várat magára.

Zsohár Melinda



Boriszov Zoltán polgármester az országban is az egyik legrégebbi önkormányzati vezető egyhuzamban, pedig csak alig ötvenkedik. Huszonévesen tette be a lábát először a polgármesteri iavatlba, amit „lánynevén” tanácsházának hívtak, most édesanyját kérdezi róla, hogy mikor épülhetett szerinte. Nem mintha a mama személyesen emlékezhetne rá, de neki meg az ő édesanyja is úgy mondta, hogy 1945 előtt már jócskán biztos az volt, benne lakott a jegyző is. Az ő szüleinek beszédéből úgy rémlik, hogy az 1800-as évek végén már állt az épület. Egy szó mint száz, százévesnél régebbi, s időközben renoválgatták, javítgatták, de már mostoha körülmények között dolgoztak benne a hivatalnokok. Boriszov polgármester húzta-halasztotta rendbe tételét, mondván, pénzszűkében nem illik éppen a hivatalra költenie az önkormányzatnak! Három éve pályáztak végül az európai uniós Leader vidékfejlesztő támogatásra, s nyertek 38 millió forintot – utófinanszírozással.


Ebből készült egy játszótér is, a mai kívánalmaknak megfelelően, ácsoltak egy kishidat is, ami átvezet a faluházhoz, parkosítottak, s végre felújították kívülről a beázás-foltokkal éktelendő épületet. A munkákban részt vett Becsei Andrásné jelenlegi alpolgármester is, aki évtizedeket húzott le hivatalnokként itt, s most aktív nyugdíjasként az önkormányzatiságban teljesíti ki magát. Sajnos, már nem az eredeti formájára igazították az épületet, amilyen lehetett egykoron, a 19. századi stílusban, azokat a jegyeket eltüntették róla az ilyesmire nem sokat adó elődök. Most kényelmes, egyszerű és a kialakítandó faluközpontnak megfelelően kulturált. Belül közmunkások festik ki az irodákat a közmunka program részeként. A pályázati nyereményt várják, bár az áfa kifizetése az önkormányzatra hárult, s a felújítás megelőlegezése is. Ha futja majd rá, a parkolót is befejezik.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!