Idén is lesz Prima Primissima, megvan a tizenkét jelölt

Székesfehérvár - Az idén már hetedik alkalommal rendezik meg a megyében is a Prima Primissimát, melyet Demján Sándor tíz évvel ezelőtt indított útjára. A megyei gála november 24-én lesz.

Miskei Anita

Hagyományosan az idei évben is nehéz döntést kellett hoznia a VOSZ Fejér megyei szervezetének, hiszen közel kétszáz, arra érdemes személyből, szervezetből kellett kiválasztania azt a tizenkettőt, akik jelöltként vehetnek részt a Prima Primissima Fejér megyei gálaestján november végén. A rendezvény arra hivatott, hogy elismerje a megyében élők munkásságát, teljesítményét, elhivatottságát, s tiszteletét fejezze ki a támogatók felé is hangsúlyozta Varga István, a VOSZ megyei szervezetének elnöke. Aki október 31-én, szerdán délután a Megyeháza Címertermében mutatta be a jelölteket, s osztotta meg a Prima-gála részleteit a résztvevőkkel. Hatalmas feladat ez évről évre a VOSZ számára, s fontos, hogy a Fejér megyei szervezet hetedik alkalommal is vállalta a Prima Primissima megrendezését mondta Törő Gábor, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke. Hiszen emelte ki a gálaesten komoly pénzdíjakkal is elismerik a jelöltek munkásságát, sikereit. Idén is egy-egymillió forint a jutalma három jelöltnek, melyből egymilliót Demján Sándor, egyet a VOSZ megyei szervezete ajánl fel, egymilliót pedig a vállalkozóktól, településektől igyekszünk összegyűjteni. A támogatók száma azonban évről évre kevesebb, hiszen mindannyian érezzük a nehéz gazdasági környezet hatásait - mondta Varga István. Majd megjegyezte, az idei gála különlegessége, hogy a vállalkozások mellett a tavalyi fődíjasok is segítségüket ajánlották fel. Így az idei harmadik egymillió forinthoz anyagi forrást biztosított már Fidel László, Hudoba György és Kovács Árpád is.


A nemes gesztus is mutatja, hogy ez a rendezvény mindannyiunkról szól itt a megyében. Az idei jelölteket bemutatva Varga István azt is elmondta, nehéz helyzetben volt a vállalkozók megye i szervezete, hisz sok kiválóság közül kellett a tizenkét jelöltet kiemelni. Így a november 24-ére, a Szent István Művelődési Házba tervezett gálaestre jelöltként várják Burján Zsigmond operatőrt, szerkesztőt. Továbbá FilepSándor festőművészt, aki Sárbogárd szülötteként sokáig a megyében élt és alkotott. A magyar tudomány kategóriájában jelölték Gelencsér József néprajzkutatót, Csertáné Bohn Judit mentálhigiénikust, a katolikus RÉV Szenvedélybeteg Központ korábbi vezetőjét, valamint Orosz András szülész-nőgyógyászt. A magyar oktatás és köznevelés kategóriájában a ma is Agárdon tevékenykedő, idén már 30 éves dolgozó címet is kiérdemlő Braszkátor Istvánné Gede Teréz óvónő, továbbá a Teleki Blanka Gimnáziumot, illetve képviseletében Sipos Imre igazgató vesz részt a gálán. Hargitai Lajos, a Bogárd és Vidéke főszerkesztője magyar sajtó kategóriában indul, a Károlyi József Alapítvány és így gróf Károlyi György a népművészet kategóriában vált jelöltté. Az elismerésre érdemesek közé jelölték a Quimby zenekart, közös sportteljesítményükért Fa Nándort és Gál Józsefet is jelölték, továbbá Mezőszentgyörgyi Lászlót, aki nem csak testnevelő tanár és kézilabda szakedző, de tudományos kutató is.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!